A kiváló első rész után szokatlanul hosszú idő telt el az Így neveld a sárkányodat folytatásáig. Négy évnél általában kevesebbet szoktak várni a stúdiók egy-egy jól sikerült produkciójuk második részének elkészítésével, főleg abban az esetben, ha ezt a sikert dollármilliókban mérik. Az első sárkányos kaland közel félmilliárdot hozott a konyhára, szóval várható volt az új film, és bár egy komputeranimációs produkció sokkal hosszabb ideig készül, mint egy élőszereplős, a négy évnyi várakozás így is hosszabbnak számít az átlagosnál (pl. az első két Shrek között csak 3 év volt, de a két Szörny Rt. között 12…). A lényeg az, hogy Hablaty és Fogatlan visszatért, és ennek csak örülni lehet.
Huszárik Zoltán Elégia című műve több szempontból is egy páratlan, kiemelkedő, kísérletező alkotás a magyar filmművészetben. 1965-ben készítette a mai napig mérvadó Balázs Béla filmstúdióban harmadik (kísérleti) filmjét. Huszárik Zoltánt egyetlen filmkedvelőnek sem kell bemutatnom, ő készítette 1971-ben Krúdy Gyula könyvéből a Szindbád című alkotást, ami a mai napig az egyik nemzetközileg legelismertebb magyar film. Az Elégia képi világát (Huszárikon kívül) Tóth János komponálta, a zenéért és hangokért Durkó Zsolt volt a felelős.
Emlékeztek még amikor Brad Pitt és Edward Norton pépessé zúzták egymást és társaikat a Harcosok klubjában? Van egy izgalmas hírünk a filmről, ami a kép után folytatódik.
Alig létezik ember aki ne hallott volna a filmről, mely az évek során igazi kultfilmmé vált és mondanivalója még most is aktuális. Sőt! Egyre aktuálisabb. Számomra friss és egyben izgalmas hír, hogy a Dark Horse kiadó, jövőre kiadja a Harcosok klubja folytatását képregény formájában. Szerintem ennél jobb hír nincs. Bár a címben a titoktartásra kértelek titeket, most mégis biztatlak arra, hogy terjesszétek a hírt!
2004. szeptember 22. Az Oceanic légitársaság 815-ös járata Sidneyből Los Angelesbe tart, fedélzetén 108 utassal. Egymástól idegen, átlagos emberek, átlagos problémákkal, nem is sejtve, hogy hamarosan minden megváltozik. A gép valahol a Csendes-óceán felett rázkódni kezd, majd kettészakad, s a géptörzs egy szigetre zuhan. S itt kezdődik a túlélők meséje.
Szécsi Noémi írónő bemutatkozó regénye a Finnugor vámpír 2002-ben látott napvilágot, ami kissé paradox kijelentés, hiszen a két főre koncentráló vérszívó család tagjait származtatásuk miatt sem érhetné napfény, azonban erre ők már az első pár sorban rácáfolnak, megadva ezzel az önmaguknak való látszólagos ellentmondás aspektusát. A könyvvel egy időben elkészült a forgatókönyv is, ami ugyan tiszteletét tette a Sundance filmfesztiválon, azonban filmként sosem került elkészítésre. Lássuk csak, vajon miért nem.
Az XXY az ún. Klinefelter-szindrómára szolgáló jelzés, amit a közvélemény (már aki hallott róla) sokszor – tévesen – hermafroditizmusnak tart. Ebben a fejlődési rendellenességben (ne nevezzük betegségnek, inkább állapotnak, az jobban fedi a valóságot) a férfi nemi kromoszóma (XY) kiegészül egy vagy több női kromoszómával (XXY, XXXY, XXXXY stb.), ami fejlődési zavarokat idéz elő a herékben, és ez a férfi nemi jellegek rendellenes fejlődéséhez vezet. A tünetek közé tartozik a másodlagos női nemi jegyek fejlettsége (pl. nőies mell), ezen kívül a herék kicsik maradnak, a hím nemi hormonok csökkentett mértékben termelődnek, ezért egy Klinefelteres férfi általában nemzőképtelen.
