Három év után visszatért a Netflix egyik legsikeresebb sorozata, a Squid Game, immár a második évaddal. Az első évad hatalmas sikerét nehéz lenne megismételni, és bár a folytatás erős évadot hozott, kétségtelen, de vajon az eredeti varázst sikerült visszahozni?
Sonic figurája az egyik legismertebb videójátékos karakter. Emellett ő az egyik legrégebbi videojátékos karakter is, ami ezáltal így egyes családokban bizonyítható módon generációkat köt össze. Éppen ezért Sonic sem kerülhette el a nagy videojáték adaptálási hullámot. Ráadásul az ő esete még olyan szempontból is különleges, hogy amikor az első előzetesek után a rajongók nem tetszésüket fejezték ki a kék sündisznó megjelenése kapcsán, a stúdió hajlandó volt a már szinte kész filmet visszaküldeni javításra és elcsúsztatni a bemutatót, amit persze aztán a közönség meg is hálált nekik. Természetesen a Paramount kezdettől fogva saját filmes univerzumot szánt a Sonic-nak, így jöttek és feltehetően még jönni is fognak a további részek.
Viszont a mostani, harmadik részt a Paramount egy időben küldte mozikba a Disney egyik nagy szuperprodukciójával az előszereplős Oroszlánkirály előzmény/folytatásával. Az eddigi adatok alapján bizony a kis kék sündisznó elég rendesen elkalapálta az állatok királyát. Sőt, a dolog már olyan szintre emelkedett, hogy az egeres cég konkrétan letilt minden Sonic-kal kapcsolatos kommentet vagy posztot. Ám a helyzetükön ez már mit sem segít. Ez persze felveti azt a kérdést, hogy valóban ennyivel jobb lenne-e a Sonic 3, vagy csak egyszerűen a közönség így akar visszavágni a Disney-nek az elmúlt időszakban megjelent alkotásaiért?
A Love, Death & Robots kritikai és közönségsikere után borítékolható volt, hogy más streaming-szolgáltatók szeretnének maguknak valamilyen animációs antológiát. De míg a Netflix sorozata híres sci-fi és fantasy szerzők novelláit dolgozta fel, addig a Disney (nem túl meglepő módon) maradt a már jól bejáratott „fejőstehén” franchise-oknál: így született a Marveles What If…? és a Star Wars: Visions.
December végén már bőven csípős annyira az idő, hogy bekuckózzunk és a maradék karácsonyi sütemények társaságában megnézzünk pár sorozatot. Mivel ilyenkor az adott évre is visszatekintünk, bőven belevehetünk pár klasszikust is, amik akár jóval régebb óta az életünk részei. Így tett Attila is, aki a saját kedvencei közül választott ki párat. Mivel korábban egy huszonegy részes animés cikksorozatot is írt, így nem véletlen hogy ilyen alkotások is feltűnnek a listáján.
Mindenki hallott már horror történeteket válásról. Olyankor mutatkozik meg az emberek igazi arca. Sosem hinnénk el, mennyire ki tudnak fordulni magukból szeretteink, akik részéről egyébként sosem feltételeznénk aljasságot. Bár ezek csak átvitt értelemben horror történetek. Persze, sosem lesz szép végük. Nagyon ritka az is, ahol felnőtt ember módjára tudnak véget vetni a kapcsolatnak – sok együtt töltött év után, közös gyerekkel, esetleg gyerekekkel. Ezzel szemben Fritsi Péter új története nem csak képletesen szólva horror. Valóban egy thriller regénybe illő válást fest elénk.
Megannyi feldolgozás született már Bram Stoker Drakula című könyvéből, ám a vérszívó vámpír újra és újra feltámad a halálból. Ezúttal a sajátos látásmódú rendező, Robert Eggers idézte meg az erdélyi grófot, egy több mint százéves film-klasszikus nyomán. A végeredmény pedig újfent bizonyítja, hogy Eggers bizony magabiztosan kezeli a horror műfaját és egy néprajztudós alaposságával vitte filmre a Nosferatu XXI. századi feldolgozását.
Ha könyv lenne, biztos fóliázva állna a polcon, de a játékoknál a fólia bevett szokás, így nehéz megmondani kinek is készült az új Dragon Age rész. Lássuk, ki adhatna mégis egy esélyt a Veilguard-nak, ezúttal opcionális spoilerekkel.
Vajon képesek lehetünk úgy leélni egy családos és biztos háttérrel rendelkező életet, hogy közben egy sötét titok nyomja a szívünk? Tudva ezt úgy, hogy egy embertársunk szabadsága múlott azon, őszinték voltunk-e a kérdéses pillanatban? Clint Eastwood új filmje fontos morális kérdésekben szorongatja meg a nézőjét, lassú keringőt járva a pattanásig feszült idegeinken.
A Sky Showtime és a Peacock új sorozata A Sakál napja vadonatúj köntösben igyekszik újjáéleszteni a bérgyilkos-sagát. De tud-e még bármi újat mutatni az Eddie Redmayne nevével fémjelzett széria? Izgalmakban biztosan nem lesz hiányérzetünk, a hazai néző pedig több magyar kapcsolatot találhat, mint azt elsőre gondolná.
Fura egy helyzetben van a Marvel, ugyanis annak idején pénzügyi okokból a különböző képregényeik megfilmesítési jogait különböző stúdióknak adták el. Persze ezek mindegyike végül aztán valahogy a Disney-nél kötött ki, kivéve a Pókember franchise jogait, amik még mindig a Sony-nál vannak és érthető okokból eszük ágában sincs megválni tőle. Természetesen a Sony többször is neki futott már a saját Pókemberes Univerzumának felépítésébe, aminek persze kétségkívül megvoltak a maga pillanatai, ám végül rendre mindegyik kudarcba fulladt. A legutóbbi ilyen próbálkozásuk egy afféle sötétebb hangvételű franchise létrehozása volt, amiben a Pókverzum kvázi antihőseit tették volna meg főszereplőknek, vagyis Venom-ot, Morbius, Kraven-t és még a jó isten a legelvetemültebb Marvel rajongó tudja, hogy kiket. Csakhogy a Venom első része kivételével ezek a filmek rendre mind megbuktak és bár a Sony mostanáig kitartott, de nagyon úgy néz ki, hogy a Kraven lesz az utolsó része ennek az egész Pókember nélküli Pókember univerzumnak.
