Post

Film

Röviden a magyar filmről

A magyar filmre ráragadt egy olyan stigma, miszerint rossz, esetleg igénytelen. Országunk kiemelkedő filmművészei már régóta küzdenek ez ellen, igyekeznek bebizonyítani, hogy amiatt, mert egy alkotás magyar névhez kötődik, még nem lesz minőségben alsóbbrendű, pláne nem kevésbé értékes.

1945_1.jpg

(tovább…)

Könyv

Szélhámos Budapest: rég elmúlt, vagy ugyanilyen?

Kondor Vilmos legalább annyira titokzatos, mint az a világ, amelybe bevezetni kívánja olvasóit. Matematikát és fizikát tanít egy nyugat-magyarországi gimnáziumban, és egy Sopron melletti településen él. Vagy nem. Interjút alig ad, ha igen, akkor csak e-mailben, így nem kizárt, hogy ugyanolyan fikció a személye, mint krimijeinek központi alakja, Gordon Zsigmond. De bármennyire is valós, vagy kitalált személy maga az író, Bűnös Budapest könyvsorozatát rajongók lelkes tömegei falják 2008 óta, amióta megjelent a Budapest Noir című regénye, melyet Gárdos Éva rendezésében hamarosan a mozikban is láthatnak az érdeklődők.

bp_noir.jpg

Jelenet a Budapest Noir című filmből

(tovább…)

Kulissza

Acélváros, a mi Filmopolisunk

Vörös szőnyeg – a megnyitó előtt védőfóliával ellátva, csilli-villi fesztiválközpont és olajozott szervezés. Miskolc amúgy is takaros belvárosába lépve, mintha varázsütésre Nyugat-Európába toppannánk, ahol hemzsegnek a kifogástalanul öltözött filmrajongók, és ahol minden kis csoportosulás más nyelven cseveg. Miskolc kis hazánk filmes fővárosa és punktum. Ezt, ha nem is 14 éve – amikor is a Cinefest sikertörténete elkezdődött – de négy-öt éve bizonyosan eszükbe vésték, és azóta sem felejtették el a magukra valamit is adó cinefilek. Tovább megyek, olyan közösségi, hovatovább társadalmi esemény, ahol sikk megjelenni – ahogy a legnagyobb helyi online médium felületén találóan írták róla. Ebben is Európa két legendás filmes mustrájához hasonlít a miskolci seregszemle: Berlin és Velence filmünnepeihez. 

(tovább…)

Kulissza

Fiatalságunk antihősei

Önmagunk veszélyeztetése, a kísérletezés mindig is egy meghatározó eleme volt a művészetnek. Ha most a mozgóképekre koncentrálunk, elég a drasztikus hízásokra és fogyásokra gondolni – Robert De Niro a Dühöngő bikában, Christian Bale A gépészben vagy az Amerikai botrányban, Tom Hanks A számkivetettben, és a lista még folytatódhatna egy darabig. De mi van akkor, ha nem a testalkatukkal játszadoznak a színészek, hanem a szó szoros értelmében bántják magukat a szórakoztatás érdekében? Akkor a Jackasst nézzük.

jackass1.jpg

(tovább…)

Film

Tanár úr kérem

A társadalmi problémákról filmet készíteni egyrészt nagyon hálás feladat, hisz sok oldalról meg lehet ragadni őket úgy, hogy tartalmas legyen az alkotás, emellett viszont rendkívül nehéz is, hiszen ezek nem csupán komplex jelenségek, de érzékenyek is. Ahhoz, hogy jó film készüljön belőlük, nemcsak az alapvető mozis értékeknek kell meglenniük, hanem az ábrázolás hangsúlyát is művészi pontossággal kell belőni. Nem szeretjük a közönyös, felületes alkotásokat, a giccseseket pedig még annyira sem. Ezek alapján belegondolni a Fél Nelson alapkoncepciójába, ami tartalmazza a szegregált feketék helyzetét, a drogproblémát és az oktatás kritikáját is, kifejezetten ijesztően hathat – szerencsére tévesen.

half-nelson-di-01.jpg

(tovább…)

Animáció

Az Őrmester táblatörlésre jelentkezik!

Egy testőr mindig jól jön, főleg mai világunkban, ahol napról napra globálisan nő a terrorfenyegetettség. Politikusok, uralkodók, vallási vezetők és híres sztárok veszik igénybe azon emberek szolgáltatásait, akik kellő tapasztalattal, életkorral és képzettséggel rendelkeznek, hogy az érintett személy biztonságát megóvják. A filmvásznon rengeteg ehhez hasonló sztori látta meg a napvilágot, melyek jobbára megszokott helyszíneken, megszokott karakterekkel és megszokott kerettörténetekkel tálalják a testőrök veszélyes munkáját a néző szeme elé. Ám mi lenne, ha kicsit csavarnánk a dolgon és egy teljesen új szituációt mutatnánk be változatos szereplőkkel, kellően komikus, ugyanakkor megindítóan drámai keretek között, kizökkenve a megszokott ábrázolásokból? A Full Metal Panic! című anime megbontja a jól bevált formát és egy (a maga korában) merőben új szemszögből mutatja be egyedi történetét.

fmp.jpg

(tovább…)

Film

„A mázlit itt nem ismerjük…”

Közhely, hogy a halál az élet velejárója, és ezért már meg is tanultuk a filmvásznon kezelni. Minden alkotásnak meg kell erőltetnie magát, hogyha el szeretne érni csak kis empátiát is a nézőitől. Főként, hogyha a gyászról van szó, hiszen meggyászolni egy szereplőt komoly megpróbáltatást jelent úgy, hogy közben az agyunk nem felejti el, hogy egy fiktív világot nézünk. Sokkal könnyebb a kívánt hatást elérnie a filmnek akkor, ha jóval egyszerűbb, ösztöni természetű érzelmekre próbál meg hatást gyakorolni – ilyen például a harag. Ezzel elérheti, hogy a közönség erős impulzusokat éljen át, és ez által okoz számunkra maradandó élményt. A gyász és a harag átéltetésére az utóbbi években a legtökéletesebb példa talán a Trónok Harca sorozat, mely forgatókönyvi bravúrjainak köszönhetően a legtöbb érzelmi indulatot kiváltó sorozat az elmúlt évtizedben.

(tovább…)

Animáció

Simán kufli

Miközben évek óta hiány van hagyományos értelemben vett egész estés hosszúságú, hazai gyártású animációs filmekből, az alkotók igyekeznek megtalálni a kiskapukat. A MTVA Mecenatúra programjában támogatott animációs televíziósorozatok epizódjainak összefűzésével tudnak a moziba is eljutni a gyermekeknek szóló filmalkotások. A mintát a Kedd Stúdió által gyártott Bogyó és Babóca filmek jelölték ki. Idén ezt a módszert használta a Lengemesék, majd nemrég az Egy kupac kufli is.

(tovább…)

Film

Bohócfóbia szélesvásznon

Úgy gondolom, hogy először szükségszerű lenne leszögeznem pár dolgot. A 2017-es AZt nem a regények és az 1990-ben napvilágot látott televíziós sorozat fényében tervezem értékelni vagy áttekinteni. Jelen írásban csak önállóan a filmmel, annak értékeivel vagy gyengeségeivel fogok foglalkozni, így azok is kaphatnak egy összképet róla, akik kizárólag ezután a mű után érdeklődnek.

(tovább…)