Sorozat

A Sárkányok háborúja – Sárkányok háza 1. évad spoileres kritika

A Trónok harca siralmasan sikerült nyolcadik évadának hideg lehelete mai napig kísért. A modern popkultúra egyik legsikeresebb fantasy adaptációjának méltatlanul sikerült befejezése úgy tűnt, hosszú időre a sírba teszi George R. R. Martin eposzi történetét. Mind a stúdió, mind pedig a rajongók oldaláról nézve. Több mint három évvel később, ezért is egészen hihetetlen ma már arról beszélni, hogy Martin remekműve nem egyszerűen csak feltámadt halottaiból az előzményként is felfogható Sárkányok házával, hanem bizonyos szempontból vizsgálva máris túlszárnyalta azt. Figyelem! A cikk spoilereket tartalmaz a Sárkányok háza első évadának cselekményére nézve! Így, ha még nem láttad az évadot, csak a saját felelősségedre olvass tovább!

És itt nem csak kizárólagosan az alapanyaghoz való hűségről beszélek, hiszen Martin a Trónok harca első néhány évadához hasonlóan maga is kivette a részét a munkálatokból. Elvégre, Martinnál jobban senki sem ismeri behatóbban Westeros politikai intrikákkal és egykoron sárkányokkal benépesített világát. A 172 évvel Daenerys Targaryen születése előtt játszódó történet alapját ezúttal is Martin egyik műve, pontosabban az általa csak fikciós történelem könyvnek nevezett Tűz és Vér című kötet szolgáltatta. Amelynek néhol hiányosan megírt fejezetei, kifejezetten nagy szabadságot adtak a Trónok harca veterán Ryan Condalnak és írótársainak, hogy a forgatókönyvek írása közben itt-ott olyan eseményeket is a szemünk elé tárhassanak, amik az alapanyagban csak apróbb említések vagy éppen utalások szintjén kerültek elő. Ehhez hasonló szabadságra az előző sorozat utolsó néhány évadánál is találunk példát, ámbár ott inkább negatív példaként hivatkozhatunk erre, ugyanis a D and D páros szkriptjei a Tűz és Jég dala nélkül finoman fogalmazva sem voltak képesek arra, hogy tovább szőjék az egyébként is rendkívül szövevényes történet folyamát.

A forgatókönyv a lelke mindennek

A kissé hosszúra nyúlt bevezető után, azt hiszem itt az ideje, hogy elöljáróban mindenkit megnyugtassak (néhány kisebb-nagyobb spoiler kíséretében,) miszerint a Sárkányok háza bizony nem hogy nem követte el nagy elődje legordasabb hibáit, ám néhány csiszolatlan részlet azért csak becsúszott, az egyébként igen grandiózusra sikerült első évadban. Egy közel több mint harminc éves időszakot felölelő korszak esetében az ilyesmi talán megbocsátható, hiszen a tíz epizódot számláló etap során nem egy olyan időugrásra került sor, amelyek egy gyengébben megírt szövegkönyvvel könnyen összezavarhatták volna a közönséget. Ám az írók kínosan ügyeltek rá, hogy az ilyen események bekövetkeztekor a párbeszédek minden esetben egyértelműen kihangsúlyozzák pontosan hány esztendő is telt el. Így egy pillanatra sem voltunk arra kárhoztatva, hogy csak a karakterek sminkjét vagy épp parókáját, netán a színész cseréket szemlélve kelljen találgatnunk.

Márpedig a castingosok mellett a maszkmesterek munkájáról is órákig lehet ódát zengeni, különösen az évad második felében, mikor is a Paddy Considine által alakított Viserys királyon egyre inkább elhatalmasodó, finoman szólva is gusztustalanul festő ragály ábrázolás módjáról van szó. Na de a forgatókönyvnél maradva, egészen megnyugtató volt megtapasztalni, hogy Condalék az anyasorozat első négy évadához hasonlatosan, mekkora hangsúlyt fektettek a párbeszédek minőségére, hiszen a Trónok harca sava-borsát is igazából ezek a sokszor burkolt fenyegetésekkel átitatott pillanatok adták, így mondhatjuk, hogy az alkotók eléggé ráéreztek arra, mitől is zörög valójában a sárkány pikkelye. Persze a világ legjobb szkriptje is nagyjából annyit ér, akár egy papírzsebkendő a szélben, ha az azt kézhez kapó színészek és színésznők nem képesek tökéletesen magukévá tenni az abban leírtakat.

