Ugyan már majdnem fél éve kint van a Horizon Forbidden West, az ekkora kaliberű játékok véleményem szerint megérdemli, hogy egy teljes végigjátszás alapján – ne pár óra játék után – kapjanak végső ítéletet. Nézzük, hogy szerepel a Zero Dawn folytatása!

Mindenképp azzal kezdeném, hogy aki még az első részt, a Horizon Zero Dawn-t nem játszotta, ne ezzel kezdjen, mert még a főmenü előtti felvezető videóban lespoilerezi az egész első játékot, szóval viccen kívül elindítani se szabad, ha az első rész még hátra van; a cikk spoilermentes mindkét részre vonatkozóan.

A Zero Dawn-ban megismerjük a főhősnőnket, Aloy-t, akinek a szemszögéből fedezhetjük fel ezt a rejtélyekkel teli világot. A Földet robotok járják, az emberek különböző törzsekbe verődve küzdenek az életben maradásért a gépek és egymás ellen. Aloy szert tesz egy „harmadik szemre” amivel olyan dolgokat is láthat, amit az átlag emberek nem. Ennek segítségével tud hatékonyabban elbánni a robotokkal és tud betekintést nyerni a régi világba, feltárva a múlt eseményeit.

A Forbidden West gyakorlatilag időugrás nélkül folytatja az elsőt, viszont a történet sokkal gyorsabban beindul, hiszen a világ alapjainak felfedezése már megtörtént a Zero Dawn-ban. Az elsőhöz hasonlóan itt is a törzsi viszályokon keresztül vergődve jutunk el az egész játékon átívelő történet egyes részeihez – na nem mintha a törzsi események ne lennének érdekesek, nagyon is azok. A főtörténetszál nem lett sokkal hosszabb, viszont mellékküldetésekből sokkal de sokkal több van, mint az első részben, ami nálam előfordult, hogy a főtörténet rovására ment. Volt jó pár kevésbé érdekes melléksztori, miközben a főtörténet eléggé ösztönzött a haladásra; a Cyberpunkkal szemben itt sokkal jobban beleéltem magam a siettetés fontosságába (ami amúgy egy jó dolog).

A történetet és mellékküldetéseket tekintve összességében túlszárnyalja az első részt (ami már abban is nagyon jó volt és már csak azért megérte kijátszani). A főtörténetben a különböző csavarok kigondoltak voltak, felvezetettek, nem okoztak ellentmondásokat. Ugyan mindkét történet erőteljesen sci-fi eszközöket használ, jól ki vannak gondolva, nem mennek át hihetetlen/lehetetlen kategóriába. Nem voltam benne biztos, hogy a Forbidden West képes lesz érdekfeszítően folytatni az első rész zseniális felfedéseit, de sikeresen megugrotta nálam ezt a lécet. A főtörténet mellett pedig sok új és régi karakterrel találkozunk, az első részhez képest sokkal mélyrehatóbban ismerhetjük meg a fontosabb személyeket, társainkat és kísérhetjük végig őket a karakterfejlődéseiken.

Ami a grafikát illeti, tudom nem ér sokat, ha a játék többi része gyenge, de mindenképp meg szeretném említeni, mert ez az első játék, amin érezhetően látom a konzolgenerációs ugrásokat. PS5-ön még (a most már kijavított) teljesítmény módban is elképesztően gyönyörű látványvilág tárul a szemünk elé, ha valaki eddig tudott várni, vagy nem hallott a játékról és a közeljövőben kilátásban van egy új konzol, lehet érdemes megvárni. A zenei aláfestés pedig minden érzelemmel teli eseményt megtetéz, gyönyörűen komponált zenék és énekek teszik teljes értékűvé az egyes pillanatokat.

A játékmenet nem változott túl sokat a Zero Dawn-hoz képest, de épített rá. Felfedezni valókból vannak újdonságok amikhez új eszközökre van szükségünk és vannak új gyűjtögetni való tárgyak amik mind-mind egy picit bővítik a Horizon világáról szerzett tudásunkat. Harcrendszer terén a megszokott íjakon kívül új fegyvertípusokat is kapunk, hogy az új, dinamikusabb robotok és ellenfelekkel szemben nagyobb arzenálból válogathassunk. Ez lehet jó és rossz is, ha valaki élvezte az első rész harcrendszerét az ebben se fog csalódni, én éreztem némi egyenlőtlenséget abban, hogy a precíz támadások nagyon nehezek (főleg ha nem vagyunk kontrollerhez szokva, a rásegítés néha értünk néha ellenünk dolgozik) és nagyon ritkán sebeznek annyit, mint az „agyatlan” bombahajigálások. Mindettől eltekintve a harcrendszer a jobbak közé tartozik, csak a trailerekben mutatott becsúszós íjazásoknak max poénból van értelme, normál és nehezebb fokozatokon a gépek csak úgy elnyelik a nyilakat.

Összességében egy fantasztikus játékról van szó, ami az apróbb szépséghibák ellenére nagyon szépen továbbfejlesztette elődének fontosabb játékelemeit. Spoilermentesen nem tudok rámutatni a pillanatra, de nem számítottam arra, hogy a Death Stranding után a Horizon fog Mass Effect-hez hasonló sci-fi élményt adni – literal chills!