A Toy Story 4 stáblistája alatt elgondolkodtam valamin. A hihetetlen családot író-rendező Brad Bird szavai jutottak eszembe, akinek még tavaly szegezték azt a kérdést, hogy mégis miért kellett közel 14 évet várni Mr. Irdatlanék kalandjainak a folytatására. Bird válasza már önmagában egy igen fontos tanulságot tartalmazott, ugyanis a direktor válaszában mindössze annyit felelt, hogy semmiképp sem szeretett volna úgy folytatást készíteni, hogy közben nincs meg hozzá az a történet, amelyet valóban érdemes lenne elmesélni. 
A HBO Csernobil c. miniszériája olyan realizmust villant, ami meghaladja az irányzat hagyományát. A valóság igazsága mellett az igazság valóságát is célozza. 
Június 11-én a Vasúttörténeti Parkban tartotta forgatási sajtótájékoztatóját A feleségem története stábja. Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről rendezője Füst Milán regényéből készít filmet, nemzetközi alkotóbrigáddal, valamint a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.
Az élet írja a legjobb sztorikat. Sokszor hallani ezt a bölcselkedést, és ha végigtekintünk a véráztatta és háború sújtotta, szenvedésekkel teli 20. század történetén, el kell ismerni, hogy van neki alapja. A mögöttünk hagyott évszázad számtalan történetet hagyott ránk hősökről és gonoszokról, bukásról és önfeláldozásról. A csernobili atomerőmű-baleset is egy ilyen történet, ami egy magához méltó feldolgozásért kiáltott.
Hosszú hat év telt el a legutolsó Metro játék óta, de idén végre eljött a következő felvonás, a Metro Exodus. A megjelenés azonban egyáltalán nem mondható gördülékenynek. Csupán hetekkel a megjelenési dátum előtt a kiadó egy olyan lépést tett, aminek a visszhangját azóta is hallani a játékosok körében. Nézzük mindezek ellenére hogy szerepelt e kultuszjáték legújabb darabja.
Életrajzi filmet készíteni alapesetben piszkosan egyszerű feladatnak tűnik, elvégre a film történetének alapjai szinte már készen várnak arra, hogy a filmesek a maguk vízióját hozzáadva, tető alá hozzák azt. Persze, ha mindössze ennyiből állna egy igazán remek biopic elkészítése, akkor vajon miért nem találkozunk manapság olyan remekművekkel, mint amilyen a Rocketman?
Videojáték adaptációk…Sokunknak egy igazán ismerős szitokszó, hiszen Hollywood bármennyire is próbálkozik a videojátékok filmes adaptációival, az esetek 90 százalékában a stúdiók rendre belebuknak a dologba. Márpedig az álomgyár a rengeteg videojátékok alapján készült mozi mellett, már jó néhány olyan filmet is letett már az asztalra, amelyek, noha nem képezik feltétlenül a filmművészet legmagasabb fokát, mégis nyugodt szívvel hivatkozhatunk rájuk olyan korrekt iparos munkákként, amik minden gamer és nem gamer ember számára egyaránt képesek kellemes, netalántán maradandó kikapcsolódást nyújtani. 
Lassan egy évtizede már annak, hogy a Tim Burton dirigálta Alice csodaországban megnyitotta az utat a további élőszereplős Disney mesék előtt. Így csak idő kérdése volt, hogy vajon az ezeregyéjszaka meséin alapuló Aladdin, – amely egyébként a 90-es évek egyik legjobb Disney meséje Az oroszlánkirály mellett – vajon mikor kapja meg a maga „remakejét.” Remakeről beszélni viszont kissé talán erős túlzásnak hangzik, hiszen ilyenkor nagyjából mindent szóról-szóra mondanak fel újra. Azonban a legtöbb élőszereplősített Disney rajzfilmben, ahogy itt is, inkább afféle adaptációról beszélhetünk, ami jó pár helyen bizony nem csak hogy kiegészíti, de felül is múlja a rajzolt eredetijét.
John Wick nevét a világában mindenki ismeri és hajdanán még féltek is Tőle. Hisz Ő volt az az ember, kinek gúnyneve a Rémkirály, profi a profik közt, kíméletlen vadász, aki a kitűzött célt bármi áron eléri. Lényegtelen, hogy mennyi emberéletbe kerül az akció. Természetesen sohasem hibázik. Most a saját élete a tét, a vadászból lett üldözött vadnak megoldást kell találnia, hogy a globális méreteket öltött hajtóvadászat elől megmeneküljön.
