Könyv

Boba Fett elfeledett múltja – K.W. Jeter: A fejvadász háborúk trilógia könyvkritika

Vannak bizonyos karakterek, akik bár viszonylag kevés szerepet kapnak egy adott alkotásban mégis annyira magával ragadó a megjelenésük, hogy az képes felkelteni a közönség érdeklődését és így szeretnének többet látni, tudni arról a bizonyos karakterről. Számos olyan eset volt, van és valószínűleg lesz is, amikor egyes alkotásokban némelyik karakter annyira érdekesnek tűnt, hogy végül egy saját önálló alkotást vagy akár egy egész franchise-t is kapott. Ilyen például a Star Wars világából ismert Boba Fett karaktere is, aki speciel a jellegzetes páncélja miatt vált ismerté és gyakorlatilag a neve eggyé vált a fejvadász kifejezés fogalmával. Habár Boba Fett karaktere nem igazán lett kidolgozva és inkább az előzmény trilógia vagy legalábbis az ahhoz kapcsolódó alkotások foglalkoztak vele mélyebben. Feltehetően a „hamár itt van, akkor kezdjünk is vele valamit” elv alapján. Nem régiben pedig a Disney zöld utat adott egy különálló Boba Fett sorozatnak is, ami a Disney+-on látható.

Mindezek előtt azonban volt egy könyv sorozat, illetve számos képregény, ami ezzel a karakterrel foglalkozott és ugyan azt nem lehet tudni, hogy a Disney vagy legalábbis a sorozat készítői mennyit szándékoznak átemelni ezekből az alkotásokból, habár néhány elem szinte már biztos, mégis valahol érdemes és érdekes lehet visszatekinteni rá, hogy miként képzelték el egyesek az ikonikus fejvadász múltját és jövőjét. Szóval a nosztalgia jegyében vegyük is most elő K. W. vagyis Kevin Wayne Jeter A fejvadász háborúk trilógia című alkotásait.

Magáról a szerzőről K.W. Jeter-ről annyit érdemes tudni, hogy főként horror és scifi jellegű alkotásai vannak és bár nem számít egy kifejezetten ismert vagy jelentős írónak mégis hozzákötődik a steampunk és a cyberpunk kifejezések létrehozása. Emellett szoros barátságban volt a neves szerző Philip K. Dick-kel, aki például rábízta annak a könyvnek a folytatását, ami a Szárnyas fejvadász című film alapjául szolgált. Egyébként ezek a könyvek a Szárnyas fejvadász 2049 című film megjelenéséig a széria hivatalos folytatásainak is számítottak. Illetve Jetert még néhány Star Trek-es regény megírására is felkérték.

A Boba Fett könyvek megjelenésének ideje nagyjából egybeesik a Star Wars előzmény trilógia filmjeinek, egész pontosan a Baljós árnyak bemutatásával, így feltehetően ez valamilyen szinten hatással lehetett a könyvek tartalmi részére is, mivel Boba Fett háttértörténete és karaktere ezidőtájt még nem igazán volt kidolgozva. Ráadásul az időközben megjelenő Klónok támadása című rész meglehetősen újragondolta Boba Fett egész mivoltát. Szóval akik egyfajta eredettörténetet várnak ezektől a könyvektől, azok nagyot fognak csalódni. Másfelől viszont az ezekben a regényekben leírtak egy része nem feltétlenül összeegyeztethetetlen a jelenlegi Star Wars-os irányvonallal. Legalábbis egyelőre.

Ugyan a Fejvadász háborúk elviekben egy trilógia lenne, azonban igazából nincs benne annyi tartalom, ami érdemben ki tudná tölteni és inkább csak mesterséges módon van elnyújtva ilyen hosszúra. Szóval nem fogok külön-külön kitérni az egyes részekre, mert nincs túl sok értelme. A történet nagyjából a Jedi visszatér eseményeinek végén, illetve valójában közben kezdődik és alapvetően több szálon fut, valamint helyenként még az időben is ugrál, ám ettől függetlenül a cselekmény teljesen lineáris és viszonylag jól követhető.

