Gondolkoztál már valaha azon, milyen lenne találkozni az idősebb éneddel? Szembesülni annak életével, sikereivel és kudarcaival? Mit kérdeznél meg tőle, esetleg milyen tanácsokat kérnél tőle? És mindez fordítva: felnőttként milyen érzés lenne szembesülnöd egykori önmagaddal, egykori vágyakkal, tervekkel, ambíciókkal? Inspirál vagy egzisztenciális válságba taszít?
A Marvel filmes univerzuma a Pókember: Idegenbennel záruló Végtelen Saga óta próbál új vizekre evezni. Kezdve azzal, hogy a Disney+ debütálása óta a Negyedik Fázis már nem csak filmes univerzum, a mozifilmek és a streamingre érkező sorozatok kiegészítik egymást. Két új direkció van érvényben, ahogy az a Ms. Marvel esetében is egyértelműen látszik. Egyrészt Feige vezetésével a stúdió sokkal nagyobb figyelmet szentel a diverzitásnak, legyen szó nemi, etnikai, vallási, kulturális vagy egyéb identitásbeli sokszínűségről, a színészi, írói és rendezői oldalt egyaránt beleértve. Másrészt a rendezők és a showrunnerek nagyobb kreatív szabadságot kapnak, ami főleg a formai, mintsem tartalmi szempontból figyelhető meg. A Ms. Marvel jelmezét magára öltő Kamala Khan (Iman Vellani) kalandjai prezentálják talán az eddigi legeklatánsabban a „Feige-doktrína” által megszabott irányvonalt.
Több, mint egy hónapot kellett várni a Stranger Things 4. évadánakutolsó két részére, ami nem meglepő módon irtózatosan berúgta az ajtót a Netflixnél. A premier láz okozta rohamban az oldal össze is omlott, és mint kiderült, a tengerentúlon fél kézzel lenyomta Obi-Wan Kenobit (nem meglepő módon). Az évad kettébontása a Netflix gazdasági helyzetét tekintve érthető, ráadásul Dufferék kiemelték, hogy kreatív okok állnak a halasztás hátterében és az utóbbi egy hónapban még bőven zajlottak az utómunkák a sorozat háza táján.
Felmerül azonban a kérdés, hogy nem vállaltak-e túl nagy kockázatot azzal, hogy hetekig hagyták elburjánzani a különböző nézői teóriákat és a felsrófolt elvárások nem ütnek-e vissza az utolsó két részre. Az alábbiakban igyekszem elkerülni a spoilereket, de abból kifolyólag, hogy egy évad végéről kell írnom, elkerülhetetlen, hogy ne utaljak annak részleteire, tehát ha valaki zéró információval szeretne leülni a nyolcadik és kilencedik részre, inkább várjon a kritika elolvasásával.
A Disney+ június 14-től már elérhető kis hazánkban, ezért Ewan McGregor régóta várt visszatérése a messzi-messzi galaxisba az első olyan Star Wars produkció Mickey-éktől, amit hivatalos úton, mindenféle sumákolás nélkül megtekinthető. Nem mellesleg maga a streaming nagyon gazdag kínálattal rendelkezik – egyúttal egy felületen látva a cég összes eddigi Star Wars-produktumát, az Obi-Wan Kenobi nézése közben azon is volt idő gondolkodni, hogy milyen is a Disney eddigi mérlege a sorozataival, ami 2019-ben, A mandalórielső évadával kezdődött.
Az Indiana államban található Hawkinsban újra és újra felüti a fejét a baj, egyre csak szedve a halálos áldozatokat és egyre súlyosabb traumákat okozva ezzel a kisváros jóravaló népének. Töretlenül terjed a pletyka, miszerint átok ül a városon – egy átok, ami elől nem elég a biztonságot rejtő otthon falai mögé rejtőzni. És nem csak, hogy visszatér, az átok minden visszatértével egyre kegyetlenebbé válik. Történt ugyanis, hogy egy nap sokkoló hírre ébrednek Hawkins lakosai: a helyi gimnázium egyik tanulóját kicsavarodott végtagokkal, összetört csontokkal találják a város szegénynegyedében.
