A stáblista minden filmes alkotás elengedhetetlen része… kéne hogy legyen. A valóságban azonban igen kevés néző marad benn rajta a vetítőteremben, és a televíziós vetítések alkalmával is gyakran előfordul, hogy a gördülékeny műsor érdekében megszabadítanak minket a film alkotóinak névsorától. Káros-e ez a jelenség? Abszolút! Miért? Azért, mert a stáblista a készítők seregszemléjén túl a mozi egy igen fontos hangulati eleme is. Miért? Cikkünkből kiderül.
Ki mondta, hogy a sorozatkészítés csak a nagy stúdiók kiváltsága? Az internet és a digitális technika rengeteg hátránya mellett rendelkezik azzal az előnnyel is, hogy fiatal és tehetséges alkotók is lehetőséget kapnak arra, hogy elkészíthessék saját kisfilmjeiket, és a világháló révén azokat szélesebb közönséggel is megoszthassák. Ezek a munkák a későbbiekben referenciaként is szolgálhatnak komolyabb projektek leforgatásához. A fiatal alkotó, Schlichter György egy amatőr játékfilmsorozattal igyekszik megfogni a netes közönséget. Nézzük meg, hogyan teljesít!
Mikor jött a hír, hogy filmet készítenek a DC-nél a Suicide Squad képregényekből, sokan előre temették a filmet. Arra a bizonyos i-re a pontot Jared Leto Jokere tette fel, aki inkább hasonlít egy stricire, mint egy őrült bohócra. Ebben az egyben én is egyetértek, és lehet, hogy velem van a baj, de nekem tetszett a film. Nem azt mondom, hogy hanyatt estem a látottaktól, de pontosan azt kaptam, amire vártam. Egy színes, őrült akciófilmet, egész pofás karakterekkel, és itt jegyezném meg, hogy az elektronikus zene remekül működött. De pontosan mi az, ami miatt szinte az összes kritikával szembemegy a véleményem? 
Hatalmas öröm számomra, hogy már 2 éve működik az oldal, és töretlen lelkesedéssel visszük előre társaimmal karöltve. Ez idő alatt rengeteget fejlődtem, millió új dolgot ismertem meg és sajátítottam el kritikusi (ha élhetek ezzel a jelzővel) pályafutásom alatt. Igyekeztem olyan meghatározó dolgokat összeválogatni, amik az idők során nagy hatással voltak rám, és erre kértem a szerzőtársaimat is.
Bombaként robbant a hír, amikor a Fumax kiadó bejelentette, hogy kiadják Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva című regényét. A sci-fi rajongók tűkön ülve várták a megjelenést, hogy kezükbe vehessék a féltéglányi kötetet, ami több mint 800 oldalon igazi hard sci-fit ígért. Az első pár hétbe, akarva-akaratlan is mindenfelé erről a könyvről olvashattunk lelkes kritikákat. Aki még bizonytalankodott, annak sem kellett sok, hogy beszippantsa a nagy lelkesedés és belevágjon ebbe a posztapokaliptikus kalandba. Már az első mondat megadja az alaphangulatot, ami így hangzik: „A Hold mindenféle előjel és látható ok nélkül robbant fel.” De nézzünk egy kicsit mélyére a dolgoknak.
A tavalyi évadzáróban a Suits olyan vizekre evezett, ahol úgy tűnt, egy alapos status quo felrázást kapunk a szünet után, ami mondjuk rá is férne a sorozatra. A kérdés igazából az, hogy a készítők valóban mernek-e változtatni a mára kissé megfáradt alapfelálláson. Az igazat megvallva, sok emberről hallottam, akik már évadokkal ezelőtt kaszálták a sorozatot. Én kitartottam mellette, ez talán betudható annak, hogy amolyan igazi sorozatszerelem volt ez kettőnk közt az első évad óta. Hűséges néző tudok lenni. Arról már nem is beszélek, hogy az előző évad nekem kimondottan tetszett, holott igazán messze volt a hibátlantól. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne lemenni egy olyan mély pincébe, ahol könnyes búcsút vennék tőle, és a hatodik évad ezt nyilván el is fogja dönteni. A tovább után kissé spoileresen folytatom.
Jason Bourne, az amnéziában szenvedő egykori titkosügynök 2002-ben indult lövöldözésekkel, autósüldözésekkel és verekedésekkel tarkított világhódító turnéjára. A Bourne Identity (Bourne rejtély) az azonos című regény sikerén felbuzdulva Paul Greengrass rendező dirigálásával további két remek folytatás és egy kevésbé sikeres spin-off rész is született, ez utóbbit a széria forgatókönyvírója, Tony Gilroy követte el. Az 5. Bourne-filmhez Greengrass visszatért a direktori székbe, hogy a szűkszavú főhős múltjának újabb titkait fedje fel, újabb leckét adva ezzel a CIA-nak. De vajon képes-e megújulni az egyre inkább korosodó Matt Damon, Mr Greengrass és a Bourne-széria?
Elérkeztünk a harmadik fogáshoz a spagettiwestern filmek terén. Sergio Leone rendező két művét vettük először górcső alá, az Egy maréknyi dollárért és a Pár dollárral többért című alkotásokat. Most pedig megnézzük, hogy mely filmmel lett a mester ikon az amerikai és európai filmkultúra világában. Desszertnek ajánljuk A Jó, a Rossz és a Csúf című filmet (1966).
Afelől már rég meggyőződhettünk, hogy a televízió napjainkban inkább ad otthont a minőségi élmények számára, mintsem a mozi. Ez nem jelenti azt, hogy ne csúsznának be minőségi filmek vagy minősíthetetlen sorozatok, inkább azt, hogyha valakinek kevesebb a büdzséje, de inkább szeretne kreatív lenni és teljes hosszában elmesélni történetét, akkor itt a lehetősége. A Netflix az ilyeneket igyekszik megragadni: újfent jött a semmiből, látott és győzött.
Miután JJ Abrams a legvégső határ helyett a messzi-messzi galaxist választotta, a Halálos iramban-filmekkel elhíresült Justin Lin ült a következő Star Trek rendezői székébe. Őrá hárult az a feladat, hogy egy olyan folytatást készítsen, ami hozza az előzmények színvonalát, és mindenek előtt méltó az eredeti sorozat szellemiségéhez. Azt kell mondjam, hogy az új filmek közül talán jelen kritika tárgyának sikerült a legközelebb kerülnie ehhez a célhoz.
