James Gray rendező a 2016-os Z: Az elveszett város után újra az ismeretlen kutatásáról mesél, ezúttal Dél-Amerika elveszett civilizációi helyett a földön kívüli intelligencia keresése és a világűr felderítése szolgáltatja a témát. Sajnos azonban kérdéses, mennyire tud Gray ebben a közegben érvényes, egyedi mondanivalót megfogalmazni.
Sylvester Stallone eddig is értett ahhoz, hogy az egykori filmes ikonjait feltámassza, mind Rocky Balboa, mind John Rambo megkapta a maga végtisztességét. Az olasz származású akciósztár maga rendezte az eredetileg zárásnak szánt felvonásokat, de a hollywood-i gépezet közbeszólt. A Creed I. és II. képében az egykori boxoló történetének fejezeti bővültek, míg az egykori vietnámi veterán (állítólagos) utolsó küldetését idén kaptuk meg.
Joanna Hogg 2019-es filmje, a Szuvenír egy sok kérdést felvető, különleges látásmódú, igazi szerzői film. Hogg részben a saját tapasztalatai alapján írta meg Julie, a filmrendezőnek készülő fiatal lány történetét. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindenki a művészet csúcsának fogja tartani (nem is kell), de aki a sok hollywood-i tömegfilm után akar látni valami egészen mást, az nyugodtan tehet egy próbát a Szuvenírrel.
Robert Eggers rendező már első egėsz estés filmjével, a 2015-ben megjelent The Witch című alkotással megmutatta a horrorkedvelő közönsėgnek, hogy érdemes odafigyelni a munkáira. A 2019-es The Lighthouse ezt talán még az elődjénél is jobban bizonyítja, különlegesebb eszközökkel és őrültebb történettel licitál a szintén kiváló, de konvencionálisabb The Witch-re. 
Abban a szerencsében lehet részünk, hogy 2019-ben újra a nagyvásznon láthatjuk a mozitörténelem egyik legnagyobb klasszikusát, Francis Ford Coppola 1979-es Apokalipszis most című filmjét, egészen konkrétan annak végső vágását. Ez egy olyan alkalom, amit minden filmrajongónak ajánlott megragadni, és a film megtekintése közben még az is kiderülhet, hogy 2019-ben is aktuális gondolatokkal van átitatva Coppola mester monumentális háborús eposza.
A Netflix-en 2019 januárjában debütáltt Io olyan film, ami puszta létével is sokak lelkesedését kiválthatja, gondolok itt a sci-fi rajongókra és a kis, független filmek szerelmeseire egyaránt. Sajnos az előbbi, általam feltételezett rajongást nem érdemli meg maradéktalanul, mégis sok érdekes gondolat vetődhet fel nézőben a film kapcsán.
Pennywise karaktere 2017 őszén valósággal berobbant a mozitermekbe. De meg tudja-e ismételni a sikert a már felnőtt szereplőgárdát felvonultató Az-Második fejezet?
Folytassuk hát kalandozásunkat, az önkifejező alkotások világában, és vegyünk alapul egy olyan rendezőt, aki nem éppen a visszafogottságáról híres, Lars von Trier-t. A dán fenegyereknek is becézett férfiról kijelenthetjük, hogy világ életében olyan történeteket valósított meg, amik egyáltalán nem megszokottak, sőt a legtöbbjük tabunak számított. Karrierjének elején így visszatekintve visszafogottabb filmeket készített, holott azok sem voltak éppenséggel a szó hagyományos értelmében szórakoztatónak nevezhetők.
A sötét kristály ma már megkérdőjelezhetetlenül filmlegendának számít. Az élénk, groteszk látványvilága és a tapinthatóan életszerű, torz karakterei örökre beleégtek az emlékezetünkbe. Ez a monumentális alkotás bebizonyította, hogy a gyerekfilmek műfaja jóval szélesebb, mint azt a korában hitték – és emellett új szintre is tudta emelni az elavulóban lévő bábfilm műfaját.
Alex és Grace életük nagy napjára készülnek. Alex dúsgazdag családjának rezidenciáján, a kissé furcsa családtagok társaságában kimondják a boldogító igent, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak. Elnézést, ez egy másik film lenne. Itt ugyanis a férj családjának rendhagyó szokásából adódóan a nászéjszakán a menyasszonynak egy különös, és különösen véres játékban kell a saját életéért küzdenie.
