Adaptálni sosem könnyű, hiszen egy-egy könyv, játék vagy animációs tartalom teljesen más szabályok szerint íródik, mint egy élőszereplős sorozat vagy film. Hiába működik valami a könyvek lapjain vagy a virtuális térben, az nem feltétlenül fog jól festeni élőszereplős megvalósításban. Ez hatványozottan igaz az animációs tartalmakra, hiszen olyan mértékű kreativitásnak enged teret az animációs közeg, amit egyszerűen élőszereplős verzióban sohasem érhetünk el. Pont ezért tartottam az Avatár – Az utolsó léghajlító legújabb élőszereplős feldolgozásától. Egyrészt Hollywoodban már korábban megpróbálkoztak az adaptálásával, viszont az olyan gyalázatosra sikeredett, hogy nem veszünk róla tudomást, másrészt a Netflix hiába vitte sikerre a One Piece kultanime adaptálását, azért a szintén ikonikusnak mondható Cowboy Bebop és Yu Yu Hakusho – A szellemfiú feldolgozásukkal látványosan felsültek.

Ráadásul az eredeti sorozat két alkotója menet közben elhagyta a produkciót, kreatív nézeteltérésekre hivatkozva, így kimondottan baljóslatú felhők kezdtek gyülekezni a Netflix Avatár sorozata körül. Ezek ellenére egy nagyon látványos akciókkal teletűzdelt és nagyívű kalandra invitált az első évad, megannyi varázslatos felfedezni valóval, amelyek miatt az elejétől a végéig garantálta a szórakozást. Most pedig megérkezett a széria második évada, hogy tovább szője Aangék történetét.

Egy olyan világban járunk, ahol a hétköznapi emberek mellett élnek úgynevezett „idomárok”, akik képesek az alapvető négy elem (tűz, víz, föld, levegő) egyikének uralására és irányítására. Minden generációban van egy „avatar” is, az egyetlen ember, akinek hatalma van mindegyik elem fölött. Az avatarnak az a feladata, hogy fenntartsa az egyensúlyt a világban. Amikor az avatar szelleme meghal, egy másik emberi testbe költözik, így generációról-generációra újra és újra reinkarnálódik, mindig más népnél. Réges-régen a négy nép békében élt együtt, de minden megváltozott, amikor a Tűz Népe támadást indított a többiek ellen, ám pont ekkor eltűnt az avatar. Száz évvel a háború kirobbanása után két tizenéves fiatal a Déli víz törzséből, név szerint Katara és testvére, Sokka egy jégbe fagyott kisfiúra, Aangra bukkannak. Hamar kiderül, hogy Aang a száz éve eltűnt avatar, akinek a távollétében a Tűz Népe az ismert világ jó részét meghódította és kiirtotta Aang népét, a Levegő Nomádjait, így főhősünk lett az utolsó légidomár. Így hát Aangnak el kell sajátítania a tűz, a föld és a víz idomítását, és végül szembe kell szállnia a Tűz Népével, hogy helyreállítsa ezáltal a világ egyensúlyát. A mostani szezon főképp a Föld Királyságában játszódik, ahol főszereplőink egyre inkább belebonyolódnak a hatalmi harcokba és a világ megmentésébe.

Ahogy az eredeti sorozatnak, úgy a mostaninak is a története nagyívű, viszont míg az animációs széria sokkal inkább epizodikus (huszonkét részes évadokkal operált), addig a Netflix feldolgozása az átívelésre koncentrál. Emiatt a mostani évad is feszesebb tempót diktál, és rengeteg mindent összesűrítettek vagy kihagytak az alkotók, példának okáért egy bizonyos könyvtár Ba Sing Se-be költözött, aminek következtében a sztori egy helyszínessé vált, ami kicsit a világ sokszínűségét leredukálta. Az viszont a készítők javára írható, hogy tudták, mit érdemes kihagyni, hogy még mindig működjön a főszál, de beleférjenek a játékidőbe. Azt is jól érezték, hol tehetnek hozzá saját szálakat, na meg azt, mi az, amit költöztetni kell időben és térben, de még ne vesszen el az értéke (lásd a fentebb említett könyvtár).

