Post

Film

10 európai film, amit látnod kell

Andrea Arnold brit filmrendező első komolyabb rövidfilmjével máris Oscart nyert kategóriájában. A 2003-as Wasp (Darázs) egy egyedülálló édesanyáról szól, aki a régi szerelme felbukkanását követően úgy dönt, egy napra minden gondját és egyúttal gyerekeit is ott hagyja a kocsma bűzlő kukái mellett. A 23 perces kisfilm témája a nő, mint szerető és édesanya attribútumait boncolgatja, és a Wasp-ben megkezdett női sorsok ábrázolása mondhatni a Fish Tank-ben (Akvárium) forr ki igazán, bemutatva azt, hogy a szociokulturális háttér, a töredezett családmodell és a kiüresedett családi kapcsolatok között hogyan formálódott egy 15 éves tinilány személyisége.

(tovább…)

Film

Mindörökké: „Drive”

Sajnos be kell vallanom, hogy amikor Nicolas Winding Refn filmje, a Drive kijött a mozikban, valamiért elkerülte a figyelmemet. Ha láttam is a plakátját vagy az előzetesét talán azt gondoltam; már megint egy újabb üres autós-marhaság. Eltelt egy kis idő és egyre több ismerőstől hallottam meglehetősen vegyes véleményeket. Volt aki ajnározta és volt aki szidta, mint a bokrot, de egy olyan véleményt sem hallottam, hogy „nem rossz”. Amikor pedig úgy 3 éve először tekintettem meg, a Drive egy igazi sportkocsi módjára, más filmeket messze beelőzve került kedvenceim közé. Üljetek be mellém a képzeletbeli anyósülésre és lássuk, miért is!drive-movie-poster-international-01.jpg

(tovább…)

Könyv

Samantha Shannon: Csontszüret

A borító nem sokat sejtet a tartalomból. A hátoldala pedig inkább félrevezető, amíg a fülszöveget el nem olvassuk. „Samantha az új J.K. Rowling” – The Sunday Times – ami arra enged következtetni, hogy mivel fanatsy könyv van a kezünkben, valószínű, hogy egy újabb Harry Potter -féle történetről van szó (a közös pont mindössze az eredeti kiadó és a fantasy téma). Ezt még megfejelni látszik a Booklist szalagcíme: „Sötét bűbáj és gonosz varázs a fantasy szerzők új generációjának legjobbjától.”, ami arra enged következtetni, hogy nem is olvasták a könyvet, csak valami hangzatos kijelentést akartak kreálni, hiszen sem bűbáj, sem pedig varázslat nincs a kötetben.

A valóság pedig az, hogy egy sci-fi – fantasy történetet alkotott Samantha Shannon. Egy sötét hangulatú alternatív történelmet, mely egészen 1859-ig nyúlik vissza. Ebben az évben szakadt ugyanis át az éter, amely kaput nyitott a túlvilágra, és lehetőséget adott a rephaitáknak arra, hogy átjöjjenek a mi világunkba. Azonban a rephaitákat követték az emiták is, akiket csak Zabálóknak neveztek.

samantha_shannon-csontszuret.jpeg

(tovább…)

Film

A korai kapitalizmus Lengyelországban – Születésnapi cikk #3

Ezen héten ünnepeljük oldalunk első születésnapját, és ez alkalomból olvasóink dönthettek mely, filmekről szeretnének kritikát látni, olvasni. Idáig két cikkünk látta meg ez alkalomból a napvilágot, A király beszéde és a 9. Mai napon folytatjuk a listát egy lehengerlően őszinte 70-es évekbeli alkotással, ám gyorsan rájövünk majd, hogy a vásznon folyó történések manapság is a szemünk előtt vannak. Jöjjön Az ígéret földje (Ziemia obiecana, 1975)!

azigeret.jpg

(tovább…)

Film

A király be..be…beszéde – Születésnapi cikk #1

Ahogy az Illés együttes slágerében hallhatjuk; „a szó veszélyes fegyver, és van aki fegyvertelen.” VI. György király brit uralkodóra ez fokozottan igaz. György ugyanis olyan súlyos dadogással küszködött, hogy neki valószínűleg nem csupán az útelgázo…útelágazódás szóval gyűlt volna meg a baja (ami, mint tudjuk, „nehéz szó”). A beszédhibás uralkodó szinte képtelen volt nyilvános szónoklatokat tartani, ráadásul a ’30-as években amikor Hitler és Sztálin is aktivizálódott, igencsak elkélt egy tekintélyt parancsoló vezető az Egyesült Királyság élére.
Nézzük meg, hogyan vizsgázik Tom Hooper Oscar-díjas rendezése a történelmi filmek négypontos értékelési kritériuma szerint!kings_speech.jpg

(tovább…)

Egyéb

Megérkezett Deadpool!

