Könyv

A magyar sci-fi termés legjava – Zsoldos-díj 2020 könyvajánlók

A Zsoldos Péter-díj évek óta a magyar fantasztikus irodalom egyik legrangosabb elismerése. A díjat megújult köntösben idén április 20-án vehetik majd át a győztesek szakmai zsűri döntése alapján. Regény, fordítás és novella kategóriában mérettetnek meg a 2020-as év fantasztikus irodalmi alkotásai. A shortlist alapján hamar egyértelművé vált, hogy erős mezőny indult neki idén is a kihívásnak. Szűk egy hónap van hátra az eredményhirdetésig, mi pedig nem kis fába vágva a fejszénket, elolvastuk a jelölt regényeket. Lássuk hát, mi foglalkoztatta a magyar tudományos fantasztikus írókat 2020-ban?

Egy sokkal rosszabb járvány – Juhász Roland (R. J. Hendon): Gyomláló

Kiadó: Főnix Astra

Járvány, karantén, védőoltás. Őrület, üres polcok, világvége. 2020 kedvenc szavai sorra visszaköszönnek Juhász Roland regényében. A Gyomláló az Overtoun-trilógia előzménye időben a szerző Korcsok című regénye előtt játszódik. A Korcsok 2019-ben közönségszavazáson elnyerte a legjobb regénynek járó Zsoldos-díjat. Ha a sci-fi erőssége abban van, hogy egy idő után nem tudjuk megkülönböztetni az olvasottakat a valóságtól, Hendon kiváló úton jár. Rowling alaposságával festi le a VanderMeer regényeiben látott biológiai borzalmakat, mindeközben az olvasó úgy érezheti, akár napjaink híradóját is hallgathatná. Minden, amitől a járványokkal kapcsolatban félünk, megtörténik a Gyomlálóban.

A regény főszereplője, a fiatal Danyelle Gardens állatorvosnak tanul a 22. század Londonjában. Danyelle hamarosan az események sűrűjében találja magát, amikor az állatok furcsa, agresszív viselkedésére lesz figyelmes. A nyughatatlan doktornő a járványügyi hatóságokkal szembenállva próbálja kutatni az új betegség forrását, mindeközben saját személyes traumájával is meg kell küzdenie. A Gyomláló végigkíséri Danyelle életét éveken keresztül, mi pedig láthatjuk, hogy az ismeretlen eredetű betegség hogy lesz része az emberek mindennapjainak.

Állatok az emberek ellen

Hendon kifordítja magából a világot és az embereket, ahogy mindenki a megvadult állatok ellen küzd a túlélésért. Az emberek megtanulnak állatok nélkül élni, bűnös élvezetté válik az igazi hús, az utcákon pedig szélsőséges politikai szervezetek harcolnak az emberi faj védelme nevében. Az indokolatlan események között sokan összeesküvés-elméletet sejtenek, azonban Danyelle rájön, hogy a valóság ennél sokkal szörnyűbb. Az emberek azt hiszik, legyőzhetik az ellenük forduló természetet, de az igazi ellenség ezúttal mélyebben gyökerezik. A Gyomláló egy minden eddiginél sötétebb fenyegetés, amely vállalatok, emberek és városok érdekein átgázolva tör a neki nem tetsző emberek pusztítására.

Az én igazsága, a Naprendszer igazsága – Markovics Botond (Brandon Hackett): Eldobható testek

Kiadó: Agave Könyvek

A nyomtatott testek ötlete nem új a fantasztikus irodalomban, azonban Hackett zseniálisan nyúl hozzá a témához. A szerző neve jól ismert, Xeno című regénye a 2018-as Zsoldos-díj nyertes legjobb regény kategóriában. Itt pedig mi is ajánlottunk tőle olvasnivalót. Eldobható testek című regényében teljesen új szemszögből vizsgálja meg, hogyan is forradalmasíthatja az örök élet technológiája az emberiség mindennapjait? Hackett a jog oldaláról közelíti meg az eseményeket, regénye ékes példa annak, hogy a jog mindig egy lépéssel le van maradva a tudomány mögött.

