Társasjáték

Szomszédok újratöltve – Városépítők ajánló

A városépítés nem új keletű téma a társasjátékok világában. hiszen számtalan alkalommal húzhattunk már fel lakónegyedeket, alakíthattunk ki parkokat, vagy próbálhattunk meg egy működő települést létrehozni. A legtöbb ilyen játékban azonban a saját kis birodalmunkat építgetjük, legfeljebb fél szemmel figyelve arra, hogy a többiek éppen mit csinálnak. Mándi Zsófia Boglárka Városépítők című játéka ezen változtat egyet: itt ugyanis nincs saját városunk, csak egy közös, amelyből mindenki igyekszik a lehető legtöbbet kihozni. Természetesen elsősorban saját magának.

Eladó egy vidámpark! Ki ad érte többet?

A játék négy fordulón keresztül zajlik, és minden forduló három szakaszból áll. Először licitálunk az épületekre, majd elhelyezzük azokat a közös városban, végül előkészítjük a következő fordulót. Elsőre nem hangzik különösebben bonyolultnak, és az alapmechanika valóban könnyen megérthető. A nehézséget inkább az jelenti, hogy az egyszerű döntések mögött meglehetősen sok lehetőség húzódik meg. Pénz az nincs a játékban, hanem négy, különböző értékű licitjelölővel gazdálkodunk, amelyeket a négy forduló során egyszer-egyszer használhatunk fel. Vagyis nem az a kérdés, hogy mennyit vagyunk hajlandók fizetni egy épületért, hanem az, hogy mikor vetjük be a legerősebb licitünket. Érdemes már az első fordulóban rámenni egy értékesnek tűnő épületre, vagy inkább tartalékoljunk a későbbiekre? És mi történik akkor, ha mindenki ugyanarra a lapkára pályázik?

A rendszer egyik ügyes megoldása, hogy a kevesebb épületet megszerző játékosok kompenzációt kapnak a tervsávon. Így egy elveszített licit sem feltétlenül jelent teljes kudarcot. Persze azért ne legyenek illúzióink: a megfelelő épület megszerzése sokszor többet érhet néhány kompenzációs lépésnél. A licitálás másik érdekessége, hogy az épületek értéke folyamatosan változik. Egy metróállomás például önmagában nem feltétlenül jelent sok pontot, de ha a város megfelelő részére kerül, már egészen más a helyzet. Ugyanez igaz a parkokra, a piacokra vagy a lakóépületek szomszédságából profitáló vidámparkra is. Emiatt nem elég csak felismerni a jó lapkákat, azt is tudnunk kell, hogy mire szeretnénk használni őket.

A szomszéd fűje mindig zöldebb

A megszerzett lapkákat egy közös városban helyezzük el, méghozzá úgy, hogy azok oldalukkal kapcsolódjanak a már meglévő területekhez. A város tehát fokozatosan terjeszkedik, és egyre összetettebb hálózatot alkot. Az épületek eltérő feltételek alapján hoznak pontokat, így szinte minden lapka másfajta gondolkodást igényel. A vidámpark például a szomszédos házakból profitál, a metró az azonos sorban vagy oszlopban elhelyezkedő megfelelő épületek után ér sokat, míg a piacnak kifejezetten jól jön, ha nem saját tulajdonú területek veszik körül. A parkoknál a szomszédos területek tulajdonosai számítanak, a múzeumok pedig a saját múzeumaink számától függően értékesednek fel. A sétálóutcák ezzel szemben az összekapcsolódó hálózatuk mérete alapján jutalmaznak. Mindez azt eredményezi, hogy egyetlen épület elhelyezése több különböző pontozási lehetőséget is befolyásolhat. Egy jól megválasztott pozícióval nemcsak az újonnan lerakott lapkánk értékét növelhetjük, hanem a korábban megszerzett épületeinkét is.

