Míg tavaly a Flash remekül szuperált, addig társa, az Arrow minden erejével bele akart fulladni a szappanba és hullámvasútszerű történetvezetésébe. A Comic-Conon többek között ezen sorozatokról is ejtettek pár szót. A Flashbe érkezik Zoom és a multiverzum, Oliver Queen pedig új ruhát kap, ellenségnek a megszellőztetett Damien Darhkkal, és kicsit könnyedebb hangvételt. Most, hogy debütált mindkettő új évadjának a pilotja, szemügyre is vehetjük mennyire tartja az első rész ezeket az ígéreteket.
Tegnap hajnali 3-kor jelent meg A hátrahagyottak második évadjának első része. Hogy őszinte legyek, az első évad után nem fűztem nagy reményeket a sorozathoz. Mivel a szezon roppant depresszív és sokszor idegen volt számomra, elég szkeptikusan vártam a folytatást. Bármennyire is kiemelkedett az egyre telítettebb sorozatok közül nem jósoltam számára nagy jövőt.
Doktort váltani mindig nehéz folyamat, s 2005 óta David Tennant távozásával érkezett meg az első igazi ilyen pillanat a Doctor Who modern érájában. Christopher Eccleston noha jól hozta a háború utáni Doktort, de egy évad még nem feltétlenül képes olyan szinten megszerettetni egy karaktert, hogy fájjon a távozása, Chris Kilencedik Doktora pedig így járt. Ami viszont még inkább rátett David esetében egy lapáttal a változás súlyára, az a showrunner, Russell T. Davies visszavonulása volt. Noha nem érdemes elfeledni, hogy már David utolsó epizódjai során is Steven Moffat látta el ezt a feladatot. A teljesen szabad kéz jogát azonban csak az ötödik évaddal kapta meg.
Figyelem! Gyorstalpaló lévén a szöveg spoilereket tartalmazhat!
Tartozom egy személyes vallomással, nem nagyon kedvelem a reality showkat. Mindezek mellett tartozom egy tényközléssel is, a legtöbb ilyen műsor egy precízen megszerkesztett, kidolgozott show, ami adott esetben szórakoztató is lehet. Ez tény. Azok az insider sorozatok, amik megmutatnak egy világot, melyet az egyik oldalról nézelődve csak rettentő felületesen ismer az ember, mindig felvetik azt a kérdést, hogy mennyire hihetünk nekik, és mennyire lódítanak abban, ahogy bemutatják az adott témát. De kit érdekel ez, ha valójában a karakterekről szól a sorozat? Az UnReal egy párkeresős reality show kulisszái mögé visz minket (lásd: Nagy Ő/The Bachelor) és lefest a nézőnek egy világot, ami túl durva, hogy igaz legyen. Hogy igaz vagy sem, az viszont már teljesen mellékes lesz, ha mindez csak díszítés az esküvői tortán. Elöljáróban annyit elárulok, hogy a sorozat minden látszat ellenére dráma.
Azazhogy inkább Heroes More of the same. Az új Hősök sorozatban is elég erősek az X-Men párhuzamok, a különleges képességű embereket csak azért nem mutánsoknak hívják, mert a kifejezés valószínűleg a Marvel tulajdona, ezért születhetett meg az evo elnevezés, hogy valami röviddel és frappánssal illethessék a különleges képességűeket. Az X-Men történetekből már ismerős mutáns-regisztrációról esik szó a nyitó dupla epizódban valamint az evók és emberek ellentéteiről. Az X-Men mutánsainak problémái amúgy is elég sok párhuzamot mutattak a melegek helyzetével, ám ezt sosem mondták ki, rejtett utalás maradt csupán, ellentétben a Hősökkel, ahol most, rögtön az első jelenetben szivárványszínű zászlókkal vonulnak fel az evók, akik ellen “God Hates Evos” táblákkal tüntetnek… köszönjük szépen, de nem kell szájba rágni. Főleg, hogy ezt az X-Men már ötször megtette.
A Dalekok többször visszatértek, jártunk párhuzamos univerzumokban, találkoztunk az Ördöggel, és a Mester, a Doktor fajának utolsó másik élő példánya is beköszönt. A 2008-as 4. évadot nagy várakozás előzte meg. David Tennant utolsó útja elérkezett, mely saját keretein belül nem zárta le a tízes számú Doktor sorsát, hanem tette azt különleges kiadások formájában. Az írók egyre próbálták fokozni a tétet az eddigi finálékban, mely talán ebben a felvonásban érte el csúcspontját. Kétszer is.
Figyelem! Gyorstalpaló lévén a szöveg spoilereket tartalmazhat!
Egy hónap telt el mióta Pingvin Gotham királyának titulálta magát. Harvey Bullock felmondott, Jim Gordont pedig kirúgják a GCPD-től. James, hogy visszakaphassa munkáját, be kell mocskolnia magát, miközben egy különös „mentőakció” is zajlik Arkhamban. A Gotham második évadja ígéretesen nyit, a többit lesz idő megbeszélni jövőre az évadkritika során. Addig is, várható-e valami új, hová fejlődik a sorozat?
A 7. évad után, a finálé ellenére, úgy állt fel az ember, hogy majd talán legközelebb. A 8. évadban bár volt pár emlékezetes pillanat, ez az érzés szintén megmaradt. Most elérkeztünk az új „majd talán most” pillanathoz. Steven Moffat elismerte, hogy rossz ötlet volt kizárólag egy részes történetekben gondolkodni, ennek megfelelően rögtön egy kettős fogattal indul az új Doctor Who évad. Hogy is lehetne röviden összefoglalni a pilot adta élményt? Nos, az intró előtti pár perc elég volt ahhoz, hogy táncra perdüljek.
A Hősök című 2006-os sorozat első és második évadáról szó esett már itt korábban, nézzük most a harmadik “könyvet”, melynek címe: Gonosztevők (Villains).
Itt kezdődött meg a sorozat lassú, de biztos hanyatlása az első valóban sikeres évad és a második után, mely csupán az első széria hírnevét lovagolta meg. A nézettség egyre lejjebb ment a készítők nagy ámulatára, pedig ők teljesen ugyanazt csinálták, mint az előző két évadban. Várjunk egy percet… lehet, hogy éppen ez volt a baj?
A Mr. Robot évadzáró része egyszerre volt tökéletes, és egyszerre hagyott maga után egy cseppnyi hiányérzetet. Ez persze nem vitatja a sorozat mesteri zsenialitását, de az egész évad után olyan érzetem van, mintha akkora futó sebességet vettünk volna fel, hogy a szalag után is lendületben maradtunk volna. Spoileres leszek szőrmentén.