Szerző: Dr Gonzo

Egyéb

A 10 legjobb horrorfilm 2022-ben – 2. rész

Boldog új évet mindenkinek! Folytatom (immáron 2023-ban) az elmúlt esztendő tíz legjobb horrorjának kitárgyalását az általam megítélt öt legjobb művel. Ahogyan arról az első cikkben is megemlékeztem, 2022 több népszerű horror-franchise folytatását, újraélesztését, vagy sokadik újraélesztését hozta, melyek közül keveset lehet megvádolni azzal, hogy jól sikerült volna. Ennélfogva az alábbi öt cím is jobbára szerzői filmeket takar, mintsem gyerekkorunk slasherjeinek újabb reinkarnációit vagy a Warren-házaspár tárlatából meglógott démon ámokfutásának históriáját.

(tovább…)
Egyéb

A 10 legjobb horrorfilm 2022-ben – 1. rész

Mi mással is lehetne búcsúzni az óévtől, mint egy tematikus listával: 2022 horrorszempontból felemás évet zárt. Indultak és zárultak, valamint újrakezdődtek kultikus franchise-ok, voltak meglepően jó és a felfokozott várakozásokat csúnyán alulteljesítő filmek, Európában pedig több remekül sikerült pszichohorror is megérdemli, hogy megemlékezzünk róla.

(tovább…)
HBO Max, Sorozat

Benvenuti in Sicilia! – A Fehér Lótusz 2. évad kritika

Szicília: tengerpart, palazzók, napsütés, arancini, amfiteátrumok, maffia, Keresztapa. A Fehér Lótusz második évada Dél-Olaszország festői tájaira invitál meg minket, illetve vagyonos vendégeit, akik történetét ismét egy héten keresztül követhetjük végig a sorozat címét adó szállodában és azon is túl. Mike White szériájának első évada eredetileg minisorozatnak készült, de már az évad vége előtt bejelentésre került, hogy immáron antológiaként folytatódni fog, új helyszínen, új szereplőkkel. Így jutottunk el Hawaii-ról Szicíliába, és így lett a Fehér Lótusz egy szálloda-franchise.

(tovább…)
Netflix, Sorozat

Üdvözlet a sötét Roxfortban – Wednesday kritika

Az Addams Family és Tim Burton rajongói már régóta boronálják össze a különc családot a különc rendezővel. A groteszk látásmódjával, filmjei semmi mással össze nem hasonlítható vizualitásával, a sötét fantasykről és kísértethistóriákról elhíresült Burton arra teremtetett, hogy egyszer bemutassa a saját interpretációját a galád családról – természetesen, hisz egész karrierje fehérre mázolt arcú és karikás szemű kitaszítottakról szólt. Rajongói körökben ráadásul évek óta kedvenc színészeit is előszeretettel kasztingolják egy Addams Family-filmbe, Johnny Depp Gomezként és Eva Green Morticiaként való ábrázolása gyakran visszatér különböző filmes fórumokon. Végül a Netflix jóvoltából a legújabb feldolgozás nem film, hanem sorozat formájában érkezett, és nem az egész családra, hanem kizárólag Wednesday-re tette a fókuszt, Tim Burton pedig a nyolc részes évad első négy részében rendezőként vállalt szerepet.

(tovább…)
Disney+, Sorozat

Csillagközi kártyavár – Andor kritika

A Star Wars végre felnőtt. A Zsivány Egyes már megpendített húrokat egy sokkal inkább realisztikusabb, és sokkal kevésbé idealistább messzi-messzi galaxis-újraértelmezésből, de az Andor még elődjénél (aminek gyakorlatilag az egyik főszereplője köré szerveződő előzménysorozata) is messzebbre megy. Sokkal részletesebben és elmélyültebben mutatja meg a Zsivány Egyes azon aspektusait, amik annó érdekessé tették Gareth Edwards filmjét, gondolok ezalatt a lázadók morális dilemmáira (megfosztva a lázadást annak romantikájától) és a birodalmi hierarchián belül lejátszódó hatalmi játszmákra.

