Könyv

Spooky Season – Olvasnivalók borús őszi napokra

Kezeket fel, ki várta már nagyon az őszi időszakot? Ködös reggelek, ezernyi árnyalatba boruló erdők, csendes, lelassuló esték egy jó könyv és egy jó ital mellett – részemről egész évben el tudnám viselni ezt a hangulatot. Ennek a néhány hétnek megvan a maga különleges atmoszférája, egyszerre meghitt és borzongató, vagyis tökéletes arra, hogy az ember bekuckózzon egy regénnyel. Erre az időszakra válogattam össze pár őszi olvasmányt; vannak köztük kedvencek, és vannak, amiket idén tervezek először olvasni. Az összeállításban szereplő könyvek jelentős része fantasy, de akad köztük krimi és thriller is. Azokat a köteteket válogattam össze a polcról, melyeket kivétel nélkül áthat a kísérteties, feszült légkör, nem egyet receptre írnék fel mindenkinek novemberre.

Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik (ford. Varró Attila – Fumax) – Amíg élek áradozni fogok a Lezárt-sír sorozatról. Ez a könyv a sci-fi és a fantasy egyvelege, nettó halloweeni lidércnyomás, bár meglehetősen rendhagyó értelemben. Halottmágia, csontvázak (szó szerint mindenütt), boszorkák és lovagok, megfejelve egy veszélyes próbával, rejtélyekkel, és egy belevaló főhőssel, akinek rohadtul elege van az egészből. A könyvről korábban jelent meg részletesebb írás, itt olvashatjátok.

V.E. Schwab: Gallant (ford. Ballai Mária – Agave) – Ha van valami, amiben Schwab felülmúlhatatlan, az a hangulatteremtés. Tulajdonképpen bármelyik regényét kiemelhettem volna, mind ideális választást az őszre. Ebben a történetben egy fiatal lányt követhetünk nyomon, aki visszatér családja birtokára, sosem látott rokonaihoz – az egyetlen helyre, amitől néhai anyja óva intette. A kúriát és a családot számtalan titok övezi, melyekről senki nem beszél, csak egyvalami világos: a kert végében húzódó fal vaskapuja soha nem nyílhat ki. Bővebben itt írtam a könyvről.

Michael J. Sullivan: Trónbitorlók (ford. Makai Péter Kristóf – Fumax) – Oké, ezt azért tettem a listára, mert egyrészt ősszel játszódik, másrészt a Riyria-krónikák az egyik legjobb sorozat, amit valaha olvastam. Heroikus fantasy jól felépített világgal és cselekménnyel, szenzációs karakterekkel, élvezetes stílusban – véleményem szerint hibátlan, mindenkinek ajánlom. Az első kötetben két szabadúszó „vállalkozót” ismerhetünk meg, akiket csapdába csaltak, és a király megölésével vádolnak. Hőseink elég hamar belekeverednek az események sűrűjébe, melyek egy nagyszabású történetben bontakoznak ki a hat kötet lapjain.

Adrienne Young: Spells for Forgetting – Ezt a könyvet úgy emlegették, mint a Gilmore Girlst, csak éppen thriller, nekem meg több se kellett. Abszolút dicsérő értékeléseket olvastam róla, nemsokára szeretném sorra keríteni. Hősnőnk teaüzletet vezet a ködös, misztikum és babonák övezte szigeten, ahol szokatlan, látszólag nem teljesen evilági események kezdik követni egymást. Ezzel egyidejűleg visszatér a szigetre fiatalkori szerelme, akit évekkel ezelőtt a főszereplő legjobb barátjának meggyilkolásával gyanúsítottak. Az eset megrengette a helyi közösséget, a régi sérelmekből fakadó indulatok pedig hajlamosak a felszínre törni, ugye… Nagyon kíváncsi vagyok erre a történetre, sokan ajánlották kimondottan erre az időszakra, hát meglátjuk.

Katherine Arden: Apró terek (ford. Roehnelt Zsuzsanna Lilla – Könyvmolyképző) – Nem említettem, de nem vagyok valami nagy, keményvonalas horror rajongó. Szeretem a hátborzongató történeteket, de csak úgy szükségének megfelelően – ezzel együtt sosem hittem volna, hogy egy middle grade sztoritól így kitör majd a frász. A regény főszereplője egy különös könyvbe botlik, majd rövid úton kiderül, hogy talán nem is fikció, amit olvasott. Igazi kísértettörténet veszélyes alkukkal, párhuzamos világgal, és baromi nyugtalanító madárijesztőkkel. Részletesebben itt olvashattok róla.