Továbbá a közös város miatt folyamatosan figyelnünk kell arra, hogy a többiek milyen területeket birtokolnak, milyen épületeket gyűjtenek, és merre próbálnak terjeszkedni. Előfordulhat, hogy egy épület elhelyezésével akaratlanul is komoly pontokat ajándékozunk valakinek. Máskor éppen az lehet a legjobb döntésünk, ha egy lapkát nem a számunkra ideális helyre teszünk, hanem oda, ahol megakadályozhatjuk az ellenfél terveinek megvalósulását. Ez a fajta interakció számomra kifejezetten tetszetős. Nem közvetlenül romboljuk le egymás épületeit, és nem is feltétlenül veszünk el bármit a másiktól. Egyszerűen ugyanazért a területért versenyzünk, miközben mindenki megpróbálja a saját elképzelései szerint alakítani a várost.

Tervrajzok hálójában

Az épületek megszerzése és elhelyezése mellett egy másik fontos pontszerzési lehetőség a tervsáv, amelyből minden játékos sajátot kap, és amelynek két különböző oldala van. Az A oldal inkább a teljesen körbeépített saját területekre és a különálló házakra koncentrál, míg a B oldal változatosabb feladatokat kínál. Utóbbinál például a legnagyobb összefüggő házcsoport, a panorámás házak vagy a különböző típusú saját területek megszerzése is pontokat hozhat.

A kétoldalas tervsáv ráadásul az újrajátszhatóságnak is jót tehet. Más szempontok alapján kell ugyanis építkeznünk, ha összefüggő házcsoportokra hajtunk, mint akkor, ha inkább különálló épületekkel szeretnénk pontokat gyűjteni. Persze mindez csak addig működik zökkenőmentesen, amíg a többiek hagynak bennünket építkezni. A közös városban ugyanis hiába tervezünk meg előre egy tökéletes negyedet, ha a következő körben valaki éppen oda helyezi el a saját lapkáját.

A Városépítők egyik legnagyobb erénye éppen ez a folyamatos alkalmazkodási kényszer. Nem lehet négy fordulóra előre mindent pontosan kiszámítani, mert a város állandóan változik. Ez egyszerre jelenthet izgalmas kihívást és némi bosszúságot, attól függően, mennyire szeretjük, ha mások beleszólnak a gondosan felépített stratégiánkba.

Nem minden szipi – szuper

Bár a Városépítők alapötlete kifejezetten jó, a szabályrendszer alapján azért néhány lehetséges gond is. Az első és talán legfontosabb a pontozás átláthatósága. Az épületek különböző feltételekkel rendelkeznek, amelyek között akadnak egészen egyszerűek, de összetettebbek is. Van, ahol a közvetlen szomszédságot kell figyelni, máshol a tulajdonviszonyokat, az ikonokat vagy éppen az egész városban található bizonyos épületek számát. Ez az első néhány játék során könnyen azt eredményezheti, hogy a játékosok többet böngészik a képességsegédletet, mint magát a várost. Szerencsére a szabálykönyv részletes példákkal segíti az eligazodást, de az épületek képességeinek megismerése biztosan igényel némi időt.

A másik kérdés a játék tempója. Ahogy a város növekszik, egyre több lehetőség nyílik meg előttünk, és egyre nehezebb átlátni, hogy egy adott épület hová kerüljön. Négy játékos esetén különösen könnyen előfordulhat, hogy valaki hosszasan mérlegeli a lehetőségeit, miközben a többiek arra várnak, hogy végre letegye azt a szerencsétlen parkot.

Családiház vagy panel?

A Városépítők számomra leginkább azért vált egy szerethető játékká, mert egy ismerős témához nyúl hozzá egy kevésbé megszokott módon. Nem akar hatalmas gazdasági szimuláció lenni, nem kell nyersanyagok tucatjaival gazdálkodnunk, és nem is egy teljes város működtetése a feladatunk. Ehelyett néhány jól ismert mechanikát kapcsol össze, és arra helyezi a hangsúlyt, hogy a közös térben hozott döntéseink milyen hatással vannak egymásra. Miután újjáteremtettük a természetet, megfigyeltük az állatokat, megütköztünk egymással posztapokaliptikus világokban, padlóig nyomtuk a gázt és felfedeztük a csillagokat, jól esik egy kicsit visszatérni a magunk valóságába, különösen, ha valamit alkothatunk benne. Szóval akik a családi kategóriában keresnek játékot vagy most ismerkednek a társasjátékok világával mindenképpen tegyek próbát a Városépítőkkel, csalódni nem igen fognak benne.