A Splinter Cell: Deadwatch nem húz le még egy réteg bőrt Sam Fisher hullájáról – ez sokkal inkább egy korszak lezárása. Derek Kolstad legacyquel értelmezése a fedhetetlen hősök mítoszát bontja le, miközben Sam Fishert a saját múltjával szembesíti.
James Gunn kezei alatt úgy tűnik, hogy a DC univerzum jövője biztonságban van. A Különc kommandó és a Superman után sem pihent meg a rendező, ugyanis John Cena főszereplésével visszatért a Békeharcos is, immár az új DCEU részeként. A második évad eseményei néhány hónappal a Superman vége után veszik fel a fonalat – ez azonban Christopher Smith-et cseppet sem zavarja. Úgy lép át a hálószobája gardróbjából nyíló portálon más dimenziókba, mintha ez is csak a reggeli rutinjához tartozna.
A texasi láncfűrészes mészáros figuráját szinte mindenki ismeri, még akkor is, hogy ha esetleg nem látta valamelyik róla szóló alkotást. Ennek az alkotásnak az egyik nagy marketing fogása, hogy mint egy megtörtént esetként hivatkozik magára, amit az egyszerű néző, köztük egyébként bevallom én is elhisz. Persze, aki kicsit jobban utánanéz az rájön, hogy ez nem igaz. Azonban a helyzet az, hogy az egész dolognak tényleg van egy valós alapja is, ami sokkal hátborzongatóbb, mint bármi, amit egy elborult alkotó képes kitalálni. Ezt az esetet kívánja bemutatni a Netflix egyik legújabb alkotása.
Sosem veszélytelen vállalkozás, ha egy olyan szellemi termékhez szeretnénk valami újat hozzáadni, ami több évtizede a popkultúra meghatározó, kvázi megmozdíthatatlan szereplői között van számon tartva. Az Alien franchise is egy ezek közül, amelyet az évtizedek során már megannyi filmes hajlított meg, ki-ki a saját látásmódjához igazítva. A közös nevező ezekben az alkotásokban általában kimerült annyiban, hogy a gondolkodó, a világűrt meghódító Homo sapiens sapiens, valójában vajmi keveset ér a szintetikus mesterséges intelligencia, valamint az ősi, állati ösztönök alapján működő tökéletes organizmus fogai közé kerülve.
Ha az utca emberét az ír kultúráról kérdeznénk, bizony a lóhere és a Szent Patrik-nap mellett sokan említenék meg a fekete színű sör, a Guinness nevét is. A Netflix és Steven Knight új sorozata A Guinness család (House of Guinness) vérbő akció dús és rendkívül stílusos sorozatban meséli el a világhírű sörgyáros família történetét.
Jason Momoa neve valószínűleg sokak számára ismerős lehet. Eleve van egy igen jellegzetes megjelenése és az idők során behúzott olyan ikonikus szerepeket, mint a Trónok harca Khal Drogo-ja, vagy akár Aquaman. Ugyan a színészi teljesítményéről lehetne mit vitatkozni, azonban egy valamit kétségtelenül nem lehet elvenni tőle, még pedig azt, hogy Jason Momoa menő. Mármint bakker a csávó képes volt menővé tenni még a vakságot is. Lásd a SEE című sorozat. Így hát mivel feltehetően mostanra Momoa úgy érezte, hogy kellő mennyiségű ismertségre és szakmai jártasságra tett szert, ezért Momoa most belevágott egy olyan projektbe, ami az elmondása szerint mindig is egy afféle vágyálom volt a számára. Nevezetesen hogy bemutassa születési helye Hawaii történelmi és kulturális hátterét egy nagy költségvetésű produkcióban. Ez lenne a Chief of war, avagy magyar címén a Hadvezér, amit szintén az AppleTV karolt fel.
Az eddigi két, természetfilmet bemutató cikkemben részletesebben foglalkoztam két rendkívül fontos művel, melyek közül egyik az óceánjaink állapotával foglalkozik, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire nélkülözhetetlen a jogi védelem a földi ökoszisztémáink védelme érdekében, míg a másik Sir David életszakaszain keresztül prezentálja, hogyan szorult vissza a természetes vadon egy emberöltő alatt. A kilencvenkilenc éves dokumentumfilmes legenda szinte évente szerepel egy-egy újabb produkcióban egészen napjainkig. A szorongás helyett ezúttal a természetes környezetünk csodáira fókuszálva szemezgettem azokból a dokusorozatokból, amelyek a legközelebb hozzák a számunkra ezeket a megmaradt szigeteket, hol mai napig burjánzik az élet. Habár Sir David régebbi munkái a gyerekkorom integráns részét képezték, ezúttal az elmúlt tizenöt év terméséből válogattam, mivel (sajnos) a környezetünk olyan sok változáson ment keresztül, hogy már az eredeti Kék bolygó széria sem a jelenlegi állapotokat tükrözi vissza.
Közel három éve a Netflixnek a Wednesday első évada kellett, mint egy falat kenyér. A streaming-kultúra úttörője már rég nem rendelkezik akkora csáberővel a piacon, mint fénykorában, húzónevekre pedig égető szüksége van (kifejezetten annak tükrében, hogy legnagyobb zászlóshajója, a Stranger Things idén befejeződik). Ezt meg is találta Jenna Ortegában és az általa megformált Wednesday Addamsben, az Amerikában nagy múltra és többféle feldolgozásra visszatekintő Addams Family egyik legnépszerűbb szereplőjében. Az első évad elsöprő sikert aratott nézői fronton, de ez csak egy szelete a Netflix szerencséjének: a siker eszmei értékét növeli, hogy a fiatal nézők között a sorozat különösen nagy népszerűségnek örvendett, gazdasági fronton pedig a magas költségek ellenére is nagy nyereséget hozott, beleértve a széria hatására érkező új felhasználókat is.
Jelenleg a piacon jó krimiből nem éppen akad bőség, legalábbis ami a sorozatokat illeti. Igazán kiemelkedő alkotásként még mindig a kultikus Twin Peaks-et vagy a True Detective első évadát szokás emlegetni. A Netflix legújabb üdvöskéje, a Vad természet azonban az előzeteseiben azt ígérte, hogy e szériák nyomdokaiba kíván lépni mindezt megfűszerezve egy jó adag neowestern életérzéssel. A kérdés már csak az: sikerült-e neki?
A Squid Game harmadik évada nem finomkodik: brutálisabb, sötétebb és nyomasztóbb, mint amit eddig láthattunk, mégis sikerül új érzelmi mélységeket felfedeznie. Miközben a halálos játékok visszatérnek, az alkotók ezúttal nemcsak a vérrel, hanem a karakterek múltjával, döntéseikkel és a bűntudattal is játszanak, gyakran fájdalmasan hatékonyan.