A Szovjetunió felbomlása számos etnikai konfliktushoz vezetett a jogutód Oroszországban és a függetlenedő tagköztársaságokban egyaránt, amik hatásai jelenünkbe is tovább gyűrűznek – nincs olyan ember ma Magyarországon, aki ne tudna a szomszédunkban zajló vérengzésről. De nemcsak az orosz-ukrán háború képezi az unió véres örökségét, hisz még nincs két éve az azeriek és örmények között lezajlott hegyi-karabahi háború kirobbanásának, és az időben visszafelé haladva lehetne sorolni a további tragikus eseményeket, melyek olykor kiterjedt fegyveres konfliktusokat. A 2013-as észt-grúz koprodukcióban készülő film, a Mandarinok az 1992-es grúz-abház idején játszódik, és amellett, hogy mesél egy a nyugati világban talán ismeretlenebb konfliktusról, még többet elárul egyetemlegesen a háború és az erőszak abszurditásáról.
Sam Levinson, a sorozat megalkotója és író-rendezője egy promóanyagban úgy nyilatkozott, hogy a második évad forgatásakor attól félt és azt akarta elkerülni leginkább, hogy külsőleg ugyanazt fogják eladni, mint az első alkalommal. Ezért azzal együtt, hogy meg akarta őrizni az Eufória fílinget, azt a stílust, ami olyan egyedivé és bűbájossá tette a világát, valami más érzületet is át akart adni a képeken keresztül. Míg az első évad olyan volt, mint egy házibuli hajnali kettőkor, addig a második olyan, mint egy házibuli hajnali ötkor, mikor már mindenkinek otthon kellene lennie.
Még nem volt olyan régen a második világháború, hogy ne legyen senki, aki emlékezzen rá. Tisztában vagyunk a háború borzalmaival, hogyha egyre kevesebb ember is él, aki mesélhetne akár a Don-kanyarról, akár Budapest ostromáról. A keleti határunkon túl azonban éppen most történnek azok az események, amik szomorú családi históriákként fognak tovább élni.
Iránban járunk: Rahim (Amir Jadidi) adósság miatt börtönben ül, ugyanis jelentős mennyiségű tománnal tartozik sógorának, Bahramnak (Mohsen Tanabandeh). A börtönből két napos eltávot kap, hogy családját meglátogathassa, és az alkalmat kihasználva megkísérli megszerezni az összeget az adóssága visszafizetéséhez. Azonban váratlan dolog történik vele: barátnője, Farkondeh (Sahar Goldust) talál egy táska régi aranyérmét, aminek eladásából elegendő pénz ütné a markát ahhoz, hogy a tartozásának legalább felét törleszteni tudja. Kiderül, hogy az érmékért nem kapna eleget, és a lelkiismeerete sem lenne tiszta, ha más pénzéből mosná tisztára a kezeit. Ezért visszajuttatja a táskát jogos tulajdonosának, és egy pillanat alatt médiaszenzáció válik belőle. A hirtelen jött hírnév és felhajtás azonban hamarosan keserűvé válik, a hősből áldozat lesz, a csodálatból pedig utálat. Rahim hazugságai kiderülnek, és a család tagjai egymás ellen fordulnak.
Harry Potter, a Kis Túlélő történetét aligha kell bárkinek is bemutatni – a Varázsvilág (Wizarding World) már több, mint huszonnégy esztendeje ejti rabul gyerekek (és szülők) szíveit, mégha nem is azzal az intenzitással, mint történt az a könyvek, majd a filmek megjelenésekor. Bármilyen hihetetlen is, 2022-t írunk, és már abban a korban élünk, mikor már a kétezres évekre is fátyolos tekintettel, nosztalgiával tekintünk vissza. Akik a bölcsek köve premierjekor még tíz, a Halál ereklyéinél húsz évesek voltak, azok immáron dolgozó felnőttként, talán szülőként idén léptek a harmincas éveikbe. Ami a tévének a Jóbarátok volt, az a mozinak a Harry Potter-széria. A Warner és a HBO jóvoltából egy éven belül utóbbi díszletei közé is újra elbarangolhattunk – mi, rajongók képernyőn keresztül, míg egykori kedvenceink hús-vér valójukban.
We use technologies like cookies to store and/or access device information. We do this to improve browsing experience and to show (non-) personalized ads. Consenting to these technologies will allow us to process data such as browsing behavior or unique IDs on this site. Not consenting or withdrawing consent, may adversely affect certain features and functions.
Funkcionális
Always active
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami szigorúan szükséges ahhoz a legitim célhoz, hogy a felhasználó az általa kért funkciókat használni tudja, vagy lehetővé tegye az oldalról történő információ kommunikációját. Például az oldalra történő bejelentkezés és bejelentkezve maradás.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami kizárólag statisztikai céllal történik.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami szükséges a marketing célú felhasználói profilok küldéséhez, vagy akár a felhasználó követéséhez több weboldalon keresztül. Például a beágyazott YouTube videók ilyen sütiket használnak.