Nincs könnyű helyzetben, aki közelebbről is szeretne megismerkedni a képregények elképesztően változatos világával. Pláne nehéz helyzetben van az ember, ha a világ egyik legismertebb szuperhősével, a gothami denevérrel, azaz Batmannel szeretne ily módon többet megtudni, hiszen a denevérember közel nyolcvan éves mitológiájában fellelhető jobbnál, jobb történetek, szinte mind arra várnak, hogy az olvasó egyszer a kezei közé vegye őket.
James Cameron ellen fogadni olyan, mint abban reménykedni, hogy a rendőr úgysem kapja rajta az autóst a sokadik gyorshajtáson. Eleinte talán úgy tűnik meglehet úszni, de a végeredményen ez alapjaiban nem különösebben fog változtatni.
A Trónok harca siralmasan sikerült nyolcadik évadának hideg lehelete mai napig kísért. A modern popkultúra egyik legsikeresebb fantasy adaptációjának méltatlanul sikerült befejezése úgy tűnt, hosszú időre a sírba teszi George R. R. Martin eposzi történetét. Mind a stúdió, mind pedig a rajongók oldaláról nézve. Több mint három évvel később, ezért is egészen hihetetlen ma már arról beszélni, hogy Martin remekműve nem egyszerűen csak feltámadt halottaiból az előzményként is felfogható Sárkányok házával, hanem bizonyos szempontból vizsgálva máris túlszárnyalta azt. Figyelem! A cikk spoilereket tartalmaz a Sárkányok háza első évadának cselekményére nézve! Így, ha még nem láttad az évadot, csak a saját felelősségedre olvass tovább!
A Marvel Studios tavalyi évben nyújtott filmes teljesítménye a Shang-Chi-t leszámítva finoman szólva sem volt éppen maradandó, így annyira talán nem meglepő, ha ezek után az ember akarva-akaratlanul is, de jóval nagyobb elvárásokkal tekintett a jövőbe, pláne a Doctor Strange, a multiverzumokat végre teljes pompájában megvillantani hivatott, második önálló kalandjának irányába.
A két éve napvilágot látott a Sonic, a sündisznó átütő sikere nemcsak a stúdiót, de engem is vártalanul ért. Az eredetileg egy halloween-i rémségre hajazó kék süni dizájnja miatt ugyanis a film több hónapot csúszott, hogy aztán az újra designolt kis kék gyorshajtó végül jól ismert formájában romboljon be a filmszínházakba. A végeredmény pedig, nos, önmagáért beszélt: a covid járvány előtti utolsó nagyobb blockbusterként néhány hét alatt egy egészen csinos 400 millió dolláros összbevétellel zárta a viszonylag rövid mozis pályafutását, ami után nem is lehetett kérdéses, hogy a Paramountnál bizony franchise-t fognak építeni a videojáték történelem egyik legikonikusabb karaktere köré.
Nincs könnyű dolga annak, aki egy addig még sosem látott oldaláról szeretné megközelíteni a lassan 80 életévét taposó Batman legendáját. Az éjszaka rettegett teremtményeként is emlegetett álarcos igazságosztót sokan, sokféleképpen álmodták már a nagyvászonra, azonban ezidáig egyik korábbi inkarnáció sem merészkedett még olyan mélyre a sötét lovagot körülvevő világ mocskában, ahogyan azt most Matt Reeves tette. A saját dekadenciája által szép lassan önmagát felemésztő Gotham nélkül ugyanis Batman talán sosem lépett volna színre.
(tovább…)Az ezredforduló hajnala előtt nem sokkal 1999-ben Lana és Lilly Wachowski párosa forradalmasította mindazt, amit egészen odáig az akciófilmekről, valamint a sci-fi műfajáról gondoltunk. A Mátrix nagyon rövid idő leforgása alatt óriási méretű rajongótáborra tett szert, így ezek után nem is lehetett kérdés, hogy Neo, Trinity, Morpheus és a többiek története itt ezen a ponton még nem érhet véget. A legelső Mátrix ugyanis csak a jéghegy csúcsának tetejét kapargatta meg azzal kapcsolatban, mennyi minden rejlik valójában ebben az univerzumban. Persze ahogyan az megannyi másik franchise esetben is megtörtént korábban, a folytatások esetében a rajongótábor ketté szakadt, aminek egyik fele mai napig szereti ezeket a filmeket, míg a másik fél legszívesebben tudomást sem venne róluk. Tartozzunk bármelyik csoportba is, abban nagyrészt egyetértés van a két tábor közt, hogy a Mátrix trilógia zárása bár nyitva hagyta a kaput egy későbbi negyedik epizód számára, egy újabb Mátrix filmre már nem biztos, hogy szükség van, amire sokáig maguk a Wachowski nővérek is nemet mondtak.
A hírnévnél kevés kétélűbb fegyver létezik a világon, hiszen elég egyetlen apró rossz döntés és az addig hűséges rajongóként viselkedő tömegek, dühös csőcselékké válva aranytálcán követelik majd maguknak a nem sokkal korábban még a legnagyobb hősüknek tartott példaképük fejét. Tom Holland továbbra is kissé zöldfülű Pókemberének pedig mindezt ezúttal rögtön első kézből kell megtapasztalnia, mikor is legféltettebb titka, hogy ő a közkedvelt és barátságos pókember ország világ előtt nyílt titokká válik, így feje tetejére állítva az éppen egyetemre készülő szuperhős amúgy sem unalmas mindennapjait.
Van az a klasszikus mondás, hogy tizenkilencre lapot kérni sohasem egy életbiztosítás. A szórakoztatóiparban pláne. A Marvel Studios sikere viszont a kezdetektől fogva részben erre a roppantmód egyszerű, de kicsit sem veszélytelen gondolatsorra épült, addig mára a Kevin Feige vezette Marvel Studiosnak immáron ettől sem kell tartania, hiszen míg manapság már nagyjából teljesen mindegy melyik portékájuk milyen anyagi utóéletet produkál nekik, addig a kezdet-kezdetén akár egyetlen rossz lépés is elég lett volna ahhoz, hogy Feige nagy terve végleg a süllyesztőben végezze.
(tovább…)Vannak olyan képregény figurák, akiket bizonyos tulajdonságaik miatt egész egyszerűen nagyon nehéz újra gondolni vagy éppenséggel olyan ellenfelekkel szembesíteni, ahol kettejük összecsapásából nem egyértelmű már a legelején, hogy itt bizony a jófiú fog győzedelmeskedni. A Stan Lee, Jack Kirby és Larry Liebert által 1962-ben megálmodott Thor Odinson viszont pont egyike azon képregényszereplőknek, akikért a legtöbb esetben szinte teljesen felesleges izgulni. Merthát isteni mivoltából adódóan, szinte biztosan nem létezik olyan ellenlábas messze az űr végtelenjében, aki akár csak képes lenne arra, hogy valamilyen úton-módon megizzassza vagy épp feltörölje a padlót a mennydörgés nyikhaj s nem kevésbé öntelt istenével.
