Könyv

Könyv

Luna úrnő másik arca – Ian McDonald: Ordashold könyvajánló

Farkas hold: Január első teliholdja. A legnagyobb fagy és sötétség idején ragyog a téli éjszaka egén. Nevét az észak-amerikai indián törzsek hiedelemvilága adta. Úgy tartják, amikor a Farkas hold ül a föld felett, olyankor legnagyobb az éhség és az ordasok vonítása ekkor volt a leghangosabb az egész évben. Ian McDonald Ordashold-jában a Hold felszínén uralkodó öt sárkány kiéhezett farkasként szaggatja szét az első kötetben megismert világot.

(tovább…)
Könyv

Boba Fett elfeledett múltja – K.W. Jeter: A fejvadász háborúk trilógia könyvkritika

Vannak bizonyos karakterek, akik bár viszonylag kevés szerepet kapnak egy adott alkotásban mégis annyira magával ragadó a megjelenésük, hogy az képes felkelteni a közönség érdeklődését és így szeretnének többet látni, tudni arról a bizonyos karakterről. Számos olyan eset volt, van és valószínűleg lesz is, amikor egyes alkotásokban némelyik karakter annyira érdekesnek tűnt, hogy végül egy saját önálló alkotást vagy akár egy egész franchise-t is kapott. Ilyen például a Star Wars világából ismert Boba Fett karaktere is, aki speciel a jellegzetes páncélja miatt vált ismerté és gyakorlatilag a neve eggyé vált a fejvadász kifejezés fogalmával. Habár Boba Fett karaktere nem igazán lett kidolgozva és inkább az előzmény trilógia vagy legalábbis az ahhoz kapcsolódó alkotások foglalkoztak vele mélyebben. Feltehetően a „hamár itt van, akkor kezdjünk is vele valamit” elv alapján. Nem régiben pedig a Disney zöld utat adott egy különálló Boba Fett sorozatnak is, ami a Disney+-on látható.

(tovább…)
Könyv

Nappal színész, este kalandor – Matthew McConaughey: Zöldlámpa könyvkritika

Mondanám, hogy a munkámmal jár, hogy színészekkel és egyéb filmesekkel nézek interjúkat, de ez nem lenne igaz. Egyrészt ez nem a munkám, csak azért írók filmekről, sorozatokról és könyvekről, mert szeretem őket. Meg szeretem az írást. Nem dolgozom a filmiparban sem, tehát csak szeretem az interjúkat. Érdekes belelátni a híres emberek gondolataiba, életébe, abba miként látják a világot. Na persze, ha vannak értelmes gondolataik. Matthew McConaughey pont azon emberek közé tartozik, akiket jó nézni a képernyőn. Akkor, amikor karakterben van, mert tökéletesen űzi mesterségét, és akkor is mikor önmagát adja, mert valahol azt is nagyon jól csinálja. Igen, ahhoz is érteni kell, hogy valaki önmaga legyen. Stílusos megjelenése van, rettentő jó orgánuma, és érdekes történetei. Ez utóbbit a most megjelent könyvével, a Zöld Lámpával próbálja bizonyítani.  

(tovább…)
Könyv

A Fehér Farkas franchise – A The Witcher világának megacikke

„Sapkowski könyvei felfrissítik a fantasy megfáradt zsánerét.” Így hangzik az idézet a Gabo könyvkiadó Vaják könyveinek hátoldalán. Jogosan merül fel a kérdés, vajon mit is jelent ez pontosan? Mi az, amiben a lengyel író regényei mások, mint a műfaj többi írójának teremtményei? Nyakunkon a Netflix Vaják sorozatának második évada, amely serényen görgeti tovább a saga cselekményét. A cikk célja, hogy egy kicsit megismerhessük a franchise világát, a könyvek bemutatásmódját, valamint a játékok zseniális felépítését.

(tovább…)
Könyv

Ha még nem tudod, mit kérj/adj karácsonyra… – A karácsonyi malac könyvajánló

Talán a karácsony az egyik leginkább várt ünnep egész évben. Ilyenkor hosszú pihenő időszakok vannak, együtt van a család, béke és szeretet uralkodik a világban. Legalábbis ez az általános elképzelés, amíg fel nem nőnek a gyerekek. Nincs ez máshogy Jack életében sem, aki A karácsonyi malac szívmelengető történetének főhőse. Az ő életét, a családjában bekövetkezett változásokat, ennek hatásait, és természetesen karácsonyi kalandját követhetjük nyomon a könyv lapjain keresztül.

(tovább…)
Könyv

„És az őrült mindig előnyben van.” – Tíz kicsi néger kritika

Agatha Christie nevét a legtöbben jól ismerjük. A krimi királynőjeként tisztelt írónő vitathatatlanul a XX. század legkiemelkedőbb irodalmi személyiségei közé tartozik, műveit generációk olvasták és szerették. Népszerűsége a mai napig töretlen, neve fogalommá nemesült. Több mint 50 éven átívelő, termékeny karrierről beszélünk, melynek gyümölcse az az egyedülálló életmű, amelyet a világirodalom örökéül hagyott. A Tíz kicsi néger / Mert többen nincsenek ezen alkotótevékenységgel töltött évek egyik, ha nem a legkiemelkedőbb darabja, világviszonylatban a legszélesebb körben olvasott regények közt tarthatjuk számon, nem is alaptalanul.

Forrás: Agatha Christie krimik
(tovább…)
Könyv

A halál új formája – Tim Waggoner-Alien: Prototípus kritika

Az Alien kétségkívül egy kultikus alkotás, ami ugyan eredetileg nem franchise-nak készült, ám végül valahogyan mégis azzá vált. Persze a széria egyes illesztései helyenként hagynak némi kivetnivalót maguk után, viszont az egész alkotásnak van egyfajta sajátos kisugárzása, ami minden hibája ellenére határozottan képes megfogni a közönséget. Ennek oka pedig egyértelműen a címszereplő alien, vagyis alkotásbeli nevén xenomorph, ami nemcsak hogy ikonikusan néz ki, de az egész lény megjelenése valami annyira fenyegető és félelmetes, hogy konkrétan akárhová odateszik az szinte azonnal ijesztővé és visszataszítóvá válik. Ebbe az alapfelállásba érkezett meg Tim Waggoner és az ő újdonsült Alien-je.

(tovább…)
Könyv

A Hold még annál is keményebb – Ian McDonald Újhold könyvajánló

Az Újhold Ian McDonald Luna-trilógiájának első kötete. A trilógia maga valószínűleg a 2010-es évek egyik legizgalmasabb színfoltja a sci-fi palettáján. Idén végre a harmadik, befejező rész is megjelent magyarul a Gabo kiadó gondozásában. Ezen apropóból nekiugrottunk az első két résznek is, hogy végre teljes képet kapjunk a brit író sikeres sorozatáról.

(tovább…)
Könyv

Megéri eladni a lelkünket azért, hogy pár száz évig szabadok legyünk? – Addie LaRue láthatatlan élete könyvajánló

Elgondolkodtatok már azon, milyen lehet végigélni sok száz életet, és látni, hogyan fejlődik a világ? Közben szabadon járhattok-kelhettek, csak éppen nyomot nem hagytok a világon. Addie LaRue-nak sikerült, amiről mi maximum csak fantáziálgathatunk. Igaz, mint mindennek, ennek is megvan az ára. De hogy az mekkora, csak utólag látható be. Egy olyan játékba ment bele, aminek az elején nem tudja a szabályait, és időközben kell megtanulni azt – de ideje van, hiszen már 300 éve 23 éves.

(tovább…)