Brett Gilbert és Matthew Dunstan neve ismerősen csenghet azok számára, akik otthon vannak az euró-stratégia játékok műfajában. A korábbi munkáikban inkább a moduláris elemek, illetve a pontgyűjtés álltak a középpontban, a különféle akciók kombinálásával. A fák népe ezekkel szemben kicsit finomabb, líraibb, melynek a témájában természet központosság áll, miközben nem próbáltak meg a korábbi játékaik mechanizmusát, valamint komplexitását beleerőltetni ezen alkotásukba.
A társasjátékokról legtöbbször baráti összejövetelek jutnak eszünkbe, pedig egyre több olyan cím jelenik meg, amely kifejezetten egyedül is izgalmas élményt nyújt. Az alábbiakban hét játékot ajánlunk, amelyek változatos világokba kalauzolnak, és egyedül is remek kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak.
Itt az ősz, a bekuckózás időszakkal, ilyenkor jön el az a pár hónap, amikor a forró tea, a puha takaró mellett a Roxfort világába való menekülés a legjobb kombináció. Ennek apropójából elővettük az elmúlt évek egyik legjobb Harry Potter-társasjátékát, a Roxforti csatát, amelyet családdal, barátokkal, kezdő és haladó játékosokkal egyaránt érdemes kipróbálni.
Kevés társasjáték tudott akkora hatást gyakorolni a modern játékvilágra, mint Matt Leacock 2008-as klasszikusa, a Pandemic, amellyel útjára indította a kooperatív játékok egy új csoportját, ahol nem egymás ellen, hanem együtt, a játékkal szemben kell boldogulnunk. Mára már eljutottunk oda, hogy a Pandemic nem csupán egy játék, hanem egy külön kategória, rendszer a társasjátékok világán belül, amelyre különböző témákat húznak fel: történelmi (Iberia, Róma bukása), fantasy vagy sci-fi (Cthulhu, Warcraft, Star Wars), illetve leegyszerűsített családi változatok (Hot Zone). Ironikus módon a Pandemic maga egy korábbi kooperatív játék, Reiner Knizia The Lord of the Rings-e alapján született, ami Tolkien regényeit dolgozta fel. Most pedig, amikor A Gyűrűk Ura társasjátékok a reneszánszukat élik, megjelent a Pandemic és A Gyűrűk Ura szerelemgyereke, A Gyűrűk Ura – A Szövetség útja, hogy a kör bezáruljon általa. Ennek apropóján mi is nekivágtunk a játéknak, hogy különböző küldetéseken keresztül újraéljük Frodóék kalandjait a Megyétől egészen a Végzet Hegyéig.
Amint belemerülünk egy-egy kedvenc társasjátékunkba, óhatatlanul is felmerül előbb-utóbb az a kérdés: „Mi lenne, ha…?” és itt lépnek színre a kiegészítők. Új szabályok, friss fordulatok, extra játékelemek, vagy éppen teljesen új történetszálak dobhatják fel a már jól ismert élményt. Vannak kiegészítők, amik egyszerűen csak „még többet” adnak abból, amit szeretünk, és vannak, amik teljesen új dimenzióba emelik a játékot. Így hát összegyűjtöttünk öt olyan bővítést, amelyek nélkül, ha egyszer kipróbálod őket, többé nem akarsz majd játszani az alapjátékkal.
Caius Iulius Caesar megölték Róma pedig egy újabb véres polgárháború szélén áll, aminek a végén valaki megkaparintja a birodalom feletti uralmat. Vajon ki lesz az: Marcus Antonius, Caius Octavius, Marcus Aemilius Lepidus vagy esetleg más római szenátor és hadvezér? Ezzel a felütéssel kezd a Róma dicsősége című társasjáték, amely az elmúlt évek egyik leglátványosabb római tematikájú társasjátéka, amely az építkezős eurogame mechanikákat egy egyedi forgó játéktábla innovációjával kombinálja. De vajon a látvány mögött rejlő játékmenet is ugyanolyan erős?
Képzeld el, hogy egy feltérképezetlen szigeten jársz, ahol minden bokor mögött új, sosem látott állat bújik meg. A Csodálatos teremtmények társasjáték pontosan ezt a felfedezőhangulatot hozza el az asztalunkra, cuki lényekkel, tojásgyűjtéssel és sok-sok versenyzéssel. Miközben úgyérezzük magunkat, mintha egy Pokémon játékba csöppentünk volna. A Gémklubnak köszönhetően pedig már magyarul is játszahatunk a Csodálatos teremtményekkel.
Sokan a mai napig nagyon szeretnek Uno-t (vagy Solo-t) játszani. A modern társasjátékipar viszont sokkal többet tud ajánlani ennél. Ezért 7 társasjáték sorozatunk harmadik részében (első, második) az Uno kedvelőinek ajánlunk 7 kártyajátékot. Ezek közös tulajdonsága annyi lesz, hogy könnyen tanulható és gyorsan lejátszható játékok. Nem mellesleg pedig szállíthatóságuk is kiváló, hiszen csak egy pakli kártyáról van szó minden esetben.
Az elmúlt években a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, aminek következtében sorra jelennek meg az újabbnál újabb AI-szoftverek. Az állandó, versenyszerű innovációnak hála az átlagfelhasználók számára is számos új lehetőség nyílt meg – a szöveg- és képalkotástól kezdve a zene- és játékkészítésig. Ugyanakkor egyre több etikai és biztonsági kérdés is felmerül: mennyire veszélyes a mesterséges intelligencia használata, és vajon mikor fordulhat ellenünk?
(tovább…)Vannak olyan művek, amelyek valamilyen szempontból meghatározó alkotásaivá váltak a popkultúrának és a világtörténelemnek. Frank Herbert 1963-ban megjelent Dűne című könyve pontosan ilyen alkotás. A legendás író alapjaiban reformálta meg a sci-fi műfajt: ő volt az első, aki a maga összetettségében igyekezett bemutatni egy bolygó ökológiáját, egy világot, mint hatalmas, bonyolult rendszert, amelyet alakítani lehet, és ahol bármilyen kisebb változás jelentős hatással lehet az egészre. Herbert mély filozófiájával, rétegelt világával és összetett karaktereivel alkotása máig példaértékű a sci-fi műfaj alkotói számára. Fél évszázaddal a megjelenése után is meghatározó szereplője a popkultúrának, és számos sci-fi listán az egyik legjobbnak tartják. Hatása a különféle médiumokra felmérhetetlen – például a Dűne nélkül ma talán nem létezne a Star Wars sem. Nemcsoda tehát, hogy Hollywoodban nem egyszer megpróbálkoztak az adaptálásával, legutóbb például Denis Villeneuve, aki 2021-ben, korábbi sci-fi sikerei után elkészítette a Dűne eddigi legjobb adaptációját. Ám a mozgóképes alkotások mellett nem egy videójáték vagy éppen társasjáték kalauzolt el minket az Arrakis dűnéi közé. Az eddig megjelent Dűne-társasok nem éppen casual barátok voltak, ugyanis a többségük hosszúara, illetve komplexekre (Dűne, Dune War for Arrakis, Dűne – A hódítás és diplomácia játéka) sikeredtek. A Dűne: Impérium bár elsőnek komplexnek és bonyolultnak tűnhet, szerencsére közel sem annyira összetett, mint az előbb említett társai.
