2024-ben a Fallout sorozat egy atombomba erejével robbant be a köztudatba, és egy csapásra a legjobb videojáték-adaptációk közé került, amit egyaránt tudtak élvezni a laikusok és a játékok rajongói is. Az Amazon nem ült sokáig a babérokon, rögtön megrendelték a második évadot. De vajon sikerült-e Jonathan Nolannek és Lisa Joy-nak, szerencsejátékos szófordulattal élve, tizenkilencre lapot húzni és nyerni? Spoilermentes kritikánkból kiderül.
Közel tíz hosszú esztendő után az újév első óráiban végleg pont került a Stranger Thingsben megismert ifjú kalandorok történetére. A Duffer-tesók által megálmodott felnövéstörténet sokunk szívébe nyert előkelő helyet az évek alatt, amely sajnálatos módon végül pont oda helyezte a hangsúlyt a mindent eldöntő finálé során, amelybe korábban már nem egy nagy franchise belebukott. De vajon hol csúszott el a hatalmas várakozás övezte ötödik évad? Tényleg olyan rossz lenne, mint ahogyan azt az internet népe harsogja?
Eljött a könnyes búcsú ideje. A Stranger Things (Különös dolgok, félmosoly) vitathatatlanul az elmúlt évtized olyan szériájává és szórakoztatóipari termékévé nőtte ki magát, amely hatását és népszerűségét tekintve olyan monstre intézményekkel vetekszik, mint a Csillagok háborúja, a Gyűrűk ura vagy a (még) rivális streaming-szolgáltató nagy fegyvere, a Trónok harca. Egy olyan korszak szüleménye, ahol a mozitermekben már elkezdődött egy visszavágyódási hullám az idealizált régi idők nagy hőseihez, a monitorokon történő tartalomfogyasztás pedig még az evolúció elején járt, aminek ez a sorozat lett az egyik nagy úttörője. Barátságos kisvárosi miliője, szerethető karakterei, rejtélyei, szörnyei, nosztalgiája (amire való alapozás a 2010-es évek közepén virágzott) és legfőképpen hatalmas szíve olyan varázslatos egyveleget alkottak, melyek több generáció figyelmét szegezték a képernyőre egy évtizeden keresztül. És, ha voltak is kétségek ezzel kapcsolatban, a sorozatnak ezt a hatalmas szívet a fináléra is sikerült megőríznie.
Szirmai Marcell, azaz Pogány Induló zenéjével még egyetemi éveim alatt találkoztam először, 2022 elején, akkor talán még egyszerűen csak Kistetű volt. Ezekben az években talált meg igazán a hazai hiphop: egy olyan időszakban, amikor a műfaj látványosan újraformálta önmagát, és egyre több fiatal hang jelent meg a színen. Engem azonban elsősorban az új hullám mozgatott meg. Soha nem alakult ki igazán közeli viszonyom az Akkezdet Phiai vagy Mikee Mykanic által képviselt, klasszikusabb rapkultúrával, sokkal inkább az OTL világa állt közel hozzám.
Éppen ezért különösen váratlan élmény volt, amikor ’22 szép tavaszán arra eszméltem, hogy egy füstös kollégiumi szobában ülünk, és bólogatunk a Zártosztály ütemeire. Egy olyan zenére, amelyről korábban azt gondoltam, hogy távol áll tőlem, miközben folyamatosan az járt a fejemben, hogy mekkora ereje van annak, amit ez a tizenhat éves szegedi kiscsávó csinál. Majd azon kaptam magam, hogy egy országot bolondít bele a műfajba ez a srác.
Kevés horrorregény mondhatja el magáról, hogy egyszerre vált generációk meghatározó olvasmányává és lett a popkultúra megkerülhetetlen része, márpedig Stephen King AZ című műve pontosan ilyen. A történet nem pusztán egy gyerekeket faló szörny miatt vált klasszikussá, hanem azért, mert a gyerekkori félelmeket, a felnövés traumáit és a közösségi hallgatás mérgező mechanizmusait egyetlen egy történetté gyúrta össze. Ennek a mitológiának az arca pedig maga Pennywise lett: a bohóc, aki nemcsak ijeszt, hanem kifordítja a biztonság illúzióját, és emlékeztet rá, hogy a valódi horror gyakran ott lakik, ahol nem akarunk tudomást venni róla.
Közel három év telt el a Netflix vitathatatlan zászlóshajójának, a Stranger Thingsnek (a magyar nevet nem használja senki) negyedik évada óta. A Duffer-testvérek sorozata nagyjából egybeesik a streaming-szolgáltató felfutásával, és nagyban hozzájárult a Netflix népszerűségéhez. Tökéletesen érthető tehát, hogy tőlük szinte kuriózumnak számító módon jutott el a sorozat egészen az ötödik évadig, sőt, a végkifejletig, ami már tényleg a sci-fi kategóriába sorolandó Netflixes mércével mérve. Ahogy az is érthető, hogy nem bírják elengedni a világot, és már terítéken van egy spin-off sorozat is. De ennyire ne szaladjunk előre, hiszen az utolsó évad első fele már itt is van a hosszas várakozás után. A családok újra a televízió köré gyűlhetnek, együtt, vidámságban és békességben!
Ha létezik filmrendező, aki a mai napig képes keresztülvinni szerzői vízióit Hollywood pénz orientált, üzleti szellemű filmgyártásán, akkor az bizony Martin Scorsese. Az Oscar-díjas direktor ezúttal egy ötrészes dokusorozatban mesél életéről és tetteiről, valamint olyan klasszikusok születéséről, mint az Aljas utcák, a Taxisofőr, vagy A Wall Street farkasa. A Mr. Scorsese a mester minden rajongójának kötelező!
Ezen a héten befejeződött A Fiúk spin-off sorozatának, a Gen V-nek a második szezonja. A sztori ott veszi fel a vezérfonalat, ahol az előző évad véget ért. Vérből és perverzitásból ezúttal sem lesz hiány, valamint mélyebbre merülünk a szupik mögött álló sötét titkokban is.
A Splinter Cell: Deadwatch nem húz le még egy réteg bőrt Sam Fisher hullájáról – ez sokkal inkább egy korszak lezárása. Derek Kolstad legacyquel értelmezése a feddhetetlen hősök mítoszát bontja le, miközben Sam Fishert a saját múltjával szembesíti.
James Gunn kezei alatt úgy tűnik, hogy a DC univerzum jövője biztonságban van. A Különc kommandó és a Superman után sem pihent meg a rendező, ugyanis John Cena főszereplésével visszatért a Békeharcos is, immár az új DCEU részeként. A második évad eseményei néhány hónappal a Superman vége után veszik fel a fonalat – ez azonban Christopher Smith-et cseppet sem zavarja. Úgy lép át a hálószobája gardróbjából nyíló portálon más dimenziókba, mintha ez is csak a reggeli rutinjához tartozna.
