Bizonyára sokan hallottak már a Maslow-piramisról. A névadója Abraham Maslow, amerikai pszichológus volt, aki különböző halmazokba rendezte az emberi lét szükségleteit, majd azokból egy alá-fölé rendeltségi láncot konstruált. Ez vizuálisan egy piramisban ölt testet, aminek alján a legalapvetőbb biológiai szükségletek helyezkednek el (1-2. szint), majd a különböző szociális szükségletek, és a piramis csúcsán helyezkedik el az önmegvalósítás iránti igény. Tudjuk jól: olyan világban élünk, ahol az emberek egy igen nagy hányada az első szinteken található szükségleteit sem tudja fedezni. Ugyanis az első két szint az (a fiziológiai szükségletek, illetve a biztonság és védettség szükséglete), aminek biztosításához pénzre van szükség (még hogyha ez nem is fekete-fehér – ezeken a szinteken is van, amit nem feltétlenül tőkeereje által biztosít magának az ember, és a következő szinteken is rengeteget segíthet az anyagi jólét).
(tovább…)A cikksorozatomban eddig kizárólag játékfilmekkel foglalkoztam, igyekeztem minél több országról, kultúráról filmeket bemutatni (Szaúd-Arábia, Irán, Szíria, Izrael). Most rendhagyó módon úgy terveztem, hogy átkutatom a hazai HBO kínálatát, a térségről szóló dokumentumfilmeket keresve.
A Disney egy multinacionális nagyvállalat, ennélfogva semmit sem bíz a véletlenre, ha a profitérdekeiről van szó. A filmjeivel minimálisan sem mer kísérletezni és kockázatot vállalni. A Disney kínálata – beleértve a két legnépszerűbb és legjövedelmezőbb aranytojást tojó tyúkot, a MCU és a Star Wars filmjeit – tervezőasztalon, mérnöki precizitással összerakott fogyasztási cikk, arra kalibrálva, hogy a lehető legszélesebb tömeget szolgálja ki. Jusson minden érzelmesebb pillanatra egy humorosabb, egy lassabbra egy akciódúsabb, egy sötétebbre egy gyerekbarátabb.
(tovább…)Szaúd-Arábia, Szíria, Irán után egy izraeli filmmel folytatom a Kelet gyöngyszemei című cikksorozatomat. Izrael egy olyan ország, ami kulturálisan mélyen elüt a Közel-Kelet környező államaitól, azonban mégis mutat hasonlóságokat. A második világháború borzalmai után, 1948-ra datáljuk a zsidó állam megalakulását, ami azóta is a legfőbb színhelye a zsidók és leszármazottaik emigrációjának szerte a világon. Ebből kifolyólag az ország kifejezetten multikulturális, és van egy pezsgő kulturális élete, amibe beletartozik Izrael filmművészete is. Ennek ékes példája, hogy a közel-keleti országok közül izraeli alkotást jelölt legtöbbször az Akadémia a legjobb idegennyelvű film Oscarjára. A választott filmem ugyan nem tartozik ezen művek közé, azonban minőségét és témáját tekintve is érdemes arra, hogy górcső alá vegyük.
A James Wan által elindított horror-univerzum, a Démonok között franchise a 2010-es évek egyik legsikeresebb filmes vállalkozásává nőtte ki magát – legalábbis pénzügyi szempontból, kritikailag a filmek nagyobb része nem ütötte meg a mércét. Wan két kísértetházas Démonok között-filmje (különösen az első) azonban szakmailag is pozitív fogadtatásra talált. Ennélfogva túl sok reményt nem fűztem a Démonok között harmadik etapjához (Az ördög kényszerített), mikor kiderült, hogy Wan nem tér vissza a rendezői székbe, hanem Michael Chaves veszi át tőle a stafétát, akinek a franchise egy másik filmjét, A gyászoló asszony átkát „köszönhettük”. A Fűrész és az Insidious filmsorozatok elindítója ezúttal csak a sztori megírásából vette ki a részét.