A 2023-as Nagy Kingfisher-kísérlet – Szóval az van, hogy mostanság elég sokat alakult az ízlésem. Elkezdtem szokatlan történeteket olvasni, kimondottan olyasmit, ami megosztotta a könyves közösséget, így találtam rá az írónő könyveire is – fel is halmoztam belőlük szép számmal. Kingfisher sokfélét ír, több könyvét is olvastam, és tervezem is még az ősszel. Az a fajta szerző, akinek élmény olvasni a prózáját, van egy sajátságos, csak rá jellemző hangulata, amivel nem tudok betelni. Még ha maga a cselekmény nem is tör szédítő magasságokba, szimplán jó érzés benne lenni a történeteiben. A What Moves the Dead és a The Hollow Places kellőképp lidérces élmény volt, alig várom a következőt. Nagyon örülnék, ha valamelyik hazai könyvkiadó is felfigyelne az alkotóra.

Krystal Sutherland: Hollow lányok (ford. Szaszkó Gabriella – Maxim) – A három Hollow lány furcsa. Kiskorukban nyomtalanul eltűntek, majd emlékeik nélkül, testileg-lelkileg megváltozva kerültek elő újra. Évekkel később a legidősebbnek ismét nyoma vész, két húga pedig igyekszik őt felkutatni, és magyarázatot találni az egymást érő természetfeletti jelenségekre. Pozitív meglepetés volt számomra ez a sztori, azt hittem, egy a számtalan ifjúsági regény közül, amelyik éppen csak díszletnek használja a paranormális elemeket, de nagyot tévedtem, és rohadtul örülök neki. A mai napig emlékszem a nyomasztó hangulatra és az egyre fokozódó feszültségre, a végkifejlet pedig őszintén meglepett.

Adalyn Grace: Belladonna – Még egy könyv, ami mindenütt IS ott van. Engedtem a hype-nak és beszereztem, de még nem volt érkezésem elolvasni. Amit ígér: gótikus atmoszféra, szellemek, egy megfejtésre váró haláleset, melynek kibogozásához a főszereplő magát a Halált hívja segítségül, akihez különleges kapcsolat fűzi. Nagyon jó átlaga van a Goodreads-en, és bár olvastam róla kevésbé hízelgő kritikákat is, eléggé felkeltette az érdeklődésem, adok neki egy esélyt.

Jay Kristoff: Empire of the Vampire – Vámpírbirodalom (ford. Benkő Ferenc – Könyvmolyképző) – A Twilight óta a vámpíros könyveket hajlamosak vagyunk némi fenntartással kezelni (no nem is alaptalanul, anyám borogass…). Hanem valljuk be, egy igazi, hátborzongató vérszívós sztorinak tudunk azért örülni. Ebben itt semmi csillogó nincs (a szerző zsenijén kívül, ha azt számítjuk), igazán vérfagyasztó história ez az emberi világot lassan felemésztő szörnyekről, és az alig pislákoló, utolsó reményről. Részletesebben ebben a cikkben írtam a könyvről, és bár ez a kedvencem az írótól, Kristoff minden művét ajánlom a nagyérdemű figyelmébe.

S. T. Gibson: A Dowry of Blood – Drakula, ahogyan még nem láttuk; a szeretői szemszögén át. Különleges könyv ez; nem csak maga a nézőpont teszi érdekessé, a nyelvezete, az írásmódja, a narratív megoldásai, az egész diszpozíciója is mind kiemeli. Nem emlékszem, hogy olvastam volna ebből a szempontból hasonlót. Ez egy érzéki, egyben borzongató mese a vágy, a megszállottság és a sötétség egyvelegéről. A központi karakter egyszerű közemberből valami egészen mássá válik, egy nevén nem nevezett, halhatatlan király menyasszonyává. Évszázadokon át figyelhetjük sorsa alakulását, ahogy társaival együtt egyre jobban belegabalyodik a szeretet és az iszonyat közösen szőtt hálójába. Szintén egy olyan könyvről van szó, amit szívesen látnék egyszer magyar nyelven is megjelenni.

