A Molly Southbourne ezer halála után kézbe vettük a folytatást, hogy kiderüljön miként alakul a vércseppekből gyilkos hasonmásokat létrehozó lány története. Tade Thompson eredeti ötlete egy izgalmas, könnyed regényt termelt ki magából, de a második résznek be kell bizonyítania, hogy a sztori megéri a további, nem túl vaskos kötetet is.
A Marvel Studios tavalyi évben nyújtott filmes teljesítménye a Shang-Chi-t leszámítva finoman szólva sem volt éppen maradandó, így annyira talán nem meglepő, ha ezek után az ember akarva-akaratlanul is, de jóval nagyobb elvárásokkal tekintett a jövőbe, pláne a Doctor Strange, a multiverzumokat végre teljes pompájában megvillantani hivatott, második önálló kalandjának irányába.
Mivel mind az adott alkotás, mind pedig a hozzákapcsolódó téma olyan jellegűnek számít, ezért szükségesnek tartom, hogy a soron következő cikk folyamán előkerüljenek bizonyos dolgok, amelyek afféle tabunak számítanak. Valamint rendhagyó módon maga a cikk is helyenként meglehetősen szókimondó és némileg talán obszcén is lesz. Ez persze lehet, hogy sokak számára olykor valamelyest zavaró vagy kellemetlen, esetleg akár felháborító és visszataszító is lesz. Azonban mindez csak is azért van, hogy lehetőleg minél többen és lehetőleg minél jobban megértsék, hogy pontosan mi is a probléma ezzel az úgynevezett alkotással. Emellett azt is köteles vagyok jelezni, hogy a cikk rendkívül spoileres lesz az adott alkotással kapcsolatban. Szóval csak is ezeknek a dolgoknak a tudatában olvassa tovább mindenki ezt a cikket.
Mi történik, ha bármennyire is próbáljuk, de nem szeretjük a gyerekünket? Ha „gonosz” és abuzál minket, ám ezt senki más nem látja? Rossz szülők vagyunk, mi rontottuk el? Vagy talán csak képzelgünk? Ki a felelős egy pszichopata tetteiért? Többek között ezek a kérdések is felbukkannak a nézőben Lynne Ramsay rendező bűntudatról és családi horrorról alkotott filmjét nézve. A mű Lionel Shriver díjnyertes, 2003-as regényét adaptálta, amely egy anyáról szól, akinek tizenéves fia iskolai mészárlást követett el.
Sepsi László Termőtestek című regénye 2021 végén jelent meg a Jelenkor gondozásában. Túlzás nélkül mondhatom, hogy azok, akik ismerik Sepsi munkásságát, vagy egy kicsit is igyekeznek lépést tartani a hazai fantasztikus irodalommal, már nagyon várták az új könyvet. A Termőtesteket regény kategóriában jelölték a 2022-es Zsoldos Péter-díjra.
(tovább…)A Szovjetunió felbomlása számos etnikai konfliktushoz vezetett a jogutód Oroszországban és a függetlenedő tagköztársaságokban egyaránt, amik hatásai jelenünkbe is tovább gyűrűznek – nincs olyan ember ma Magyarországon, aki ne tudna a szomszédunkban zajló vérengzésről. De nemcsak az orosz-ukrán háború képezi az unió véres örökségét, hisz még nincs két éve az azeriek és örmények között lezajlott hegyi-karabahi háború kirobbanásának, és az időben visszafelé haladva lehetne sorolni a további tragikus eseményeket, melyek olykor kiterjedt fegyveres konfliktusokat. A 2013-as észt-grúz koprodukcióban készülő film, a Mandarinok az 1992-es grúz-abház idején játszódik, és amellett, hogy mesél egy a nyugati világban talán ismeretlenebb konfliktusról, még többet elárul egyetemlegesen a háború és az erőszak abszurditásáról.
Sokféle klisé létezik, amiből az egyik hogy adott egy a szakmájában, vagy legalábbis az élet valamely területén sikeres, ám ugyanakkor meglehetősen kiégett és komor hangulatú személy, aki egyszer csak összetalálkozik egy vidám, élettelteli és általában együgyű illetővel, majd belekerülnek valamilyen drámailag megterhelő és/vagy életveszélyes helyzetbe, többnyire persze az akaratukon kívül, amiből azután valahogyan ki kell jutniuk és természetesen közben a két fél valamiért egymásba szeret. Persze attól, hogy valami klissés még nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz is. Hiszen megfelelő hozzáállással és kellő kreativitással szinte mindenből ki lehet hozni valami jót, vagy legalábbis valamilyen formában élvezhetőt. Valószínűleg ilyen megfontolásból készülhetett el Az elveszett város című film is.
Sara A. Mueller debütáló regényét nevezhetjük nagyon sok mindennek, de szokványosnak éppenséggel nem. Már a megjelenése előtt felkeltette az érdeklődésem, (ebben mondjuk nem kis szerepe volt a mutatós borítónak is), rögtön le is csaptam rá. Mueller neve számomra eddig ismeretlen volt, a szerző a spekulatív fikció területén alkot, a The Bone Orchard az első megjelent regénye, de merem remélni, hogy messze nem az utolsó.
Különválás: főnév. Annak az eljárásnak a megnevezése, ami során az alanynak saját felelősségének tudatában, egy agyba ültetett chip segítségével lényegében ketté választják az emlékeit. Ennek során két külön személyként kell kezelni, egy kintiként aki eddig is volt, és egy bentiként aki a Lumonnál dolgozik. A dolog érdekessége, hogy az eljárás következtében bár egy emberről beszélünk, azok mégsem tudnak semmit a másikról. Felesleges őket arra kérni, hogy meséljenek a kintijükről vagy mondják el mit dolgoznak, erre ők ugyanis képtelenek.
A 2010-es évek második fele nem csak Hollywood-ban, de a játékiparban is a rebootok és folytatások időszakává vált, mely tendencia természetesen a mai napig tart. 2016-ban beállt a sorba a dán IO Interactive is és egy méltán népszerű, nagy múltú sorozatot, a tetovált tarkójú bérgyilkos, a 47-es ügynök kalandjait feldolgozó Hitmant élesztette újjá a négy évvel korábban, vegyes fogadtatásban részesülő, eredeti sztoriszálat lezáró Absolution után. Hogy ennek mennyi értelme volt, az a cikk végére számotokra is ki fog derülni – már amennyiben még nem ismeritek a játékot.
