A Ne engedd be az erdőt! C.G. Drews első könyve a horror műfajban, magyarul a Könyvmolyképző kiadásában jelent meg idén. Az író úgy nyilatkozik róla, hogy a könyv a „botanikus horrorhoz” tartozik, amivel egy saját műfajt teremtett: ahol az erdők, kertek, de még a kedves szobanövények is rémálommá válnak.
Van egy pont egy író pályáján, ahol a következő könyv már nem csak „következő könyv”, hanem egyfajta túlélési kísérlet. V.E. Schwab esetében a Viszály pontosan ez a pont volt – csak nem abba az irányba fordult, amerre az ilyen helyzetek általában szoktak. Nem lett a könyvéből egy kétségbeesett bizonyítási vágy, vagy egy öncélú intellektuális erőfitogtatás. Inkább egy tudatos hátralépés: „mi van akkor, ha egyszer tényleg azt írom meg, amit én olvasnék”. A személyes jelleg nagyon meghatározó a könyvben – az író még a két főszereplő nevét is magától kölcsönözte: Victor a Victoriából, Eli az Elizabeth-ből.
Annyi meg annyi könyv, film és sorozat szól a börtön létről, az elítéltekről, mégis kevés az, ami ténylegesen visszaadja azt a világot. Persze, itt most csak a szórakoztató történetekről beszélek, a dokumentum jellegű feldolgozások egy külön fejezet. De nem kell messzire menni, a haza irodalomban is nem egy olyan szerző van, aki erre építi fel a könyvét. Aztán hogy az mennyire fikció, mennyire ismerte meg a börtönök felépítését, és ha valóságos börtönről beszélünk, járt-e ott – mert bizony van rá lehetőség, csak nem olyan egyszerű – az már nagyon eltérő lehet. Közülük most B. E. Belle Ártatlanok című regényéről hoztam az írásomat.
Már több korábbi cikkben is kifejtettem azt az álláspontomat, miszerint a fantasy az egyik legigénytelenebb műfaj. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének minőségi fantasy alkotások, hiszen kapásból én is tudnék mondani többet is. Viszont nem véletlen hogy számos, főként egyébként kezdő alkotó ehhez a műfajhoz nyúl, mert mint azt mondják ez a műfaj adja a legtöbb alkotói szabadságot. Ami persze valójában inkább azt jelenti, hogy mindenféle baromságot összehadoválhatnak, bármiféle különösebb összefüggés nélkül. Vagy legfeljebb elintézik az egészet csak annyival, hogy ez mágia és kész, nem kell tovább magyarázni. Már pedig ez a fajta hozzáállás mindig, de így mindig meglátszódik az adott alkotáson és ez bizony egy adott ponton sokszor kegyetlenül a visszájára tud fordulni. Erre pedig tökéletes példa jelen cikkünk alanya az Eragon széria, ami valamiért szintén kult státuszba került. Legalábbis, ami a könyveket illeti. A belőle készült 2006-os filmről meg tegyünk úgy mintha nem is létezne.
A Covid19-világjárvány sok író fantáziáját mozgatta meg. Különböző pusztító vírusok hatását vizsgálták sokan mind biológiai, mind társadalmi szempontból. Korcsok Gábor az első könyvében némi képregényes motivációhoz nyúlva mesél a maga pandémia utáni világáról.
Gregus Gábor ismét egy fantasztikus és kreatív történettel állt elő. Témáját tekintve hozza a már megszokott fantasy vonalat. Ami viszont korántsem mindennapi, azok pont a karakterek. Ahogy a címe is mutatja, itt bizony “mérhetetlen vagyonok felett rendelkező, a valóságot formálni képes emberek titkos társaságáról” van szó. Meg minden, ami ezzel a hatalommal együtt jár. Ebbe a világba csöppenünk bele, pontosabban szólva, a mi világunk ezen változatába. Ugyanis már a kezdetek kezdetén el tudjuk helyezni magunkat a térképen.
Számtalan esetben találkozni olyan könyvekkel, amikről tudjuk, hogy hasonlít valamire a tartalma – néha tudjuk is, mire -, de mégsem teljesen ugyanaz. Az is igaz, hogy ma már nagyon nehéz teljesen újat alkotni, így mindig lesznek ilyen kis apróságok. De teljesen más eset, amikor nem is az a cél, hogy új legyen, hanem csak az ismerős érzés. Ez az, amikor tudjuk, hogy ismerjük, de a végén rájövünk, hogy ez mégsem ugyanaz a történet – hanem csak egy parafrázis.
Bevallom újabban sokat foglalkoztat az, hogy milyen értékrend mentén határozza meg magát valaki. Főleg, ami a férfiasság fogalmát illeti. Persze a nőiesség fogalma is egy érdekes kérdés, csakhogy érintettség okán engem inkább az előbbi foglalkoztat. Ugyanis sokszor azt tapasztalom, hogy nincs egy konkrét minta, amit az adott illető követhetne, vagy ami van is az sok esetben hemzseg az ellentmondásoktól. Szóval érthető hogy miért vannak egyesek teljesen összezavarodva, ilyenkor pedig az adott illető próbál valamiféle kapaszkodó után nyúlni. Például valamilyen művészeti alkotáshoz, legyen az mozgóképes vagy írott. Márpedig egyszer valahol egy mozgóképes alkotásban azt hallottam, hogy Hemingway írásai sok esetben segíthetnek meghatározni, hogy mit is jelent a férfiasság fogalma. Szóval részben emiatt és részben mert újabban egyre nagyobb az érdeklődésem a régi vagy úgynevezett klasszikus irodalom felé, így hát fogtam és elolvastam pár Hemingway kötetet, hogy lássam mennyire is helytálló ez az állítás.
Amikor annak idején bejelentették, hogy idehaza megszűnik a Star Wars-os könyvek forgalmazása sokan, köztük egyébként jómagam is kissé elkeseredtek. Persze alternatív módokon minden beszerezhető, személy szerint én ekkor gondolkodtam el igazán azon, hogy beruházok majd egy ebook olvasóba. Azonban időközben jött a hír, hogy egy másik kiadó, név szerint a Maxim átvette a magyar nyelvű Star Wars-os könyvek forgalmazását és rögtön egyből három új könyvet is piacra dobtak. Illetve számos egyéb közelgő megjelenést is bejelentettek. Többek között hogy folytatják, illetve befejezik az idehaza Köztársaság Fénykora néven futó szériát, aminek az első és a második fázisáról már korábban cikkeztünk. Ennek a széria harmadik és egyben befejező fázisának első része a George Mann által jegyzett A sötétség szeme.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én személy szerint nagyon tudok örülni, mikor hazai szerzők túl látnak Pesten. Olyan jó érzés más városról is olvasni, még ha a helyszínek és az események kitaláltak is. Nincs ez máshogy a következő könyvünkben sem, ami egy hazai fiatal szerző, Kollár Betti tollából származik. Igaz, ez a mű kicsit eltér a megszokottól, de mindenképpen ajánlom az olvasását, ha valaki egy könnyed kikapcsolódást nyújtó regényt keres.
