Afelől már rég meggyőződhettünk, hogy a televízió napjainkban inkább ad otthont a minőségi élmények számára, mintsem a mozi. Ez nem jelenti azt, hogy ne csúsznának be minőségi filmek vagy minősíthetetlen sorozatok, inkább azt, hogyha valakinek kevesebb a büdzséje, de inkább szeretne kreatív lenni és teljes hosszában elmesélni történetét, akkor itt a lehetősége. A Netflix az ilyeneket igyekszik megragadni: újfent jött a semmiből, látott és győzött.
Az HBO a True Detective után ismét készített egy bűnügyi minisorozatot, ami a lassabb tempójú történetvezetésre és az atmoszférára helyezi a hangsúlyt, csak ezúttal a pandúrok helyett egy „rabló” került a középpontba, bár ennél azért bonyolultabb a helyzet.
A Mr. Robot kapcsán sokan generációnk egyik legjobb sorozatáról beszélnek, egy olyan darabról, ami – ha elkészül – lehet akkora, vagy talán nagyobb jelentőségű, mint a Breaking Bad. Az első évad kritikájában szerzőtársam is hasonlóan vélekedett, azonban itt az ideje egy más perspektíva bemutatásának is. A Mr. Robot második évada rögtön egy két részes premierrel nyitott, és hogy miképp sikerült? A továbbiakban spoilereket nélkülözve beszélnék a Mr. Robotról.
Nehéz kritikát írni ilyen évad után, hiszen rengeteg dolog történt az elmúlt 10 hét alatt, amikről beszélnünk kell. Nem hittem volna, hogy a Trónok harca ilyen mélységeket is képes ábrázolni, ami egyszerre volt a történet szempontjából is forradalmi, valamint most már ténylegesen kijelenthetjük, hogy jelenleg George R. R. Martin szerelemgyerekének adaptációja a sorozatkészítés csúcsa. A tovább után spoileresen folytatom az évadértékelést, ami bár nem lesz könnyű, de megbirkózok vele.
Mikor meghallottam, hogy a Preachert a tévére adaptálják, felkiáltottam: „Ezt el fogják rontani!”. Természetesen más szavakat használtam, de ez egy blog, nem irkálhatok azt, ami jól esik. Aztán meghallottam azt is, hogy Seth Rogen is benne van a dologban, akkor megint felkiáltottam. ,,Mit keres az a füves félnótás egy Preacher adaptációban?”. Ne értsetek félre, rettentően bírom Rogent, de csak színészként ismerem, és úgy első ránézésre nem is értettem, hogy kerül bele a projektbe. Aztán ott van Evan Goldberg, aki több szálon is kötődik Rogenhez, például a The Interview vagy a Superbad, Pineaple Express útján, és még mindig a Preacherről beszélünk, ami nyílegyenesen más jellegű történet. Csatlakozott hozzájuk Michael Slovis, aki otthonosan mozog az AMC háza táján. Na, ez volt az, ami egy kicsit megnyugtatott, a csatorna. Persze az, hogy azoktól kapjuk a sorozatot, akik a Breaking Badet is letették az asztalra, még nem garancia a sikerre, de jó előjel. Nagyon aggódtam az egész sorozatért, mert az alapanyagot imádtam. Tipikusan az a fajta képregény, amit azoknak a nagypofájú idiótáknak a képébe vághatsz, akik lefitymálják a műfajt. A legnagyobb baj, hogy az egész történet eleve nehezen adaptálható úgy, hogy ne csessze el az ember. Ezért is igyekeztem úgy megnézni a pilotot, hogy amennyire csak lehetett , függetlenítettem magam az előismeretektől. Így írom ezeket a sorokat is. Aránylag. Nyugi, nem spoilerezek.
Breaking Bad utánpótlás kellene?! Vagy esetleg csak egy kiváló sorozat?! Jimmy McGill tudja, mire van szükséged, így a továbbiakban át is irányítanánk hozzá. De ki is Jimmy McGill? Egy feltörekvő ügyvéd, a híres Chuck McGill öccse. Most sincs meg? Saul Goodman? Igen, ő az. Az ördög ügyvédje a Breaking Badből. Noha már írtunk arról, hogy a második évad premierepizódja, valamint az első évad miképp is sikerült, az igazi vízválasztó csak most érkezett el. Személy szerint a Breaking Baddel egy hatalmas problémám volt: a második évad. Kicsit eseménytelen, túlságosan felvezetésre koncentrálónak éreztem, így talán érthető, hogy miért álltam kétkedve a Better Call Saul következő felvonásához.
Véget ért a várakozás és újra felcsendült a milliók által imádott opening, mely sokunkban a remény szikráját is újra lángra lobbantja. Vajon a rengeteg balszerencse jóra fordul végre, vagy még rosszabb vár ránk az elkövetkező szezonban? Erre a kérdésre sajnos még nem tudok válaszolni, mert én is veletek együtt bizakodok, hogy végre valahára valami örömteli is történjen Westeros és Essos szövevényes világában. De ne is latolgassuk a különféle ötleteket, s ne készítsük el fejben a milliomodik hipotézist a jövőre tekintve, hanem inkább nézzük meg, hogy mi is volt a pilotban.
Martin Scorsese ismét tett egy kitérőt a sorozatok világába, és újra összeállt Terence Winterrel, a Gengszterkorzó showrunnerével, továbbá bevette a buliba a rockzene egyik igazi nagy öregjét, Mick Jaggert is. Ők hárman egy olyan történet elmesélésére vállalkoztak, ami tömve van a zeneipar mocskos ügyeivel, szexszel, alkohollal, drogokkal, és közben bömböl a rock and roll.
Régen imádtam a horrorfilmeket. Fiatalkorban nem válogat az ember, képes végignézni a legvállalhatatlanabb marhaságot is, a lényeg, hogy véres és/vagy ijesztő legyen. Persze akadnak igazi gyöngyszemek a kategórián belül, de lássuk be, manapság egyre nehezebben tudnak nekünk bármi újat mutatni. Az eredetiség nevű állatfaj képviselői úgy tűnik kihalófélben vannak, tisztelet a kivételeknek (pl. American Horror Story). Nemrég azonban új báránnyal bővült az akol, a Chiller nevű csatorna elsőként egy darabolós sorozattal próbál nyitni a közönség felé. Hogy mennyire sikeres a kísérlet, az a későbbiekben kiderül, jöjjön a Slasher bevezető része!
A világ tele van borzalmas emberekkel, olyanokkal, akik idegesítenek, kihasználnak, és még ha kedvesek, akkor is annyi borzalmas tulajdonságuk van, hogy tönkretesznek mindent maguk körül. És tudod mi a legborzasztóbb még az életben? A kémia. Az ellen nem tehetsz semmit. Tegye fel a kezét, aki még sosem szeretett bele borzalmas egyéniségű emberbe! Sejtettem. A You’re the worst erről szól: két önző és elviselhetetlen egyéniség egymásba szeret. Hát történhet ennél nagyszerűbb dolog?