(tovább…)Abba a generációba tartozom, amelyik már nem hétről-hétre várta a Jóbarátok aktuális epizódját, hanem a sorozat egyik (ki tudja már melyik, talán, amikor Ross karácsonyi tatunak öltözve próbálja megismertetni a fiával a hanuka történetét) epizódjával a milliomodik ismétlésnél találkozott először. A képernyő előtt ragadtam, és mivel a szüleim nagy rajongói voltak, ezért meg volt otthon mind a tíz évad dvd-n. Ekkor lehettem körülbelül 11-12 éves. A Jóbarátok nekem nem az ifjúkoromat, hanem a gyerekkoromat jelentette annak idején. Természetesen nagyon örültem neki, mikor hallottam, hogy a hatosfogat a HBO streaming platformjain újra összeáll – még ha nem is egy új epizód, hanem egy talkshow erejéig.
(tovább…)Zombifilmes debütálása óta forgatott a legendás thermopülai csatáról, majd több, mint 2000 évet utazva az időben először kóstolt bele a szuperhősök világába, a hidegháború legsötétebb időszakában. A látnoki erejű Zack Snyder már első három filmjével kialakította a saját kultuszát, hogy azután minden erejével azon legyen, hogy rozsda kerüljön a glóriájára. Következő filmje már baglyok közti háborúról mesélt, hogy egy évre rá az álmok világába révedjen – ez utóbbi munkája finoman szólva nem aratott osztatlan sikert sem a nézők, sem a szakma részéről. Az elmúlt, közel tíz évben a DC újdonsült szuperhős univerzumának útjait egyengette, három és fél filmmel megörvendeztetve fanatikus rajongótáborát. Mivel a vállalkozása kudarcba fulladt, végül úgy döntött, visszatér a gyökereihez, és a Netflix égisze alatt elkészítette második zombis filmjét, ami stílusosan az Army of the Dead címet kapta.
(tovább…)Megérkezett a Castlevania negyedik évada, és ezzel együtt a sorozat is a végéhez ért. A Drakula-legendáriumból építkező középkori animációs fantasy első évada nagy felhajtást kapott 2017-ben – nem meglepő, hiszen a Castlevania eredetileg egy régóta jól csengő és nagy múltra visszatekintő videójáték-sorozat, kialakult rajongótáborral. A Netflix sorozata elsősorban ezen videójátékok adaptálása, amiről jól tudjuk, hogy mindig rejt magában kockázatot, ugyanis nagyítóval kell keresni az olyan játékadaptációkat, amiktől nincs kedve eret vágnia a mezei sorozat- és mozinéző emberfiának. Mondhatni, ilyenekből már tele a padlás.
A tavalyi Oscar-gálán a koreai Élősködők történelmet írt, miután első idegennyelvű filmként vehette át a legjobb filmnek járó szobrot az Akadémiától. Idén az (egyelőre) Oscar-jelölésig jutó Minari ugyan az amerikai filmgyártás terméke, de rendezője, Lee Isaac Chung és főszereplői is koreai származásúak.
Szaúd-Arábia és Szíria után ezúttal Teherán, Irán fővárosa a helyszíne a Kelet gyöngyszemei című cikksorozatom harmadik részének. Annak az országnak a fővárosa, amely a híradásokban többnyire az ajatollah és a nómenklatúrájának fenyegető üzeneteivel, urándúsítással és az elnyomó síita rezsim ellen harcolók kivégzéseivel szerepel.
A szélsőségesen fundamentalista ország előszeretetettel szít fel más országokban mélyen meghúzódó konfliktusokat vallási meggyőződéséből kifolyólag, elég csak a jelenlegi is zajló jemeni polgárháború példájára tekinteni. Irán azonban nem csak a Jement és környező országokat tartja folyamatos terrorban, hanem évtizedek óta háborúban áll a saját népe ellen, mint ahogy annak Ali Soozandeh filmje, a Teheráni tabuk is tanúbizonyságát adja.
(tovább…)
