Sorozat

A magányos ügynök – García! 1-2. rész ajánló

Amennyiben szoktátok követni az oldalt, talán még emlékeztek rá, hogy a mára összehívott titkos értekezletünk alapját szolgáltató képregény kis hazánkban eddig megjelent két kötetéről is nekem volt szerencsém írni korábban. Ezért tehát az HBO Max streaming platformra készült, élőszereplős adaptáció felütése kapcsán már nem mennék bele mélységében ugyanabba a problémakörbe, amelyet anno kiveséztünk. Ehelyett egy kisebb összehasonlítást és sarkalatos pontokon való vizsgálatot tartanék megfelelőbbnek, hogy érdemi újdonsággal szolgálhassak a korábbi szösszeneteket kiegészítve. Amondó vagyok azonban, hogy rögvest rugaszkodjunk is el a mozgó szerelvény tetejéről, amolyan titkos ügynökökre jellemző, lezser eleganciával.

„Nem művészet a bosszú…”

A felvezetés kedvéért vegyük át azért az alapokat. Történetünk Spanyolországban, egészen pontosan 1961-ben kezdődik. Történelemben jártasabbak számára feltűnhet, hogy ekkor még jócskán a Franco tábornok által létrehozott és hosszú évtizedeken át fenntartott rezsim regnálásának idején járunk. Címszereplőnk a rendszer által kreált 9-es Osztály tagjaként, erőteljes genetikai módosításokon átesve, akciózott egészen az említett dátumig, amikor is hirtelen nyoma veszett. Itt jön ugyanis a képbe másik főszereplőnk, a kissé csapongó, de feltörekvő újságíró, Antonia, aki egy megfelelő sztori reményében a postaládájában talált, ismeretlen levél tartalmát felhasználva, rátalál Garcíára egy kriogenikus tartályban, sőt mi több, fel is ébreszti az egykori szuperkémet. Ennyi idő elteltével azonban egyáltalán nem abba a Madridba és politikai, valamint társadalmi helyzetbe érkezik vissza, amely az ő emlékeiben élt.

Innen indulunk el a sorozat fonalát követve és mindjárt a bevezetésnél fel is skiccelhetjük az első eltérést a nyomtatott művekhez képest. Említett újságírónk ugyanis jóval hosszasabb tépelődés, nyomozás és utazás árán jut csak el az Elesettek Völgyébe, hogy aztán végül ismét aktív állományba helyezhesse a kalandok egész sorát beindító ügynököt. Mindazonáltal könnyen átlátható az alkotók döntésének oka, hiszen valószínűsíthetően szerették volna egy kicsivel jobban elbillenteni a realitás irányába a szériát, a fikciót amúgy is valós eseményék lenyomataival és létező helyszínekkel ötvöző alaphoz képest.

Tették ezt azért, hogy Antonia kérdezősködésének hála, a néző jobban beleképzelhesse magát, milyen lehetett a francóista uralom és az elnyomásnak áldozatul esett szereplők által pendíthessék meg az Ibériai-félszigetet máig emésztő kérdések sorát. A megosztott ország képét pedig sajátosabb módon, de azt hiszem igencsak szemléletesen sikerült képernyőre vinni. Persze azt is hozzá kell tennünk mindehhez, hogy egyelőre még az elit körökben formálódó, háttérben megbúvó és oldalakon átívelő összeesküvésből vajmi keveset láthattunk a rajzolt panelekkel összevetve. Amiből ezzel szemben jóval többet kaptunk, az a García régi ellenlábasának számító Professzor (más néven Neffenberg vagy Nefarius) alakja és a hozzá kapcsolható motivációk, miértek és mikéntek sora. Mivel itthon még csak az emlegetett két kötet áll rendelkezésre, így biztosan nem állíthatom, hogy az adaptált nyersanyagban is így fonódik össze kettejük sorsa, de ha igen az valahol érdekes is meg nem is, hiszen egy ehhez kísértetiesen hasonló kört már korábban lefutottak bizonyos Timely Comics-nál.

„Van egy nagy különbség köztem és James Bond között…”

Természetesen a továbbiakban összefutunk még jó néhány ismerős szereplővel hosszabb-rövidebb időre, ilyen például Aquilinio kissé átszabott figurája. Visszatekintésekből igencsak megszaladt a mennyiség annak érdekében, hogy valamelyest beleláthassunk a kém egykori világába, legyen szó szerelmével való kapcsolatáról, az ügynökség működéséről vagy emberséges viselkedésről egy közel sem erről híres berendezkedésben. A hajdani szárnysegéd alakját pedig szándékosan hagytam a végére, hiszen a grapic novelek esetében szinte azonnal tudható volt melyik oldalon is foglal helyet Don Jaime, azonban a nyitó epizódok után ez még erősen homályos és kérdéses.

Ha a látványra és színészi játékra szeretnék kitérni azt mondhatom, alapvetően észlelhető, hogy ezek a snittek nem amerikai produkciókra szabott költségvetésből készültek. A megjelenés sokkal puritánabb, olykor mondhatni túlságosan díszlet szagot árasztó. Az akció hébe-hóba megakad, ugyan nem mondanám rossznak ezeket a szegmenseket, de különösen kiemelkedőnek sem. A múltat és egyúttal a részben feldolgozott képregények stílusát idéző fekete-fehér, jazz aláfestéssel meghintett szekvenciák viszont kifejezetten hangulatosak. A poénok vállalhatóak, a párbeszédek színvonala úgyszintén. A protagonista párost alakító Francisco Ortiz és Veki Velilla hozza az elvárt színvonalat, de a Neffenberg köpönyegébe bújt Daniel Freire is kiválóan alakít, azt azonban sajnálom, hogy egyelőre Emilio Gutiérrez Caba nem bonthatta ki jobban Don Jaime figuráját.

Összefoglalva: első blikkre sokszor szórakoztatónak, néhol korábban látott elemekből építkezőnek, de semmiképpen sem érdektelennek tűnik a lefagyasztott hírszerző sztorijának nyitó szakasza. Amennyiben tetszett a rajzolt forma vagy csak szeretnél elmerülni egy igazán sajátos környezetbe terelt és erőteljes kérdéseket is boncolgató Bond életérzésben, mindenképpen vess egy pillantást az összesen 6 epizódos futamra.