Pszichológiai témájú thrillerekből annyi van a filmvilágban, mint égen a csillag. Az elme működéséről igen nehéz releváns filmet készíteni, tudatában annak, hogy egy olyan téma szolgáltatja az alapot, amelynek a mai orvostudomány is csak a felszínét kapargatja. A fóbiák kérdése a pszichológián belül is a legrejtélyesebb terület. Ebben a témában próbál elmerülni az idei Nő az ablakban című film.
,,A történet elég bárgyú, de jó a stílusa” – hangzik el Anna Karina kolléganőjének a szájából, amikor a főszereplő megkérdezi, hogy milyen könyvet olvas az Éli az életét című filmben. Ez a mondat teljes mértékben ráhúzható Nicolas Winding Refn 2011-es, sokak szerint legjobb munkájára, a Drivera, ami úgy robbant be a köztudatba, mint egy autóversenyző kocsijának motorja a rajt előtt.
A tavalyi Oscar-gálán a koreai Élősködők történelmet írt, miután első idegennyelvű filmként vehette át a legjobb filmnek járó szobrot az Akadémiától. Idén az (egyelőre) Oscar-jelölésig jutó Minari ugyan az amerikai filmgyártás terméke, de rendezője, Lee Isaac Chung és főszereplői is koreai származásúak.
Valószínűleg a Warner vezetése annak idején összegyűlt és látva, hogy a versenytársaik sorra halasztják el az összes jelentősebb filmjük bemutatóit, úgy döntöttek, hogy kihasználják az így keletkező piaci rést. Emellett a stúdió újonnan létrehozott saját streaming platformjára, az HBO MAX-re is kellett valamilyen tartalmat felmutatni, hogy a közönség számára vonzó legyen. Márpedig, aki minőségi látványfilmeket akar nézni, függetlenül attól, hogy végül tetszeni fog-e neki az adott film, annak jelenleg ezt csakis a Warner és az HBO Max képes nyújtani. A soron következő ilyen látványfilm pedig a Mortal Kombat.
Miért dolgozunk megállás nélkül évekig, aprópénzért? Mi tartja bennünk a lelket? Kiket hagytunk hátra és hogy élnek tovább bennünk? A nomádok földje nem tesz fel egyszerű kérdéseket és nem is igazán igyekszik megválaszolni azokat – sokkal inkább azt tűzi ki célül, hogy bepillantást engedjen az amerikai társadalom egyik meggyötört és keveset tárgyalt szeletébe, amivel alapvető emberi problémákra világít rá. Kemény, rideg, de egyszerre szívmelengető és érzelemteli alkotás ez – nem csoda, hogy felkeltette többek között az Akadémia figyelmét is. Több kategóriában való jelölésének hatására nézzük meg, hogyan és miért tudott rezonálni az emberekkel a Nomadland.
Van valami magával ragadó abban, amikor két élőlény egymással küzd. Éppen ezért számos olyan alkotás készült, amiben különböző lények mérkőznek meg egymással. Aztán a Warnernél egyszer csak úgy döntöttek, hogy elindítanak egy saját szörnyes filmuniverzumot, aminek középpontjába megtették a két legismertebb ilyen lényt, vagyis Godzillát és King Kongot. Habár a Godzilla-filmek fogadtatása némileg vegyes volt, a Kong: Koponya sziget a közönség többségének tetszett. Így hát végül a Warner egymásnak eresztette a két szörnyet egy mindent eldöntő küzdelemben, és megszületett a Godzilla vs. Kong.
Martin McDonagh ír drámaíró debütáló munkájának nincs magyar címe, bármit mondanak a különféle filmes oldalak. Jól is tették a fordítók, hogy nem adtak neki, mert az eredeti, meglehetősen semmitmondó, In Bruges hallattán egyáltalán nem tudunk számítani arra a különös, a film során végig remekül működő ötvözetre, ami magába foglalja a fekete humor teljes armadáját és a bűnbánat legmélyebb bugyrait. Nézzük meg, mitől robbant nagyot ez a film 2008-ban.
A családi vígjáték egy olyan műfaj, amivel egyfelől igazán nagyot hibázni nehéz, másfelől igazán nagyot alkotni is. Nagyon leegyszerűsíteni persze nem akarom ezt a kérdést, a popcorn-vígjátékok ezen családias halmazának is megvannak a maga gyöngyszemei. Sajnálatos módon a cikk tárgya, a Yes day nem ezeket juttatja az ember eszébe.
Haragonics Sára és Dér Asia öt éven keresztül követte nyomon a korábbi politikus Virág és párja, a zenész Nóra családdá válásának elkeserítően rögös útját. Több éven keresztül zajló, többnyire kilátástalannak tűnő örökbefogadási kísérletük végül – részben – sikerrel járt. Történetükről fontos, hogy film készült, és fontos, hogy ezt mások is lássák, még ha fájó is látni, gombóc nélkül a torokban pedig szinte lehetetlen.
Gyermekkorom egyik mai napig meghatározó popkulturális élménye volt az akkoriban a Cartoon Network-ön futó Igazság Ligája című animációs sorozat. Mondhatnám úgy is, hogy ennek hatására kedveltem meg végérvényesen a DC Comics világát, ahol a The Batman Animated Series vagy a Batman: Beyondhoz hasonlóan olykor igen komoly morális dilemmákat feszegető történetszálak is felütötték a fejüket. Ilyen örökség mellett természetesen elképesztően izgatott voltam amiatt, hogy a Warner 2017-ben végre a nagyvásznon is összerántja az Igazság Ligája névre hallgató szuperhősformációt.
(tovább…)
