Látványos tűzpárbajok, feszült űrhajós üldözések, sci-fi és western különleges keveréke: sokunkat leginkább ezek ragadták meg, amikor fiatalkorunkban láttuk a Cowboy Bebopot. Azonban felnőtt fejjel újranézve teljesen más megvilágításba kerül a sorozat, és csak akkor érti meg az ember, hogy jelen írás tárgya miért is lett kultuszmű, és hogyan válhatott minden idők egyik legnagyobb hatású animéjévé.
Számos mozifilm mellett sok sorozat és rajzfilm szól arról, hogyan fog alakulni az emberiség jövője, ezeket a sci-fi rajongók már kívülről fújják. Animék terén rengeteg olyan művet találhatunk a 2000-es évek elejéről, amelyek merőben egyedi módon filozofálnak a jövőnkről, ilyen például az Appleseed (2004), a Blue Gender (1999) vagy a Ghost in the Shell: Stand Alone Complex (2002). A technikai fejlődést maradéktalanul bemutatják ezek a művek, de a társadalom expozíciója már háttérbe szorul. Többek között ezt a rést hivatott befoltozni a Csajkommandó címet viselő sorozat is.
Az alapműveltségünk jó részét sikerül elsajátítanunk legkésőbb az érettségiig. Kiválóan megtanuljuk a kontinens főbb kulturális értékeit, az európai festészet vagy irodalom nagyjait. Ugyanakkor egy majdnem száz éves művészeti ággal még mindig csak a fakultációkon találkozhatunk. Egyes konzervatív elképzelések szerint egy film nem tud felérni egy színdarabhoz, vagy egy csodálatos freskóhoz. Az ehhez hasonló kijelentések megcáfolására is születnek sorra az olyan mozgóképek, melyek adaptációval igyekeznek új megvilágításba helyezni saját közegüket. Erre viszont egyetlen esélyük, hogyha önálló műalkotásként meg tudják haladni az eredetit. Természetesen ezt legegyszerűbb elképzelnünk egy irodalmi szöveggel, de a Loving Vincent a festészetből ihletődve kísérletezik ugyanezzel.
Nemcsak mi, férfiak érdemlünk meg hősöket. A lányoknak is kell fiatalkorban egy példakép, hogy legyen valaki, akihez hasonlíthatják magukat, azonosulhatnak vele, hogy később felnőhessenek hozzá. Japánban az animék és mangák közül tömérdek mennyiségű történet szól szuperképességgel rendelkező lányokról, de nem csak az említett célközösségnek. A Sailor Moon (amely a kilencvenes években sokunk hétvégi matinéjének repertoárjában benne volt) is hasonlóképp emelkedik ki kortársai közül.
A tinédzser horrorokról sokunknak megvan a véleménye, ami önmagában nem is csoda, mert a nyugati kultúra a maga módján túlzottan lesarkítja a hasonló művek történetét vagy épp mondanivalóját, ráadásul (tisztelet a kivételnek, természetesen) a bemutatásmód olykor-olykor igen klisésre sikerül, igyekezvén elérni a fiatalok ingerküszöbét és megfelelni a mainstream fogalmának. A bosszú, a harag és a gyűlölet olyan tettek és emberi érzelmek, melyeket igen nehéz vászonra vinni, ugyanakkor beszélni róluk és egyedien bemutatni őket egyaránt fontos.
Szívszorító dolog, ha valaki fiatalon meghal, hisz belegondolhatunk, hogy még mennyi mindent véghez vihetett volna életében, mi mindennel tehette volna jobbá világunkat saját munkájának hozzáadásával. Ám ha megtörténik a baj, már nem változtathatjuk meg. De gondoljunk bele, mi van, ha kapunk egy új esélyt, és bizonyos feltételek mellett visszatérhetünk az élők közé, hogy véghez vigyük azt, amire rendeltettünk?
Két évig tartó hosszú várakozás után végre megérkezett az Adult Swim mára már kultstátuszba lépett animációs sorozatának következő felvonása. A 2. évad nagyszerűen sikerült lezárása után a rajongók már tűkön ülve várták, hogy hogyan folytatódnak Rick és Morty intergalaktikus utazásai. Vajon sikerült a 3. évadnak megugrania a nézők magas elvárásait?
Legutóbbi alkalommal a seinen műfajból hoztuk el Nektek a Full Metal Panic! sorozatot és beletekinthettünk a felnőttebb férfiaknak készült történet feldolgozásába, láthattuk, hogyan tálalja a célkorosztály számára kicsit sem egyszerű sztori mondanivalóját. Némiképp most tegyünk egy 180 fokos fordulatot és nézzük meg, miként szólítják meg az animealkotók a fiatal lányok nézőtáborát a shoujo műfaj keretein belül. A Kaleido Star (2003), mint fiatalkorunk egyik meghatározó műve szintén megbontja a jól megszokott formát és igyekszik a bevált kereteken túl üzenetet közvetíteni az animerajongókhoz.
Közkeletű tévedés, hogy az animáció egy gyermeki műfaj és csak butuska mesék színrevitelére alkalmas. A Dreamworks első egész estés animációs filmje ennek a téves személetnek tökéletes cáfolata, mely még hasonló témájú élőszereplős társaival is felveszi a versenyt, hogy aztán a Vörös-tenger fenekére küldje riválisait.
Egy testőr mindig jól jön, főleg mai világunkban, ahol napról napra globálisan nő a terrorfenyegetettség. Politikusok, uralkodók, vallási vezetők és híres sztárok veszik igénybe azon emberek szolgáltatásait, akik kellő tapasztalattal, életkorral és képzettséggel rendelkeznek, hogy az érintett személy biztonságát megóvják. A filmvásznon rengeteg ehhez hasonló sztori látta meg a napvilágot, melyek jobbára megszokott helyszíneken, megszokott karakterekkel és megszokott kerettörténetekkel tálalják a testőrök veszélyes munkáját a néző szeme elé. Ám mi lenne, ha kicsit csavarnánk a dolgon és egy teljesen új szituációt mutatnánk be változatos szereplőkkel, kellően komikus, ugyanakkor megindítóan drámai keretek között, kizökkenve a megszokott ábrázolásokból? A Full Metal Panic! című anime megbontja a jól bevált formát és egy (a maga korában) merőben új szemszögből mutatja be egyedi történetét.