(tovább…)
Film

Lótuszevők szigete – A menü kritika

Az étkezés a társadalom- és rendszerkritikus szatírák egyik klasszikus, jól bevált eszköze gondolatok, tanulságok átadására vagy megfogalmazására. Gondoljunk csak a Monty Python harmadik filmjére, Az élet értelmére, amiben Terry Jones a világ legkövérebb emberét alakította a filmtörténelem egyik leggyomorforgatóbb jelenetében. De nem sokkal marad el sokkolásban Peter Greenaway 1989-ben készült filmje, A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, ami a thatcherizmus megalomániájának, elszabadult neoliberalizmusának kritikája volt. Galder Gaztelu-Urreta baszk-spanyol szatírája, A platform allegorikus koncepcióján keresztül mesélt társadalmi igazságtalanságokról, egyenlőtlenségekről, mindezt fanyar humorral fűszerezve („felfelé nem lehet szarni”).

(tovább…)
Film

Egy újabb konfiguráció – Hellraiser kritika

Csak idő kérdése volt, hogy számos másik horror-klasszikus újragondolása után a Hellraiser is visszatérjen a képernyőkre – igaz, nem a mozivásznakra. A kilenc folytatást megérő film rebootja Immáron a Hulu (és a Disney) égisze alatt, rögtön streamingre érkezett, ami nagy kár, tekintve, hogy a pokoli kinézetű cenobiták a mai napig népes rajongótáborral rendelkeznek.

(tovább…)
Disney+, Sorozat

A Disney új reménye? – Star Wars: Andor 1-3. rész kritika

Ha valakit januárban megkérdeznek, hogy melyik Star Wars-szériát várja leginkább idén, valószínűleg habozás nélkül vágja rá, hogy Obi-Wan Kenobi önálló kalandját. Mégis, hogy állná ki a versenyt a Cassian Andor nevére vett sorozat a legendás, 1977-es Csillagok háborújában feltűnő öreg Jedi-mesterrel, aki a megosztó előzménytrilógiának is az abszolút fénypontja volt? Nem is beszélve arról, hogy Obi-Wan mellett a galaxis első számú rosszfiúja, Darth Vader is tiszteletét tette. Velük áll szemben a nézők és kritikusok által is magasztalt, de mára halványuló emlékű, 2016-os Zsivány Egyes egyik mellékszereplője, akivel kapcsolatban senki sem értette, mivel érdemelte ki, hogy egy saját szériát kapjon.

(tovább…)
Film

Éljen a király? – Richard király kritika

Manapság az életrajzi filmek hódítanak mind a mozitermekben, mind a különböző díjátadó gálákon. Elég csak megnézni a közelmúlt Oscar-gáláinak díjazott színészeit: valós személyt főszereplőként eljátszani nagyon hálás feladat. Ennek legeklatánsabb példája talán Rami Malek legjobb férfi főszereplőként való díjazása a 2018-as Oscar-gálán, Freddie Mercury megformálásáért. A Queen egykori frontemberéről szóló Bohém Rapszódia hatalmasat bevételt könyvelhetett el, és nagyban hozzájárult a zenészekről szóló életrajzi filmek jelenlegi hullámához.

(tovább…)
Film

Derült égből idegen – Nem kritika

Jordan Peele azok közé az elsőfilmes rendezők közé tartozott, akik rögtön tekintélyes rajongótábort építettek maguk köré, és azóta is széleskörű érdeklődés övezi öket, amikor egy újabb premierrel jelentkeznek. 2017-ben a Tűnj el! a kritikai babérokat is learatta, és Peele helyet követelt magának a horror megreformálóinak panteonjában, olyan szintén berobbanó rendezők mellett, mint Ari Aster és Robert Eggers. Ezekre az újhullámos horrorokra általánosságban jellemző a mesteri feszültségteremtés, a horrorklisék jól bejáratott eszköztárának mellőzése, a felszín alatt meghúzódó emberi drámák és erős társadalomkritikai vonulat, valamint a zsánerekkel való játszadozás. A Tűnj el! és a Mi is olyan filmek, amik sokáig hosszas elemzések és viták tárgyai voltak, és többszöri visszanézésre is tartogathatnak mindaddig rejtve maradt utalást, vagy egy azidáig fel nem ismert értelmezést és jelentésréteget.

(tovább…)