Film

Szeretném, ha szeretnének

Horvát Lili első filmjével, a Szerdai gyerekkel megmutatta a nyomort, a kiszolgáltatottságot, az elveszettséget. Egy olyan helyet tárt fel, ahol nem nagyon akarsz élni és a legkevésbé sem akarod felnevelni a gyerekedet. Tette mindezt úgy, hogy közben az egésznek a közepére egy fiatal lányt helyezett, akinek az anyasággal is meg kellett küzdenie, a számos más, szociális probléma mellett. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre esetén szintén egy nőt helyezett a cselekmény sűrűjébe, miközben a szerelemről mesélt.

Márta az Egyesült Államokban dolgozó idegsebész, aki az egyik orvosi konferencián összeismerkedik egy Magyarországról jövő ,,kollégájával”. Meg is beszélnek egy hónappal későbbi találkozót a Szabadság-híd pesti hídfőjénél, viszont a férfi nem jön el a randevúra. A nő számon is akarja kérni, de legnagyobb döbbenetére szerelme, Drexler János azt állítja, hogy soha életében nem látta őt. Főhősnőnk mindent elkövet, hogy bebizonyítsa ennek az ellentétét.

Az egész rejtélyt könnyű lenne annyival elintézni, hogy Márta egyszerűen csak őrült. Nem kevés film élt már azzal a fordulattal, hogy elmebetegségbe kergette a főszereplőjét, csak azért, hogy meglepő fordulattal tudjon szolgálni a nézőknek. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre azonban nem él ezzel a lehetőséggel, pontosabban nem így viszonyul hozzá. A lassan csordogáló cselekmény amellett, hogy a főszereplőnő lelki világának kiegyensúlyozatlanságára kellő időt szán, végig fent tartja és át is lépi a valóság és a képzelet vékony határvonalat. A néző teljesen elbizonytalanodik a látottaktól a film rejtély jellege miatt, de amint említettem, nem éri be a százszor látott, olcsó megoldásokkal. Ugyanis van egy jó megalapozottsága a forgatókönyvnek, amiért indokolt ez a fajta összemosás. Ez pedig a vágyakozás. Egy teljesen hétköznapi, mélyen emberi tulajdonság az, amikor valaki vágyakozik a másik iránt. Annak ellenére, hogy ennek egy nagyon szélsőséges formáját láthatjuk, már-már beleerőltetés szintűen, mégis tisztán és könnyedén leszűrhető az az örökérvényű állítás, hogy az emberek másra sem vágynak, csak a boldogságra.

A kimértség a történet mellett a szereplőket is jellemzi, mert a színészi játék a film elejétől a stáblista megjelenéséig előre kigondolt, megtervezett, viszont egyáltalán nem erőltetett. Ez leginkább a két főszereplőre igaz. Stork Natasának ez volt az első főszerepe filmben és minden felmerülő akadályt sikeresen vett. Vizy Mártát egy távolságtartó, rideg, ugyanakkor egy nagyon szeretetéhes nőként ismerjük meg és ezek a megállapítások nem is nagyon változnak meg róla a film végéig. Leginkább az arcáról tudjuk leolvasni az érzéseit, miközben próbálja összerakni a fejében, hogy vele van-e probléma, vagy inkább az egész világgal. Stork Natasa játéka remek, egyedül a szövegek hangsúlyozása volt néha olyan, mintha kierőltetné magából a szavakat, de szerencsére ez csak ritkán fordult elő. Bodó Viktor Drexler Jánosként egy elképesztően kimért és rejtélyes kisugárzással bíró ember, akinek az életében történt tragédiát nehezen, de le tudja rejteni az oktatás által, miközben a reményt és a kétségbeesést egyaránt jelenti Márta számára.

Bármennyire is súlyos témák kerülnek elő Horvát Lili filmjében, nem teljes egészében egy színtiszta drámáról van szó. Kisebb mozzanataiban viccesen megmosolyogtató a Felkészülés…, miközben Keresztes Gábor dallamos és mélységesen melankolikus zenéje átjárja és feszültséggel telivé teszi az össze snittet. Egy végtelenül igényes, intelligens film a Felkészülés…, ami még a szexjelenetében is annyira érzéki és finom, hogy arra szavak nincsenek.

A 35 mm-es filmre való forgatás hatása nem csak annyiban merül ki, hogy egy valódi, jó értelemben vett piszkos Budapestet láthatunk a vásznon, hanem az egész történet általi kétség és homály képileg is megfogalmazódik a másfél órás játékidő alatt. Maly Róbert másodjára dolgozott együtt a rendezővel és a látottakból abszolút átjön a sok éves tapasztalat és ismertség. Minden előre ki van találva. Az összes kameramozgásnak, beállításnak megvan a maga fontossága, helye és ideje. Nem lehet a film technikájába belekötni.

A korábban említett kimértség miatt a film végig lassan építkezik és ez nagyon is jól áll neki. A baj az, hogy a végére elkezd a cselekmény kapkodni, olyan mértékben, hogy pár történeti üresjárat kíséretében durván fogalmazva össze van csapva a finálé. A befejezetlenség klasszikus modernista felfogás, de ennek az alkotásnak az esetén kicsit feleslegesnek bizonyult ez a döntés. Ez persze az összképből semmit nem von le, csak sajnálatos módon kisebb hiányérzettel távozik az ember a moziból.

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre egy végtelenségig kifinomult, szerzői szerelmesfilm, ami a főszereplőjével ellentétben egyáltalán nem távolságtartó, hanem mélységesen bensőséges és emberi.