A műsor fénypontja továbbra is Zuko, a Tűz Urának száműzött fia, és nagybátyja, Iroh bácsi, előbbi a becsületét kereső, hitehagyott herceg, utóbbi pedig a háborúból kiszerető, egy új, békésebb életet kereső volt hadúr. Zuko mind alakításban, mind pedig a karaktere összetettségben messze kiemelkedett a többiek közül, ráadásul a nagybátyjával való kapcsolatát szinte tökéletesen átemelték az alkotók az animációs sorozatból. Ennek fényében az egész műsor legérzelmesebb jeleneteit a kettősük szállította. Irph pedig Ba Sing Se-ben a legérzelmesebb jeleneteket tudta hozni, amihez a háborús elesettekről való megemlékezés is remekül passzolt. Melléjük jött Azula, Zuko testvére, aki egy mesteri manipulátor és végtelenül kegyetlen karakter.

A főszereplő trió pedig az előző évaddal ellentétben végre működött, ami azt eredményezte, több lett a humor és a karaktereik is jobban árnyalódtak, rétegződtek. Katara és Aang között végre működött a kémia, Sokka és az Avatar pedig egyre többet diskuráltak egymással. Viszont a színészek látványosan nőni kezdtek.   Hozzájuk érkezett meg Toph, a készítők zseniálisan eltalálták a pimasz, vakmerő, mégis a felszín alatt törékeny személyiségét (arról nem is beszélve, hogy a forgatást mezítláb végignyomó fiatal lány látáskorlátozó kontaktlencsét hordott végig, hogy jobban át tudja adni a vakságát), Zukoék mellett abszolút ő volt a legerősebb karakter idén.

Az alkotók továbbra is tökéletesen adaptálták az animációs sorozatra jellemző kiválóan megkoreografált összecsapásokat. A sorozat eszméletlenül kreatívan használja az elemek irányításából adódó lehetőségeket, ami által egyedi és látványos akciók színesítik a nagyívű sztorit. Sajnos a sorozat látványa már nem ennyire egységesen kiváló, a CGI néha bántóan kilógott a képernyőről, máskor pedig már-már valóságosnak tűnő meseszép városokban és tájakban gyönyörködhetünk általa. A jelmezekre szintén ez a kettősség jellemző, egyes viseletek szinte tökéletesen visszaadják az adott népre jellemző kulturális közeget, más esetben viszont borzalmas műhatást keltenek, itt elsősorban bizonyos parókákra és kellékekre gondolok.

Továbbra is azt lehet írni, hogy a legújabb élőszereplős Avatár feldolgozásnak van hova fejlődnie: a gyors tempója miatt nem sok időt engedett annak, hogy minden karaktere kellően kibontakozzon (végre a főszereplő trió fejlődött). A CGI-ja néhol bántóan kilógott, és nem egy jelmeze vagy kelléke kimondottan műnek hatott. Viszont! Ezek ellenére egy nagyon látványos akciókkal teletűzdelt és nagyívű kalandra invitálja a nézőjét, megannyi varázslatos felfedezni valóval, amelyek miatt az elejétől a végéig garantálja a szórakozást. Illetve ügyesen változtat az alapmű bizonyos aspektusain, a karakterei jó része pedig továbbra is rétegelt, bonyolult személyiséggel megáldott szereplők.

Az animációs sorozat rajongóinak továbbra is kötelező program a megtekintése, annak ellenére, hogy nem egy dolgot megváltoztattak a készítők, viszont a sorozat gerincét jól sikerült visszaadniuk, és nem egy érdekes elemmel bővítették a meglévő univerzumot. Akik pedig eddig nem ismerték ezt a varázslatos világot, azok számára egy tökéletes belépőpont lehet a Netflix legújabb sorozata.