Francis Lawrence új Stephen King adaptációja egy végtelennek tűnő útról szól. A film marketingkampányában megtekintés közben mért óriási pulzusszámmal sokkolnak. Egyes kritikusok pedig a legnagyobb King-adaptációk között emlegetik. Vajon mennyire túlzóak ezek az állítások?
Amikor annak idején bejelentették, hogy idehaza megszűnik a Star Wars-os könyvek forgalmazása sokan, köztük egyébként jómagam is kissé elkeseredtek. Persze alternatív módokon minden beszerezhető, személy szerint én ekkor gondolkodtam el igazán azon, hogy beruházok majd egy ebook olvasóba. Azonban időközben jött a hír, hogy egy másik kiadó, név szerint a Maxim átvette a magyar nyelvű Star Wars-os könyvek forgalmazását és rögtön egyből három új könyvet is piacra dobtak. Illetve számos egyéb közelgő megjelenést is bejelentettek. Többek között hogy folytatják, illetve befejezik az idehaza Köztársaság Fénykora néven futó szériát, aminek az első és a második fázisáról már korábban cikkeztünk. Ennek a széria harmadik és egyben befejező fázisának első része a George Mann által jegyzett A sötétség szeme.
Mindig hatalmas öröm ha egy olyan képregénnyel találkozok, ami kis hazánk kultúrájából merít. Legyen szó a mindenki által ismert magyar népmesék világáról, vagy akár történelmi örökségünkről. Az biztos hogy ha egy alkotó akár előbbi vagy utóbbi mellett teszi le a voksát, bőven van lehetősége bármiből is meríteni. Öt éve már írtam egy ilyen történetről, amiben a Fekete Mentések nevet viselő huszárok vették fel a harcot a kis gömböccel. Ezúttal azonban egy történelmi alakkal találkozunk, akivel leginkább a történelemkönyvekből ismerhetünk. De mi köze lehet a hunok királyának a budapesti zombikhoz és egy egyetemista lányhoz?
Közel három éve a Netflixnek a Wednesdayelső évada kellett, mint egy falat kenyér. A streaming-kultúra úttörője már rég nem rendelkezik akkora csáberővel a piacon, mint fénykorában, húzónevekre pedig égető szüksége van (kifejezetten annak tükrében, hogy legnagyobb zászlóshajója, a Stranger Things idén befejeződik). Ezt meg is találta Jenna Ortegában és az általa megformált Wednesday Addamsben, az Amerikában nagy múltra és többféle feldolgozásra visszatekintő Addams Family egyik legnépszerűbb szereplőjében. Az első évad elsöprő sikert aratott nézői fronton, de ez csak egy szelete a Netflix szerencséjének: a siker eszmei értékét növeli, hogy a fiatal nézők között a sorozat különösen nagy népszerűségnek örvendett, gazdasági fronton pedig a magas költségek ellenére is nagy nyereséget hozott, beleértve a széria hatására érkező új felhasználókat is.
Kevés társasjáték tudott akkora hatást gyakorolni a modern játékvilágra, mint Matt Leacock 2008-as klasszikusa, a Pandemic, amellyel útjára indította a kooperatív játékok egy új csoportját, ahol nem egymás ellen, hanem együtt, a játékkal szemben kell boldogulnunk. Mára már eljutottunk oda, hogy a Pandemic nem csupán egy játék, hanem egy külön kategória, rendszer a társasjátékok világán belül, amelyre különböző témákat húznak fel: történelmi (Iberia, Róma bukása), fantasy vagy sci-fi (Cthulhu, Warcraft, Star Wars), illetve leegyszerűsített családi változatok (Hot Zone). Ironikus módon a Pandemic maga egy korábbi kooperatív játék, Reiner Knizia The Lord of the Rings-e alapján született, ami Tolkien regényeit dolgozta fel. Most pedig, amikor A Gyűrűk Ura társasjátékok a reneszánszukat élik, megjelent a Pandemic és A Gyűrűk Ura szerelemgyereke, A Gyűrűk Ura – A Szövetség útja, hogy a kör bezáruljon általa. Ennek apropóján mi is nekivágtunk a játéknak, hogy különböző küldetéseken keresztül újraéljük Frodóék kalandjait a Megyétől egészen a Végzet Hegyéig.
