Míg tavaly a Flash remekül szuperált, addig társa, az Arrow minden erejével bele akart fulladni a szappanba és hullámvasútszerű történetvezetésébe. A Comic-Conon többek között ezen sorozatokról is ejtettek pár szót. A Flashbe érkezik Zoom és a multiverzum, Oliver Queen pedig új ruhát kap, ellenségnek a megszellőztetett Damien Darhkkal, és kicsit könnyedebb hangvételt. Most, hogy debütált mindkettő új évadjának a pilotja, szemügyre is vehetjük mennyire tartja az első rész ezeket az ígéreteket.
Lássuk be, a dokumentumfilm nem a legnépszerűbb filmes műnem, bár Hans Richter avantgárd ritmusfilmjeinél talán mindig jóval több nézőt vonzottak és vonzanak. A CGI effektektől hemzsegő és látványosabbnál látványosabb hollywoodi kasszasiker-filmek tömkelegében mégis szükség van rájuk, hisz a mai technikával ugyan bármilyen történetet el lehet mesélni, de hogy maga a valóság köszönjön vissza a vászonról, az igazi ritkaság.
Tegnap hajnali 3-kor jelent meg A hátrahagyottak második évadjának első része. Hogy őszinte legyek, az első évad után nem fűztem nagy reményeket a sorozathoz. Mivel a szezon roppant depresszív és sokszor idegen volt számomra, elég szkeptikusan vártam a folytatást. Bármennyire is kiemelkedett az egyre telítettebb sorozatok közül nem jósoltam számára nagy jövőt.
Doktort váltani mindig nehéz folyamat, s 2005 óta David Tennant távozásával érkezett meg az első igazi ilyen pillanat a Doctor Who modern érájában. Christopher Eccleston noha jól hozta a háború utáni Doktort, de egy évad még nem feltétlenül képes olyan szinten megszerettetni egy karaktert, hogy fájjon a távozása, Chris Kilencedik Doktora pedig így járt. Ami viszont még inkább rátett David esetében egy lapáttal a változás súlyára, az a showrunner, Russell T. Davies visszavonulása volt. Noha nem érdemes elfeledni, hogy már David utolsó epizódjai során is Steven Moffat látta el ezt a feladatot. A teljesen szabad kéz jogát azonban csak az ötödik évaddal kapta meg.
Figyelem! Gyorstalpaló lévén a szöveg spoilereket tartalmazhat!
Megszokhattuk már, hogy ha Sir Ridley Scott ül a rendezői székbe, nagyjából két műfajban várhatunk tőle igazán maradandót; a tudományos-fantasztikumban, illetve történelmi témájú filmekben. Ridley nagymester olyan sci-fikkel ajándékozott meg minket, mint A nyolcadik utas: a Halál vagy a Szárnyas fejvadász, és olyan történelmi filmekkel akasztotta meg a lélegzetünket, mint a Gladiátor. Az utóbbi évek azonban igazi hullámvölgynek számítottak a rendező munkásságában. A Prometheus nem hozta el a tüzet a mozinézők lelkébe és a legtöbb néző az Exodust is inkább a 11. csapásként értékelte a bibliai tíz után. Amikor pedig bejelentette, hogy Andy Weir bestsellerét, A marsit készül megfilmesíteni, az eredményt sokan, köztük jómagam is némileg vegyes érzelmekkel vártuk. Egy ilyen regény ugyanis hatalmas lehetőséget rejt magában mind pozitív mind negatív szempontból.
Az eredmény? A regény és a film után szabadon szólva; tudományoskodjuk ki a szart is ebből a kritikából!!!!
Tartozom egy személyes vallomással, nem nagyon kedvelem a reality showkat. Mindezek mellett tartozom egy tényközléssel is, a legtöbb ilyen műsor egy precízen megszerkesztett, kidolgozott show, ami adott esetben szórakoztató is lehet. Ez tény. Azok az insider sorozatok, amik megmutatnak egy világot, melyet az egyik oldalról nézelődve csak rettentő felületesen ismer az ember, mindig felvetik azt a kérdést, hogy mennyire hihetünk nekik, és mennyire lódítanak abban, ahogy bemutatják az adott témát. De kit érdekel ez, ha valójában a karakterekről szól a sorozat? Az UnReal egy párkeresős reality show kulisszái mögé visz minket (lásd: Nagy Ő/The Bachelor) és lefest a nézőnek egy világot, ami túl durva, hogy igaz legyen. Hogy igaz vagy sem, az viszont már teljesen mellékes lesz, ha mindez csak díszítés az esküvői tortán. Elöljáróban annyit elárulok, hogy a sorozat minden látszat ellenére dráma.
