Animáció

Animáció

A végtelenbe és ne tovább – Lightyear kritika

Vannak olyan alkotások, amelyek sokszor úgy kapnak valamilyen és válnak ezáltal valamiféle franchise-á, hogy igazából azt az ég egy adta világon semmi nem indokolja, leszámítva persze bizonyos anyagi érdekeket. Ugyan kétségkívül vannak olyan franchise-ok, ahol minden alkotás egyfajta azonos színvonalat képvisel. Sőt, adott esetben az egyes részek akár még minőségileg is képesek szintet lépni. Ilyen például a Toy Story széria is. A Toy Story-nak ugyanis nem csakhogy minden egyes része magas szintű szórakozást nyújt, hanem emellett még minden része valami kifejezetten elgondolkodtató és releváns témákat is dolgoz fel. Habár a legutóbbi rész során meglehetősen kétségessé vált, hogy miként is folytatható tovább ez a széria. Viszont az alkotók, vagyis hát jobban mondva a Toy Story jogait birtokló Disney megtalálta a módját, hogy hogyan tudja a továbbiakban felhasználni ezt a franchise-t. Így született meg a Lightyear című alkotás.

(tovább…)
Animáció

Rendszerfrissítés ‒ Love, Death & Robots 3. évad kritika

A Netflix díjnyertes antológiasorozatának a második évadja nem csak a rövidsége miatt okozott csalódást, hanem azért is, mert hiányzott belőle az a bizonyos „hűha”-faktor, ami az első szezon epizódjait igazán emlékezetessé tette. Szerencsére már tavaly bejelentették, hogy idén megkapjuk a folytatást, úgyhogy a rajongóknak nem kellett sokat várniuk David Fincher és Tim Miller következő agymenéseire. Lássuk hát, hogy a Love, Death & Robots harmadik felvonásának sikerült-e kiköszörülnie a csorbát!

(tovább…)
Animáció

Azok a 60-as évek – Apollo-10,5: Űrkorszaki gyerekkor kritika

Azok a régi szép idők. Halljuk sokszor szüleinktől és nagyszüleinktől. Mi már csak felmenőink meséiből tudhatjuk, miként éltek ők régen, milyen társadalmi és gazdasági viszonyok között kellett felnőniük. Habár a világ életét mára már 90%-ban a digitalizáció határozza meg, mindig nosztalgikus hangulat lesz úrrá rajtunk, ha látunk egy régi háztartási eszközt, játékot vagy épp egy bakelit lejátszót. Richard Linklater filmje maradéktalanul biztosítja számunkra ezt az érzést, másfél órán keresztül.

(tovább…)
Amazon Prime Video, Animáció

Ördögöd van! – The Boys Presents: Diabolical ajánló

Amikor az Eric Kripke nevével fémjelzett, erőteljesen társadalomkritikus szemlélettel ellátott, ha úgy tetszik az elidegenedett és közönyössé vált, profitorientált berendezkedésnek görbe tükröt tartó, élőszereplős The Boys széria elstartolt, sokan legbelül talán joggal kételkedtek. Valószínűleg senki nem gondolta, hogy a Garth Ennis és Darick Robertson képregényéből készített adaptáció ekkora durranásként írja be magát a szuperhős tematikát feldolgozó sorozatok történetébe. Tehette mindezt talán azért, mert olyan témakörökkel is merészelt foglalkozni, amelyekkel korábban kevés kivételt leszámítva, senki sem. Megmutatta, hogy a hősöknek ezernyi árnyoldala lehet, hogy az ilyesfajta hatalom igenis durva jellemtorzuláshoz vezethet és amennyiben egy megakorporáció a saját termékként tenyésztett szupereket médiamanipulációval, rengeteg kenőpénzzel és akár emberek eltüntetésével is fedezi a haszon oltárán áldozva fel mindent, kevesen állhatnak az útjukba. De lássuk milyen lett a Billy Butcher és bajtársai kalandjaihoz lazán kapcsolódó, amolyan jutalomjátékként elkészített, kiegészítő animációs futam.