Bár viszonylag gyakori rendellenességről van szó, az átlagember jó eséllyel soha nem hallott még róla (kivéve nyilván, ha ő is érintett valamilyen módon). Hiánypótló alkotásról van tehát szó, amikor Lucía Puenzo filmjéről beszélünk.
A Mad Max-trilógián (ill. lassan tetralógián) és Krokodil Dundee-filmeken túl is van mozis élet Ausztráliában, ráadásul nem is rossz, noha a nemzetközi premiert viszonylag kevés alkotás éri meg (hiszen Hollywood látja el a világot, és sok „külföldi” film forgalmazási joga is amerikai cégnél landol), nálunk pedig még annál is kevesebb – igaz, az utóbbi években ez a tendencia megváltozni látszik, ennek köszönhető többek között az Animal Kingdom, a Sleeping Beauty vagy Az orvvadász.
Legelőbbit David Michôd rendezte (nem is rosszul), bebizonyítva, hogy a történetmeséléshez, színészvezetéshez és atmoszféra-teremtéshez egyaránt ért, ergo jó szakember. Második egész estés filmje a nem túl távoli jövőbe kalauzolja el a nézőket, ahol egy összedőlt világban egy férfi harcba száll az autójáért – ám ennél sokkal többről van szó.
Elhoztam Nektek második anime ismertetőmet. Ezen a héten megfigyeljük, hogyan alakíthatja egy szerelmes pár életét a közéjük ékelődött hatalmas távolság, és hogyan hathat ez a tényező nekünk, egyszerű embereknek a létére. Következzék a 5 Centimeters per Second (Byōsoku Go Senchimētoru, 2007)
– „Hé! Azt mondják, másodpercenként 5 centiméter.” – „Mi?” – „Olyan gyorsan hullik le a cseresznyefavirág szirma.”
Aki látta a ’Tekerd vissza, haver!’ című filmet, bizonyára emlékszik a ’svédelésre’, melynek lényege, hogy házilag barkácsolt eszközökkel nagy költségvetésű filmeket forgatnak újra. Hogy ez miért fontos? Azért, mert tagja vagyok a sWeDid elnevezésű csapatnak, akik ebben az itthon még ismeretlen „műfajban” utaznak. A pár hete elindult internetes tehetségkutatóba a Galaxis őrzői svédelt előzetesével jelentkeztünk, ahol én alakítom az őrjöngő Drax-et (igen, én vagyok az a jobb oldali kopasz srác.). Íme, a csapat:
Érdekesség, hogy a fenti képet maga James Gunn is megosztotta. Valószínű ez lesz az első és utolsó kérésünk felétek, de ha úgy gondoljátok, egy szavazattal támogassatok minket, hogy benne legyünk a top 15-ben. Ezt az alábbi linken tehetitek meg.
Több, nagyobb, drágább, hangosabb… általában ezek szoktak jellemezni egy folytatást. A nézők valahol jogosan várják el, hogy amit szerettek egy filmben, az a következő felvonásban is meglegyen, de meg is übereljék azt a készítők, akik ezen igényeket általában ki is elégítik több-kevesebb sikerrel.
A nem túl izmos első rész után a Náci zombik is folytatódott, és bizonyára sokak fognak örülni azon kijelentésemnek, miszerint a második rész jobb lett, mint az első – gyorsan hozzá kell tenni azonban, hogy nem sokkal, ennek ellenére azért mégis határozott fejlődés figyelhető meg a színvonalban, ami viszont elsősorban a megemelkedett költségvetésnek, és nem a rendező tehetségének köszönhető. Mindezekből kifolyólag a Red vs. Dead alcímű rész sem jó, de most már legalább sz@r, és azért ez is valami.