Elég nehéz a nők dolga a mai világban, plébánia ha a hagyományos szerepekkel ellentétben a tudományos munkában látja a jövőjét. Teljesen mindegy, hogy a STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics, vagyis a természettudományok, a technológia, a mérnöki tudományok és a matematikát foglalja össze) melyik ágáról beszélünk. Még mindig él az egyetemeken az a felfogás, hogy a “nőnek a konyhában a helye”. Pedig mennyien tettek már így is a világ fejlődéséért – és még mennyien fognak.
Amikor annak idején úgy tűnt, hogy megszűnik a Star Wars-os könyvek hazai forgalmazása, akkor az egyik széria, amit úgy tűnt felfüggesztenek az X-szárnyúak sorozat volt. Aztán persze később, amikor a Maxim Kiadó végül átvette az egész bulit, akkor mégis folytatódott széria. Ugyan azt még nem lehet tudni, hogy a széria mind a tíz része meg fog-e jelenni és őszintén szólva amennyire utánanéztem nagyjából talán a nyolcadik részig érdemes elolvasni ezt a szériát, mert körülbelül addig alkot egy kerek egész történetet. Viszont most itt van a széria kvázi második fázisa, ami egyszerre folytatás és egyben egyfajta spin-off is.
Mi lenne velünk, ha beköszöntenek a világvége? Nem csak, mint emberiséggel, hanem a mi személyünkkel is. Mi magunk hogyan élnénk túl, már ha kapnánk esélyt rá? Képesek lennénk megoldani? És ha igen, hogyan változnánk meg… Mert biztos vagyok benne, hogy egy olyan helyzetben nem az lesz a fontos, ami most, és nem az lesz az érték, amit annak gondoltunk eddig – mind a fizetési eszköz, mint a belső értékek.
A 2021-ben megjelent Vámpírbirodalom sokáig nem kapta meg a magyar olvasók között a kellő figyelmet. Ezt szerintem sajnos a borítójának köszönheti, ami inkább mutatja a high fantasy regényt egy dark romantasy könyvnek. Be kell valljam, hogy számomra is egy impulzív vásárlásként indult a könyvvel való megismerkedés – fogalmam sem volt valójában, hogy milyen történet rejtőzködhet egy félmeztelen férfit ábrázoló borító mögött.
Mikor megvásároltam a könyvet, egy klisésebb, könnyed vámpírsztorira számítottam. Nem is tévedhettem volna nagyobbat.
Akik hozzám hasonlóan nem kötik magukat különösebben egyik műfajhoz sem és többnyire aszerint fogyasztják a különböző tartalmakat, hogy éppen mit és mennyire találnak érdekesnek, azok olykor igen különleges alkotásokba is belefuthatnak. Persze ez a fajta hozzáállás olyan alkotásokhoz vezet, mint az Orosz Krisztián-féle Sodródás, vagy akár a Bambi horror. Fúú az a film a mai napig kísért és nem abban az értelemben, ahogy a készítői szeretnék. Ám a dolog másik végén meg olyan alkotásokba is bele lehet futni, mint például a Magic Mike vagy a Kollár Betti-féle Kosársuli. És akkor ott vannak azok a furcsa alkotások, amelyeket igazából így nem nagyon lehet hova tenni. Hasonló a helyzet a jelen cikk alanyául szolgáló Rekviem című könyvvel is.
A Ne engedd be az erdőt! C.G. Drews első könyve a horror műfajban, magyarul a Könyvmolyképző kiadásában jelent meg idén. Az író úgy nyilatkozik róla, hogy a könyv a „botanikus horrorhoz” tartozik, amivel egy saját műfajt teremtett: ahol az erdők, kertek, de még a kedves szobanövények is rémálommá válnak.
Van egy pont egy író pályáján, ahol a következő könyv már nem csak „következő könyv”, hanem egyfajta túlélési kísérlet. V.E. Schwab esetében a Viszály pontosan ez a pont volt – csak nem abba az irányba fordult, amerre az ilyen helyzetek általában szoktak. Nem lett a könyvéből egy kétségbeesett bizonyítási vágy, vagy egy öncélú intellektuális erőfitogtatás. Inkább egy tudatos hátralépés: „mi van akkor, ha egyszer tényleg azt írom meg, amit én olvasnék”. A személyes jelleg nagyon meghatározó a könyvben – az író még a két főszereplő nevét is magától kölcsönözte: Victor a Victoriából, Eli az Elizabeth-ből.
Annyi meg annyi könyv, film és sorozat szól a börtön létről, az elítéltekről, mégis kevés az, ami ténylegesen visszaadja azt a világot. Persze, itt most csak a szórakoztató történetekről beszélek, a dokumentum jellegű feldolgozások egy külön fejezet. De nem kell messzire menni, a haza irodalomban is nem egy olyan szerző van, aki erre építi fel a könyvét. Aztán hogy az mennyire fikció, mennyire ismerte meg a börtönök felépítését, és ha valóságos börtönről beszélünk, járt-e ott – mert bizony van rá lehetőség, csak nem olyan egyszerű – az már nagyon eltérő lehet. Közülük most B. E. Belle Ártatlanok című regényéről hoztam az írásomat.
Már több korábbi cikkben is kifejtettem azt az álláspontomat, miszerint a fantasy az egyik legigénytelenebb műfaj. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének minőségi fantasy alkotások, hiszen kapásból én is tudnék mondani többet is. Viszont nem véletlen hogy számos, főként egyébként kezdő alkotó ehhez a műfajhoz nyúl, mert mint azt mondják ez a műfaj adja a legtöbb alkotói szabadságot. Ami persze valójában inkább azt jelenti, hogy mindenféle baromságot összehadoválhatnak, bármiféle különösebb összefüggés nélkül. Vagy legfeljebb elintézik az egészet csak annyival, hogy ez mágia és kész, nem kell tovább magyarázni. Már pedig ez a fajta hozzáállás mindig, de így mindig meglátszódik az adott alkotáson és ez bizony egy adott ponton sokszor kegyetlenül a visszájára tud fordulni. Erre pedig tökéletes példa jelen cikkünk alanya az Eragon széria, ami valamiért szintén kult státuszba került. Legalábbis, ami a könyveket illeti. A belőle készült 2006-os filmről meg tegyünk úgy mintha nem is létezne.
A Covid19-világjárvány sok író fantáziáját mozgatta meg. Különböző pusztító vírusok hatását vizsgálták sokan mind biológiai, mind társadalmi szempontból. Korcsok Gábor az első könyvében némi képregényes motivációhoz nyúlva mesél a maga pandémia utáni világáról.