(tovább…)
Animáció

Pandamónium, avagy a felnőtté válás pokoli zűrzavara – Pirula panda kritika

Az elmúlt években egyre több helyről lehetett hallani, hogy a Pixarból kezd eltűnni a varázs. Bár a nagyobb díjakat rendszerint besöprik, a filmjeikből mintha már hiányozna az a bizonyos szikra, ami annak idején megkülönböztette őket más stúdiók munkáitól (néhány üdítő kivételt leszámítva, mint például a Lelki ismeretek). Szerencsére a legújabb egészestés filmjük, a Pirula panda megtekintése után kijelenthetem, hogy bőven maradt még puskapor a „lámpás” cégben.

(tovább…)
Animáció

(Shop)stop Eterniában – A világ ura: Kinyilatkoztatás 2. évad kritika

Amikor az első évad elstartolt, szinte azonnali botrányoktól volt hangos a sajtó, hiszen sokan a régebbi fanok közül He-Man, azaz civil alteregóját tekintve, Adam herceg jelenlétének hiányát, illetve Teela főszereplőként való bevezetésének tényét nehezményezték. Nem sokat segített az akkori helyzeten, hogy a sorozat kiötlője és producere Kevin Smith hibásan kommunikált némely információt, ezzel valamelyest félrevezetve a közönséget. Nézzük meg tüzetesebben tehát, mit mondhatunk el a második nekifutás kapcsán, sőt azt is, miként változtat mindez a kétszer 5 epizód teljes megítélésén.

(tovább…)
Animáció, HBO Max

Egy emberibb Rick örök pulykagolása – Rick and Morty 5. évad kritika

A Rick and Morty rajongók egy emberként lélegeztek fel, amikor megtudták, hogy nem kell éveket várni kedvenc sorozatuk legújabb epizódjaira. A szerintem közel sem olyan maradandó negyedik évad után, az volt számomra nagy kérdés, hogy vajon a készítők megtalálják-e azt az irányt, amit a szériától korábban már megszokhattunk. Idén pedig a dupla részes évadzáró kivételével hetente kaptuk az epizódokat, ami jócskán csillapította a kedvenc duóm utáni éhségemen. Roiland és Harmon ezúttal sokkal emberközelibbé tették Ricket, ami bár elég karakteridegen az egoista tudóstól, de többek között ez is hasznára vált az ötödik etapnak.

(tovább…)
Animáció

A Fehér Farkas tanítómestere ‒ Vaják: A Farkas rémálma kritika

2019-ben a Netflix Vaják-sorozata jött, látott, és győzött. A könyvek és a videojátékok után egy újabb széles közönség ismerhette meg az Andrzej Sapkowski által teremtett Kontinens világát. Egyértelmű volt hát, hogy a Netflix addig fogja ütni a vasat, amíg meleg, így nem sokkal a sorozat premierje után be is jelentett több spin-offot. Ezek közül az első meg is érkezett, a dél-koreai Studio Mir által készített animációs film, A Farkas rémálma, ami a decemberben érkező második évad egyik központi karakterének a múltjába ad betekintést.

(tovább…)
Animáció

A zene az kell, hogy ne adjuk fel – Az életteli Vivo kritika

Egy gyermekek számára készített animációs film akkor teljesíti be valódi küldetését, ha a története rendelkezik releváns üzenettel a fiatalabb korosztály számára, könnyedén emészthető formában. Egyesek úgy tartják, hogy egy ilyen műnek mind a felnőttek, mind a kisebbek számára értékes mondanivalóval kell rendelkeznie. Én erre azt mondom, nem minden esetben van erre szükség. Vannak történetek, amelyek már azzal is célt érnek, ha a megcélzott közönséget sikerül elérni. Ilyen mai filmünk is, Az életteli Vivo.

(tovább…)