Kitárulkozás a világnak – Tajpeji történet könyvajánló
Nem lehet egyszerű úgy élni egy országban, hogy oda tartozol, de amúgy mégsem. Oda köt az állampolgárságod, a barátaid, a választott családod, de közben mindenki tudja – magadat is beleértve -, hogy csak betelepültél. Jobb esetben oda születtél már, és csak a szüleid bevándorlók, rosszabb esetben már te is az vagy, még ha nem is emlékszel a múltadra. Így van ezzel a jelenlegi könyvünk írója, R. F. Kuang, illetve a mostani regényének főszereplője, Lily Csen életében is.

R. F. Kuang Kínában született, majd négy éves korában került az Államokba. Egyetemista korában kezdte el írni a Mákháború című trilógiáját, melynek első része megegyezik a sorozat címével, a második része a Sárkányköztársaság, a harmadik pedig A lángoló isten címet kapta. De több már könyve is megjelent már nálunk. Nagyrészt fantasy témájúak, de van, ami a zaklatással – modern szóval élve bullying-gal – foglalkozik. Mostani könyvünk pedig még inkább kilóg a sorból, ugyanis ez inkább szépirodalom, melyben a kínai-amerikai lány keresi önmagát az ismerős ismeretlenben.

Gyökerek
Lily történetébe ott kapcsolódunk be, hogy ül a repülőtéren, körülötte számtalan hasonló korú diákkal, akiknek egy közös céljuk van: Tajpejbe utazni és megtanulni a hozott nyelvüket és kultúrájukat. Ugyanis mindegyik kínai gyökerekkel rendelkező, amerikai életet élő fiatal. Bár Lily egész életében jelen volt a kínai, csak az egyetem első évében kezdte komolyan tanulni a nyelvet. Ezután egy nyári program keretében utazott el, hogy még intenzívebben, a helyi közegben szívja magába a származását. Mindenki nagyon lelkes és izgatott, hiszen mégiscsak fiatal koruk ellenére egyedül utaznak egy ismert, ám de idegen helyre.
Elsőre minden csodálatosnak tűnik, de a felszín alatt azért már ott vannak a problémák. Lily úgy jön el otthonról, hogy a testvérétől el sem búcsúzott igazán, mert kicsit összeszólalkoztak. Olvasás közben valahol mindkét lánynak igazat kellett adnom, ugyanis a helyzet korántsem olyan egyszerű, hogy odamegyek, és bármit megtehetek. Kicsit ilyen állam az államban szituáció van. Vagyis aki Tajpej (tágabb értelemben Tajvan) területére kér vízumot, az csak ott lehet, nem “ugorhat át” a klasszikus értelemben vett szárazföldi Kínába. De ha már eljutott odáig, és annyira keresi az otthont, a rég nem látott rokonokat is meglátogathatta volna. Pláne hogy a szülőföldjéről és a nagyszülőkről volt szó. Viszont hiába egy ország, az egyre jobban kiéleződött ellentétek miatt Lily nem utazhat csak úgy oda.

Vihar közeleg
Megérkezésük után Lily és az egyetemről ismert barátnője, Anna, lelkesen vágnak neki a tíz hetes tanfolyamnak. A városba érkezéskor mindent megcsodálnak, és csak szívják magukba a tajpeji hangulatot. Az első intő jel a szállásukra érkezéskor jön el. Kiderül, hogy egyetlen embernek is kicsi lenne az a lakás, nemhogy kettőnek. De sebaj, majd megoldják, úgyis egész nap az egyetemen vannak, utána meg tanulni kell. És valóban így is van, hiszen az intenzív kurzus alatt nem csak az órákat veszik komolyan, hanem a házi feladatot és a nyelv minél jobb elsajátítását a valódi környezetben is. A barátaikkal is sokszor csak kínaiul beszélnek, és mikor elmennek valahova ebédelni, ott is próbálják ezt tartani.
Viszont az összezártságnak így is előjönnek a hátrányai. A harmadik hét végére már nem bírja elviselni Annat: se az otthoni rendetlen viselkedését, se a kínai beszéd stílusát, de már az anyanyelvükön való megszólalása is irritálja. Részben ennek az is az oka, hogy Lily próbál tényleg beolvadni. Nem szeretné, hogy külföldinek nézzék, amit persze Anna nem ért, és hangot is ad neki. Mégpedig egyik közös barátjuk, JC előtt, ami csak egy újabb konfliktus forrása. Ugyanis Anna a fejébe vette, hogy lehet ő tetszik JC-nek, amire Lily próbált nem féltékeny lenni, mert ő volt az, aki már addigra hetek óta vele ebédelt. És bár magának sem akarta bevallani, kezdtek kialakulni benne a gyengédebb érzelmek. Közel sem szerelem, inkább csak egyfajta jó érzés, hogy a népszerű fiú vele foglalkozik. Ez a helyzet pedig egyre csak fokozódik, amikor Anna fokozatosan tolakszik be ebbe a kis buborékba. A fellegek mindinkább gyűlnek, és készül lecsapni az égiháború.

Otthonkeresés
Ezzel pedig el is jutottunk a könyv lényegi pontjához: az otthonkereséshez. Lily abban a biztos tudatban érkezett meg Tajpejbe, hogy hazatér. Minden ott van benne, a tudata mélyén, amit csak elő kell ásni. A teste emlékezni fog a kiskorában ráragadt dolgokra – ugyanis az élete első pár évét még Kínában töltötte. Mindenki olyan ismerős lesz neki, mintha csak a rokona volna – ahogyan az a család hazautazásaikor történt vele, csak ott tényleg mindenki a rokona volt. Pozitívan, tele önbizalommal és lelkesedéssel vágott neki annak az útnak, ami aztán mégsem lett olyan felemelő és magasztos, ahogy ő gondolta.
A saját közegében nagyon okosnak és műveltnek hatott, aki nagyszerűen beszéli a nyelvet. Azonban miután felvették a tajpeji oktatási programba, rá kellett jönnie, hogy közelében sincs a tudása annak, amit magáról gondolt. A tanára el is mondta neki, hogy nehéz dolga lesz, és majd az előnye lesz a veszte, mert emiatt sokkal lustább lesz a többieknél, mivel úgy gondolja, ő már ezt tudja. Majd a kezdeti lendület után meg is jön a sokk, a visszaesés, ami rányomja a bélyegét az optimizmusára is. Ezután egyre több olyan esemény van, ami miatt azt érzi, nem is ide való. Az olyan apróságoktól kezdve, minthogy ő izzad, a helyiek meg látszólag nem, egészen odáig, hogy már az egyetemi közegében sem találja a helyét. Ezek pedig mind elindítják a változás útján.

A határok összeolvadtak
Kuang regénye több szempontból is nagyon személyes hangvételűre sikeredett. Egyrészt ő is hasonló életutat járt be, mint Lily: Kínában születtek, kisgyermekként kerültek az Államokba, majd az angol lett az anyanyelvük. Ezentúl mindketten a Yale Egyetem hallgatói, és Tajvanon tanulták második nyelvként nyári intenzív kurzuson a kínait. Többször előfordult, hogy olvasás közben nem tudtam megkülönböztetni, mi a valóság Lily történetében, és mi az, amit esetleg csak odahallucináltam Kuang életéből. Erre pedig csak ráerősített, hogy az egész könyv egyes szám egyes személyben íródott, és több olyan fotó van benne, ami akár a családi albumból is származhat.
A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak, ami által egy újabb csodás Kuang-történetet kaphattam.