Azazhogy inkább Heroes More of the same. Az új Hősök sorozatban is elég erősek az X-Men párhuzamok, a különleges képességű embereket csak azért nem mutánsoknak hívják, mert a kifejezés valószínűleg a Marvel tulajdona, ezért születhetett meg az evo elnevezés, hogy valami röviddel és frappánssal illethessék a különleges képességűeket. Az X-Men történetekből már ismerős mutáns-regisztrációról esik szó a nyitó dupla epizódban valamint az evók és emberek ellentéteiről. Az X-Men mutánsainak problémái amúgy is elég sok párhuzamot mutattak a melegek helyzetével, ám ezt sosem mondták ki, rejtett utalás maradt csupán, ellentétben a Hősökkel, ahol most, rögtön az első jelenetben szivárványszínű zászlókkal vonulnak fel az evók, akik ellen “God Hates Evos” táblákkal tüntetnek… köszönjük szépen, de nem kell szájba rágni. Főleg, hogy ezt az X-Men már ötször megtette.
Igencsak herótom van az utóbbi időben az olyan könyvektől és filmektől, melyekben a főhős teljesen magára marad valami kietlen tájon és nekem egy afféle szenvedéstörténetet kell figyelemmel kísérnem. Nem tagadom, jó téma, csak egyszerűen UNALMAS! Amikor pedig először meghallottam, hogy Ridley Scott Andy Weir A marsi című könyvét fogja megfilmesíteni, mely nem szól másról, mint egy Marson ragadt ember küzdelmeiről, hát…szerintem kitaláljátok mit szóltam. A marsi viszont egyáltalán nem egy önszenvelgő és nyomasztó sci-fi történet a vörös pusztaságban, épp ellenkezőleg. A főhős Mark Watney egy energikus, mindenre elszánt fenegyerek, aki stand-up comedyseket megszégyenítő stílusossággal ontja magából a humorbonbonokat és a leglehetetlenebb helyzetekben is képes feltalálni magát.
Mielőtt a Mentőexpedíci…helyett A marsi a mozikba érkezne, vessünk egy pillantást a sikerkönyvre, mely az utóbbi idők egyik legjobb vígjátéka és legmonumentálisabb sci-fije is egyben.
Rakétákat begyújtani.
Tíz, kilenc, nyolc, hét…
A Dalekok többször visszatértek, jártunk párhuzamos univerzumokban, találkoztunk az Ördöggel, és a Mester, a Doktor fajának utolsó másik élő példánya is beköszönt. A 2008-as 4. évadot nagy várakozás előzte meg. David Tennant utolsó útja elérkezett, mely saját keretein belül nem zárta le a tízes számú Doktor sorsát, hanem tette azt különleges kiadások formájában. Az írók egyre próbálták fokozni a tétet az eddigi finálékban, mely talán ebben a felvonásban érte el csúcspontját. Kétszer is.
Figyelem! Gyorstalpaló lévén a szöveg spoilereket tartalmazhat!
Nem hittem volna, hogy valaha is egy rajzfilmről fogok ódákat zengeni, elvégre manapság egyre kisebb eséllyel találkozunk olyanokkal, melyek valódi értéket, mondanivalót, vagy urambocsá’ egyediséget tartalmaznak. Persze néhanapján láthatunk kifejezetten jól sikerült alkotásokat is (pl. Hős6os, Az élet könyve), de alapvetően hiányzik az a nagybetűs élmény, ami kirobbantana minket a megszokott Disney/Pixar kerékvágásból. Ám most eljött a pillanat és azt kell mondanom, megérte erre várni. Hölgyeim és uraim, íme A tenger dala!