Röviden összefoglalva a trilógia történetét, adott egy Dengar nevű fejvadász, aki a Tatuin nevű sivatagos bolygón járkálva rátalál a súlyosan sérült Boba Fett-re miután az valahogy kijutott a Sarlacc nevű szörny gyomrából, ahová Jedi visszatér során belökték. Ismervén Fett hátterét Dengar némi visszakozás után mégis segít neki. Időközben csatlakozik hozzájuk egy Neelah nevű szökött rabszolgalány, akinek egyfelől van egy múltbéli sötét titka, másfelől valamelyest közelebbi kapcsolatban áll Boba Fett-el. Emellett van még egy másik szál is, ahol egy bizonyos Kuati Kuat, egy a Star Wars világában meghatározó szerepű gigavállalat vezetője folytat belső harcokat a vállalata többi vezetőjével, amiben természetesen Boba Fett-nek is jelentős szerepe van és akkor ez még csak a jelenbéli szál.

Ugyanis a múltbéli szálon bizonyos fokig betekintést nyerhetünk Boba Fett korábbi életébe, ami persze tele volt árulással és ármánykodással. Megismerhetjük az úgynevezett Fejvadász céhet és annak működését. Ezenbelül egy másik ismertebb Star Wars-os karakter Bosk, a gyíkszerű lény történetét és Boba Fett-hez való viszonyát. Valamint kapunk még egy másik szálat, ahol egy Xizor herceg nevű kettős életet élő karakter igyekszik minél nagyobb befolyást szerezni a Birodalom berkein belül. Azonban és ez némileg spoileres amennyire ígéretesnek tűnik ez a szál, annyira méltatlanul nincs is rendesen lezárva. Konkrétan valahol harmadik kötetben csak úgy mellékesen megemlítik, hogy egyébként valaki, nem Boba Fett megölte ezt a karaktert, mert valami problémája volt vele.

Összességében véve a múltbéli szál helyenként eléggé feleslegesnek és túltoltnak tűnik, amire amúgy magában a könyvben kapunk egyfajta magyarázatot, hogy miért is volt erre szükség. Bár én személy szerint inkább ráhagytam, semmint valóban elhittem ezt neki. Tehát a történet meglehetősen felemásra sikeredett és ugyan kétségkívül megvannak a maga a pillanatai. Csak hát ahogyan az korábban is említve lett, helyenként nagyon érződik, hogy mesterségesen van elnyújtva a történet. Főleg a múltbéli szál eseményei, amiknek a jelenbéli szálra való hatásuk meglehetősen jelentéktelen, vagy legalábbis súlytalan.

Ugyanakkor a történet hiányosságait remekül ellensúlyozzák a karakterek. Mert bár a karakterek többsége kvázi bűnöző lévén eléggé alávaló és megátalkodott mégis van egyfajta értékrendjük, ami szerint cselekszenek. Így még ha nem is feltétlenül szerethetőek, de legalább érdekesek és kellőképpen változatosak. Már csak a különböző faji hovatartozásuk miatt is. Az viszont engem személy szerint roppantul zavart és ez szintén valamennyire spoileres, hogy Boba Fett-nek szinte semmilyen mögöttes motivációja nem volt csak is a céltalan pénzszerzés, ami azért olykor felvetett bizonyos kellemetlen kérdéseket. Ám ezekre valószínűleg soha se fog senki választ kapni.

VÉGSZÓ

Habár sokan nem örültek annak, amikor a Disney kukázta a Star Wars világának jelentős részét, hogy utána a maga módján újraalkossa azt. Azonban el kell ismerni, hogy vannak olyan dolgok, amikhez talán nem árt hogyha hozzányúlnak. Azt pedig csak remélni lehet, hogy valami jobbat hoznak majd ki belőle, mint amit annak idején eltüntettek.