John Carpenter szeretett filmeket készíteni. Fénykorában játszi könnyedséggel emelte át a giallo műfaját kertvárosi környezetbe (Halloween), Mad Max-féle disztópikus világot vázolt fel Amerikában (Menekülés New Yorkból), vagy éppen posztmodern megközelítéssel tért meg az ismeretlentől való félelem szerzői fejedelméhez, H.P. Lovecraft-hoz (Az őrület torkában). Valami viszont megtört Carpenter-ben a kilencvenes évek második felében, olyan mértékben, hogy kis túlzással az elmúlt harminc évben nem volt egyetlen, finoman szólva élvezhető filmje sem. Vámpírok, A Mars szelleme, The Ward, Menekülés Los Angelesből. Nem éppen emlékezetes, vagy jónak mondható munkák, de a legrosszabb az egészben, hogy ezekből a filmekből tökéletesen tükröződik Carpenter megváltozott hozzáállása a filmkészítéshez. A lelkesedése és az érdeklődése egyszerűen elfogyott, egy megfáradt, csak a pénzért dolgozó, magára az adott projektre nagy ívben tojó alkotó lett belőle. Ennek ellenére az őt körülvevő legendát még ha akarná, akkor se tudná végleg lerombolni. A problémák ott kezdődnek, hogy a korábbi filmes gyermekeit komolyabb felügyelet nélkül hagyta, ezt pedig sokan sokféleképpen ki is használták. Erre a sanyarú, elkárhozott útra jutott a Halloween-széria is, aminek ki tudja már hányadik részét mutatták be idén.
A valóság helyreállítása Veres Attila régóta várt novelláskötete. Az antológia idén ősszel jelent meg az Agave kiadó gondozásában. Volt szerencsénk a szeptember 26-án tartott könyvbemutatón is részt venni. Aki követni szokta a hazai SFF könyves életet, annak mindenképpen érdemes szemmel tartani a könyv sorsát. A következő esemény ugyanis október 15-én a Margó Fesztiválon egy beszélgetés Veres Attila és Sepsi László közt, melynek témája A valóság helyreállítása lesz.
Ha emlékezetem nem csal, múlt alkalommal, amikor a spanyol, hosszú álomból ébredt ügynök kalandjairól értekeztünk, valahol az árnyékok vetülésénél és a politikai oldalak közt feszülő helyzet élesedésénél tettük le a lantot. Mostani kis virtuális összejövetelünk elején le kell szögeznünk: eme nekifutás, ha lehet még izgalmasabbra, még szórakoztatóbbra, de semmiképpen sem kevésbé kritikusra vagy fricskák terén szegényesebbre sikeredett. García és Antonia karakterének fejlődése mellett ezúttal némi információhoz jutunk kulcsfiguránk régi ellenlábasa, a rejtélyes Professzor kapcsán, az ilyesfajta történetek valamely pontján szinte mindig felbukkanó orosz maffiával is találkozunk, valamint újra felvillan néhány oldal erejéig a teljes káoszt előidézni akaró Aquilinio és Barea párosa. Álljunk azonban máris tettre készen és a poharunk tartalmát elegánsan szürcsölgetve lendüljünk akcióba.
Csak idő kérdése volt, hogy számos másik horror-klasszikus újragondolása után a Hellraiser is visszatérjen a képernyőkre – igaz, nem a mozivásznakra. A kilenc folytatást megérő film rebootja Immáron a Hulu (és a Disney) égisze alatt, rögtön streamingre érkezett, ami nagy kár, tekintve, hogy a pokoli kinézetű cenobiták a mai napig népes rajongótáborral rendelkeznek.
A Kolibri szalamandra Jeff VanderMeer 2021-ben megjelent regénye, ami Magyarországon egészen frissen, néhány hete jelent meg az Agave szárnyai alatt. VanderMeer a modern spekulatív irodalom nagy alakja, aktívan ír, tanít és szerkeszt. Jóval több műve van, mint amit magyar fordításban olvashatunk, amit személy szerint nagyon sajnálok. Bízom benne, hogy a Kolibri szalamandra utat talál a hazai spekulatív olvasótábor szíve felé és újabb könyvek jöhetnek hamarosan az írótól.
Amikor október 1-je szürke, esős reggelén nekiindultam, hogy részt vegyek a HungaroCon idei etapján, az előzetes információk alapján élményekben gazdag napra számítottam. Ám az igazság az, hogy az előadások minősége előzetes várakozásimat is jócskán felülmúlta. Sok érdekességet találhatott az aktuális felhozatalban, aki eljött az eseményre. Ugyan minden prezentációt nem láttam, de amelyeket volt szerencsém megtekinteni, azokon az élményfaktor maximálisra emelkedett. Külön öröm, hogy a szuper kedves díszvendégnek, aki történetesen a legendás Ian Watson volt, feltehettem néhány kérdést, asztala mellett ülve. Ne szaporítsuk azonban tovább a szót, lássuk a részleteket!
A legújabb Kritikus Töriben tovább folytatjuk a történelmi jellegű alkotások – filmek, sorozatok, videójátékok – hitelességének bemutatását. Tényleg léteztek falfirkák az ókori Rómában? Miként harcoltak a legionáriusok a barbárok ellen? Méltó ellenfélre találtak a japán szamurájok a mongol hódítók képében? Tényleg felhúzták a skót harcosok a szoknyájukat az angolok előtt? És vajon mit ér Matt Damon félsisakrostélya egy igazi lovagi tornán? Ahogy a régi korok vitézei, úgy mi sem futamodunk meg a kérdések elől. A Kritizátor töritudorai válaszolnak! Az adás YouTube és Spotify linkjét a tovább után megtaláljátok.
Van valami ami már egy ideje motoszkál bennem, de ezidáig ódzkodtam attól, hogy belevágjak. Hiszen amiről írni tervezek az egy kissé megosztó téma, ráadásul sokan igazán könnyedén magukra is tudják venni. Éppen ezért előre szólok, hogy a szokásostól nagyon eltérő és szókimondó, sokak véleményével nem egyező, sőt akár abba bele is taposó, erősen szubjektív véleménycikket vetek most a képernyőkre. Na vágjunk bele!
Még most is élénken emlékszem arra, amikor egy hideg januári napon elosztottuk egymás között, hogy ki miről fog írni. Amikor említettem, hogy mennyire szépnek tartom Ana de Armast, megtudtam hogy idén jön egy film, aminek ő lesz a főszereplője. Így a Blonde egyszerre hozzám került. Az előzetest látva egy roppant érdekes filmre számtottam, azonban pár napja megtudtam, hogy a sokak által Marilyn Monroe-ként ismert Norma Jeane életének eléggé nyomasztó, valódi oldalát láthatjuk majd.