Végre! Megérkezett az első Deadpool trailer. És véresebb, mint gondolnád. Reynolds hosszas munkával elérte, hogy a Marvel szószátyár zsoldosa is megkapja a saját filmjét. Nem tudom ti hogyan vagytok vele, de már most érződik, hogy nem az a tipikus Marvel film lesz. Mi mindenesetre tűkön ülve várjuk. Nem aprózzuk el a dolgot. Nézzétek meg a Red Band trailert! Jó szórakozást!

Egyéb

Boldog Születésnapot Kritizátor!

Ez a nap is elérkezett. Az egész blog csak egy kósza ötletből született, akkor még teljesen más koncepcióval. Társaim kezdetben csak páran voltak. Aztán kibővültünk és már ontottuk is magunkból a cikkeket és a kritikákat. Törekedtünk a minőségre és sikerült egész sok olvasóhoz eljutnunk. A filmek mellett kezdenek manapság megjelenni a sorozatokról, könyvekről, valamint a képregényekről szóló cikkek is, köszönhetően új íróinknak.

Apropó! A nyár folyamán 5 új író csatlakozott hozzánk, akiktől a jövőben különféle írásokat olvashattok. Volt egy nyereményjátékunk is. Megsúgom, hogy idővel még lesz több is. Rengeteg elképzelésem van ilyen téren. Valamint lett két szponzorunk is. Az AGORA Savaria Filmszínház és a vaol.hu, ahol a már megjelent cikkeinket olvashatjátok. Cikkeink az index2 jóvoltából néha kimagaslóan magas olvasottságot érnek el. A jövőben a heti premierfilmekről szeretnénk minden héten írni, valamint tovább bővíteni írói gárdánkat és a megkezdett szekciókat. Ti pedig tartsátok meg jó szokásotokat és olvassatok továbbra is minket. Isten éltessen sokáig Kritizátor. Kritizátor:

A popkulturális gépezet

 

 

Film

X-Men filmek – A Főnix lángolása, hanyatlása, majd újjászületése

Egy éve ezen a napon indult útjára a Kritizátor. Születésnapi cikként fogadjátok sok szeretettel új írónk krisfk egyik régebbi írását. Jó olvasást! 

Kifejezetten kedvelem a szuperhősfilmeket, s mi lenne ennek a műfajnak tökéletesebb megtestesítője, mint a legrégebb óta jelenlevő szuperhősös franchise, az X-Men, amely nem elég, hogy 2000-ben kezdődött és még ma is tart, de ma is ugyanazok a színészek alakítják a szereplőket (többé-kevésbé) és a mára hat (lassan hét) filmet számláló sorozat  sorakoztatta fel eddig a legtöbb szuperhőst, köztük az ikonikus Farkast (Hugh Jackman), X professzort (Patrick Stewart, James McAvoy), valamint az antihős Magnetót (Ian McKellen, Michael Fassbender).

Az X-Men széria tökéletes allegóriája a történetben is számottevő jelentőségű főnixnek (melyet a telekinetikus Jean Gray testesít meg), hiszen a főnix megszületik, felcseperedik, meggyullad, meghal, majd hamvaiból újjáéled és az egész kezdődik elölről. Ez amúgy a legtöbb műfajra jellemző, alapul véve Thomas Schatz a műfajok életéről alkotott elméletét (Hollywood Genres, 1981.), de most tekintsük csak az X-Men filmek sorát.

(tovább…)

Film

Szandál és kard IV. – Gladiátor

Réges-régen, vagy kétezer évvel a Hunger Games és a Battle Royal előtt a rómaiak a valóságban rendezték meg mindazt, amit mi, mai emberek csupán a mozivásznon láthatunk; hús-vér emberek egymás elleni élet-halál harcát, a gladiátorjátékokat, a valóságshow-k netovábbját (ahol valószí­nűleg nem Alekosz nyert volna). Ridley Scott filmklasszikusa (mely sok kritikus szerint a XXI. század Ben Hurja) ebbe a korszakba utaztatja vissza nézőt. Nos ez az alkotás talán nem véletlen kapta ezt a jelzőt. Rám is a mai napig elképesztő hatással van minden megtekintés alkalmával. De hogyan lett a Gladiátor ennyire kiemelkedő a műfajban?

(tovább…)