Leigh Bardugo: Ninth House – A kilencedik ház (ford. Seres József – Könyvmolyképző) – A dark academia véleményem szerint mindig jó választás az őszre, ez az esztétikum előszeretettel helyezi is középpontba az év ezen időszakát. A Ninth House Bardugo talán eddigi legjobb könyve; gótikus irodalom, nyomozás, titkos társaságok, tiltott mágia. A főszereplőt nem épp makulátlan életvitele zsákutcába, kis híján a temetőbe sodorja, ekkor kínálnak fel számára egy érdekes lehetőséget. Felvételt nyer a Yale patinás intézményébe, ahol különleges képességei miatt feladatául kapja az okkult tevékenységek felügyeletét. Végig feszültséggel teli könyv, tele eredeti elképzelésekkel és merész fordulatokkal.

Mona Awad: Nyuszika (ford. Szieberth Ádám -Athenaeum) – A fent említett Kingfisher-kísérlet folyományaként került a radaromra ez a könyv. Az a fajta weird fiction, aminek olvasásakor állítólag a központi gondolat valahol a „mi a ferde faszom ez” tájékán helyezkedik el. Egy elit egyetem prózaíró szakán a gazdag csinicsajok klikkje magába szippantja a főhőst, a valóság és a képzelet határai pedig kezdenek elmosódni. Az értékelések alapján a regény nem nélkülözi a fekete humort, a hátborzongató elemeket, a szürreális jelleget. Még olvasásra vár, rengetegen ajánlották, de sok kedvezőtlen kritikát is kapott, elég szélsőséges és ellentmondásos a megítélése. Próba szerencse.

R. F. Kuang: Bábel, avagy az erőszak szükségszerűsége (ford. Horváth Vivien – Agave) – Az idei ősz és a Könyvfesztivál egyik nagy szenzációja, egyszersmind személyes kedvenceim egyike ez a combos iromány. Nemrégiben részletes cikket tettünk közzé róla, így csak címszavakban: dark academia, imperializmus, alternatív történelem, mágikus realizmus, de akad benne gyilkosság, forradalom, és etikai dilemmák bőven. Nem győzöm hangsúlyozni mekkora volumenű alkotásról van szó, mindenképp érdemes elolvasni.

M. L. Rio: If We Were Villains – Mintha gonoszok volnánk (ford. Metz Ferenc – Könyvmolyképző) – Újabb dark academia gyöngyszem. A nagy presztízsű művészeti főiskola egykoron ígéretes színinövendéke épp letöltötte börtönbüntetését – egy évtized gyilkosságért, de mi történt valójában? Erre kíváncsi az üggyel foglalkozó nyomozó is, aki ennyi idő után (jegyzőkönyvön kívül, persze) szeretne végre választ kapni a kérdéseire. Kimondottan baljós hangulatú thriller ez, számtalan nyugtalanító témával, és olyan lezárással, amitől a mai napig nem tudok szabadulni.

Ashley Winstead: 17 szúrás (ford. Sóskuthy György – Álomgyár) – Ez a regény idehaza méltánytalanul mellőzött, úgy érzem, de legalábbis kaphatna több figyelmet, mert történetesen egész jó. A főszereplője az a fajta nő, akit a jelleme miatt nem tudsz igazán kedvelni, de basszus, rohadt érdekes az ő szemszögén át figyelni az eseményeket. Visszatér egykori alma materje társasági eseményére, ahol (számításai szerint) mindenki irigykedve fogja majd szemlélni, kivé vált a diplomaosztó óta. De egyidejűleg újra előtérbe kerül az a megoldatlan gyilkosság is, amely egykoron szétzúzta szoros baráti társaságukat – és nem mindenki hajlandó temetni a múltat. Az elejétől végigizgultam ezt a könyvet, a legvégső csavartól pedig leesett az állam.

Agatha Christie krimik (Helikon) – a műfaj királynője igencsak gazdag életművel gyarapította a világirodalmat, bőven van miből válogatni, ha egy jó kis gyilkosságra vágynánk egy esős októberi napon. A Helikon kiadó gondozásában nemrégiben megjelenő kiadvány Agatha őszi novelláit gyűjtötte csokorba, tökéletes szezonális olvasmány, de ajándéknak sem utolsó. Ezen kívül ebben az időszakban játszódó regényei közül (a teljesség igénye nélkül) említést érdemel: Halloween és halál, Az Ackroyd-gyilkosság, A ferde ház, Nyílt kártyákkal, Gyöngyöző cián, Öt kismalac.