Főhősnője, Vireni Orlando a Libra jogásza, aki egy Naprendszer-méretű összeesküvést göngyölít fel. Az ügyésznő egy önjelölt világmegmentő, Melvin Kadek után nyomoz, aki a Föld pusztulásáért felelős. A milliárdos férfi évtizedekkel korábban elérte, hogy a Nap aktivitása megváltozzon, ezzel lakhatatlanná téve a Földet. Az emberiség a Naprendszer külső bolygóira és holdjaira költözött, Kadek pedig megszedte magát a menekülőkön. A Földön hátramaradt emberek tudatát digitalizálták és most igazságot követelnek. Az áldozatok karizmatikus vezetői új technológiákra tesznek szert, így képessé vállnak arra, hogy saját maguknak új testet nyomtatva valós, élő, létező újhumánokként visszatérjenek a létezésbe.

Az újhumánok megjelenése fenekestül forgatja fel a Naprendszert. A testnyomtatás technológiája mindenki számára elérhetővé válik, a társadalom és az igazságszolgáltatás pedig képtelen követni az elharapózó vágyakat és indulatokat. Vireni erején felül küzd, hogy megtartsa a Naprendszer igazságát. A világát védő Kadek és az újhumánok érdekei közé keveredve próbálja betartatni a törvényeket, miközben körülötte darabokra hullik a Naprendszer. Hisz ki ne akarna örökké élni? Vireninek el kell fogadnia, hogy az újhumánokkal minden örökre megváltozott. Szembe kell néznie a halhatatlanságért áhítozó emberekkel, hogy az új világban újra felépítse önmagát és a törvények igazságát is.

Űrvagányok a világ ellen – Waldman Szabolcs (Michael Walden): Csillagikrek

Kiadó: Metropolis Media

Ha szereted a kalandos űrhajós sztorikat, ahol egy csapat zsivány küzd egy jobb világért, ez a te történeted! Waldman Szabolcs szórakoztató regénye a Csillagikrek, a Cosmos Redshift Seven trilógia első kötete. A szerző első munkája, az Esthar-trilógia első és második kötetével szintén indult 2017-ben a Zsoldos-díjért legjobb regény kategóriában. A Redshift 7 maga egy rejtélyes űrhajó, amely egyszercsak rátalált Vincent DeLuz kapitányra. A legénység maroknyi, harcedzett kopánia, hamisítatlan karakterekkel. Veteránok, titokzatos kapitány, világbajnok pilóta és még szakács is akad köztük.

Walden regényében a távoli jövőben járunk, ahol az emberiség a Földet hátrahagyva benépesítette a galaxist. A dölyfös emberek úgy vélik, itt minden az övék, meghódították az utolsó bolygókat is, és készek rá, hogy a galaxis egyeduralkodóinak nevezzék magukat. Azonban ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna. Vincent és emberei zsíros megbízást kapnak, hogy keressék meg egy bűnöző nagykutya eltűnt fiat, Rimahlt. A Redshift 7 hajó, melynek galaxis-szerte nincs párja, könnyen veszi az akadályokat, ám nemcsak Rimahl-ra hanem egy eltűnt civilizáció nyomaira is bukkannak.

A megtalált fiúval együtt az ősi tuatha dé faj egy képviselőjével is találkoznak, akin keresztül megismerjük a galaxis egy sötétebb múltját. Hamar kiderül, hogy a tuatha dé technológia megoldást kínálhat számos technológiai kihívásra, így a földi katonai szervezet, a Paragon Tactical is a Redshift nyomába ered. Vincent és legénysége válaszút elé kerül. Felveszik a harcot az emberiség jövőjéért és egymásért, kockáztatva ezzel életüket, vagy behódolnak a Paragon nyomásának? A Csillagikrek egy magával ragadó, vallási misztikummal átszőtt űropera, ami a létezés sokkal mélyebb szintjeire kalauzolja el az olvasót.

Zsoldos-díj közönségszavazás – döntsön az olvasó!

Bizonyára nektek is megvan a kedvencetek a listáról. A korábbi évekhez hasonlóan lehetőség van a közönségszavazásra 2021. március 31-ig. Ha elolvastad a regényeket és valamelyik tetszett, ezen a linken tudod leadni szavazatot a kedvencedre.

Mi már kíváncsian várjuk az eredményhírdetést. Reméljük, kedvet kaptál a regényekhez. Jó olvasást kívánunk, az íróknak pedig sok sikert!