Mivel foglalkozik valójában egy biztonságpolitikai szakértő? A filmipar követi az új kihívásokat, vagy éppen a mozivászon és a TV-képernyő nyomán kelnek szárnyra új félelmeink? Mennyire ad hiteles ad hiteles képet a James Bond vagy a Mission Impossible-széria a titkos ügynökök munkájáról? Valóban megszaporodtak a kínzásos esetek az amerikai katonák körében a 24 sorozat és a Zero Dark Thirty bemutatása után? Mindezekre választ kaphatsz, ha meghallgatod a Kritikus Törilegújabb különkiadását, melyben Speck Gyula biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója segít nekünk eligazodni.
Amint belemerülünk egy-egy kedvenc társasjátékunkba, óhatatlanul is felmerül előbb-utóbb az a kérdés: „Mi lenne, ha…?” és itt lépnek színre a kiegészítők. Új szabályok, friss fordulatok, extra játékelemek, vagy éppen teljesen új történetszálak dobhatják fel a már jól ismert élményt. Vannak kiegészítők, amik egyszerűen csak „még többet” adnak abból, amit szeretünk, és vannak, amik teljesen új dimenzióba emelik a játékot. Így hát összegyűjtöttünk öt olyan bővítést, amelyek nélkül, ha egyszer kipróbálod őket, többé nem akarsz majd játszani az alapjátékkal.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én személy szerint nagyon tudok örülni, mikor hazai szerzők túl látnak Pesten. Olyan jó érzés más városról is olvasni, még ha a helyszínek és az események kitaláltak is. Nincs ez máshogy a következő könyvünkben sem, ami egy hazai fiatal szerző, Kollár Betti tollából származik. Igaz, ez a mű kicsit eltér a megszokottól, de mindenképpen ajánlom az olvasását, ha valaki egy könnyed kikapcsolódást nyújtó regényt keres.
A Kritikus Töri jubileumi tizedik adásában ez alkalommal a régmúlt időkről szóló hazai alkotásokat vizsgáljuk meg, szakértő vendégünk, Dr. Tóth Dominik hadtörténész segítségével. Franco Neroval együtt érkezünk meg a Kárpát-medencébe a Honfoglalásban, majd rockzenei kísérettel koronázzuk meg első királyunkat az István, a királyban. Ezután megélezzük lovagkirályunk, Szent László bárdját a Sacra Coronában, végül pedig odapörkölünk a töröknek a Hunyadiban.
A 3D animációs filmek piacát egyértelműen a Disney-Pixar uralja. Nehéz egy ilyen műfajt meglovagolni, tudván, hogy csak másodikak lehetünk a sorban. Nem árt néha, ha felbukkan egy-egy kihívó. A Netflix új animációs filmjével a Sony Pictures Animation és a Columbia Pictures is be akarja bizonyítani, hogy ők is értenek műfajhoz. De eléri vajon A K-pop démonvadászok a kívánt eredményt?
We use technologies like cookies to store and/or access device information. We do this to improve browsing experience and to show (non-) personalized ads. Consenting to these technologies will allow us to process data such as browsing behavior or unique IDs on this site. Not consenting or withdrawing consent, may adversely affect certain features and functions.
Funkcionális
Always active
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami szigorúan szükséges ahhoz a legitim célhoz, hogy a felhasználó az általa kért funkciókat használni tudja, vagy lehetővé tegye az oldalról történő információ kommunikációját. Például az oldalra történő bejelentkezés és bejelentkezve maradás.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami kizárólag statisztikai céllal történik.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami szükséges a marketing célú felhasználói profilok küldéséhez, vagy akár a felhasználó követéséhez több weboldalon keresztül. Például a beágyazott YouTube videók ilyen sütiket használnak.