Hatalmi harcok a Hét Királyságon innen s túl

Ennek ellenére megkérdőjelezhető írói húzásokból így is kaptunk néhány szemöldök ráncoló pillanatot. Például amikor a kilencedik epizód utolsó momentumaiban Rhaenys Targaryen, a sárkánya nyergében ülve egy félreértésből adódóan inkább életben hagyta a trónbitorlóvá váló II. Aegont és díszes famíliáját, hogy inkább elmeneküljön és figyelmeztesse a közelgő veszedelemre az épp Sárkánykőn tartózkodó Rhaenyra hercegnőt. Nyilván a sorozat cselekménye kifejezetten rövid életű lett volna, ha Rhaenys hamuvá égeti az árulókat, ám a probléma nem is magában a döntésében, sokkal inkább annak ábrázolásában keresendő, ugyanis a készítők az évadzáró epizódig bezárólag nem sok kapaszkodót adtak, mi is késztette egy ilyen húzásra az ősz hajú Targaryen sarjat. Rhaenys konkrét hűségével kapcsolatban ugyanis korábban már voltak olyan megkérdőjelezhetetlen jelei annak, hogy a Sosemvolt királynénak is csúfolt nő morális kódexe elsősorban nem egy másik házhoz, hanem a saját családjához fűzi a legszorosabban. Nem ő azonban az egyetlen erősen megkérdőjelezhető személyiséggel felruházott szereplő.

A Matt Smith által életre keltett, hirtelen közönségkedvenccé előlépő, Daemon Targaryen, nem egy esetben nyers, máskor pedig egészen érzékeny, megnyerő jelleme még a tizedik epizód után is alapos fejfájásra késztetett, hogy akkor valójában milyen ember is ő valójában? Ha mindenképp ítélkezni szeretnék Daemon felett, akkor azt mondanám rá, hogy egy rossz ember, aki ennek a ténynek a tudatában igyekszik a morálisan helyes döntéseket meghozni. A Paddy Considine által játszott testvére, I. Viserys király vele ellentétben egy igazi naiv, idealista, akire leginkább a jó ember, de rohadt szar király jelző illene a leginkább. Ezek után joggal hihetnénk, hogy a hatalmasok játszmájában központi szereplőként, ám valójában egy egyszerű, de nagyon is fontos bábu szerepét betöltő Viserys karakter fejlődésének folyamata, nem sok ráhatással bírt a Sárkányok táncaként elhíresült polgárháborút kirobbantó eseményekre.

Pedig bizonyos döntései nemcsak az addigi politikai status quo-t borították fel, de vörös vonalként gyönyörűen kidomborították azokat az ellentéteket, amik már elsőszülött lánya, Rhaenyra jogos trónrökösként való megnevezése előtt is belülről kezdték el rágni a Hét Királyság egységét. Rhys Ifans Otto Hightowerje, a király Segítőjeként már rögtön a pilot epizódban nyilvánvalóvá tette a kis tanács egyik ülésén, hogy mennyire nem veszi semmibe a király egyetlen öccsét, míg a birodalom legnagyobb tengeri flottájával rendelkező Corlys Valeryon az apcsó-csetlő ügyek helyett a tengeri útvonalak problémáit igyekezett a tisztes hallgatóság figyelmébe ajánlani. Hatalmi harcokból tehát már az öröklés kérdésének eldöntése előtt sem volt hiány. Mindazonáltal a valódi játszma csak Milly Alcock ifjú Rhaenyrájának és Emily Carey Alicent Hightowerének az eseményekbe való aktív becsatlakozása után vette kezdetét.

Itt a két fiatal színésznő már az első jeleneteiktől kezdve olyan elemi energiával uralta le a képernyőt, hogy abszolút nem csodálkoztam, amiért a félévadnál bekövetkező időugrás után sokan a csalódottságuknak adtak hangot, az időugrás miatt esedékes színészcsere láttán. Márpedig az idősebb Rhaenyrát és Alicentet játszó Emma D’Arcy és Olivia Cooke amellett, hogy megszólalásig hasonlítanak a náluk jóval fiatalabb kollégáikra, a színészi teljesítmény tekintetében sem okoztak csalódást. Engem azonban főként a hetedik illetve a nyolcadik epizódban nyújtott alakításuk győzött meg végleg arról, hogy a casting valóban elképesztő munkát végzett. Nincs könnyű dolgom, ha az évad legnagyobb gyengeségeit kellene górcső alá vennem, ugyanis a fentebb is taglalt néhány megkérdőjelezhető kreatív forgatókönyvírói húzáson kívül, igazából nagyon nehéz belekötni a Sárkányok háza első tíz epizódjába.

Ha mégis nagyon szőrszálhasogató akarok lenni, akkor talán az itt-ott viszonylag gyengébben kivitelezett vizuális effektusokat tudnám számon kérni, de ezekből is annyira elvétve akad egy-kettő, hogy azt sem tartom kizártnak, miszerint a nézők többsége valójában észre sem vette ezeket az apróbb döccenőket. Végszóként azt hiszem elmondhatom, hogy engem abszolút meggyőzött Ryan Condal és George R. R. Martin egyfajta bocsánatkéréseként is felfogható újabb westerosi királydrámája. Így hacsak a második szezonban Condal, a Trónok harca utolsó évadaihoz hasonlóan nem cseréli le a politikai intrikákat az üres látványra, akkor azt hiszem nagyon is fényes jövő áll az éppen háborúba igyekvő Sárkányok háza előtt.