Mindannyiunknak van kedvenc szerzője, aki bármit is írjon, azt azonnal olvasni akarjuk, számoljuk a napokat az új könyv megjelenéséig, mikor végre elmerülhetünk az ismerős stílus és jól megválasztott szavak alkotta történetben. Kicsit olyan ez, mint megérkezni egy számunkra otthonos helyre. Azonban ez kétoldalú dolog: a várakozás sokszor olyan elvárásokat szül, amelyek néha nem teljesülnek, máskor pedig a vágyott könyv túlszárnyalja minden előzetes elképzelésünket. Nálam ebben az esetben az utóbbi történt, V.E. Schwab ismét teljesen magával ragadott.
New Yorkot már sok megrázó esemény érte mind a valóságban, mind a fiktív filmekben és könyvekben. Valahogy már el sem tudnánk képzelni máshol egy katasztrófát vagy egy terrorcselekményt. Legyen szó akár a földönkívüliekről, akár egy világvégéről, vagy csak az emberek pusztítás vágyának kiélésének helyszínéről. J.D. Barker legújabb könyvében sincs ez máshogy. A metropolisz tökéletes helyszínválasztás a cselekménynek, és akik nem jártak ott, azok is tökéletesen el tudják képzelni az említett pontokat, annyit olvashatunk róla, vagy láthatjuk filmekben. Már önmagában ez is megadja a könyv alaphangulatát – és akkor még nem is beszéltünk az író sajátos stílusáról.
Cyrano történetének legújabb filmes feldolgozását a közönség két fő tényező alapján fogja értékelni. Az egyik tényező a méltán közkedvelt remek színész, Peter Dinklage. A másik tényező pedig a musical műfaja. A zenés-táncos történeteket sokan szeretik, sokan ki nem állhatják. Azt viszont mindkét tábornak el kell ismernie, hogy egy dalolászással megtöltött világban könnyű a túlzott érzelgősség csapdájába esni.
A 70-es évek Amerikája mindig is remek alapanyagként szolgált Paul Thomas Anderson számára. Bár az első filmje, A szerencse zsoldosai volt, a Boogie Nights tabuként kezelt témája, diszkógömbjei, mikrofonfrizurái és – mai szemmel nézve – vállalhatatlan ruhakölteményei jelentették számára a mainstream filmvilágba való tényleges betörést. A későbbi években rendre eltávolodott ettől a korszaktól és hol az 1900-as évek kapitalista befektetők és a radikális Krisztus-követők kettős ölelésében megfulladó, napszítta és véráztatta olajmezőin (Vérző olaj), hol pedig az ötvenes évek kilátástalan, erőteljesen egzisztencialista és modernista hangvételt nyújtó szektáiban (The Master) talált új otthonra. Végül 2014-ben a posztmodern irodalom egyik császárának, Thomas Pynchon-nak (1937-) a Beépített hiba című hard-boiled átiratként is betudható könyvét adaptálta, több-kevesebb sikerrel. Ennél a filmjénél már megosztóbbak voltak a vélemények, de azt még a produkciót nem szeretőknek (csak, hogy finoman fejezzem ki magam) is el kell ismerniük, hogy azt a regényt sehogy se lehetett volna jobban és hitelesebben vászonra álmodni. 2021-ben Anderson ismét megtért a számára Mekkát jelentő korszakhoz, és leszállított egy ízig-vérig romantikus filmet, amit egy híres lemezbolt-hálózat után nevezett el. Ez lett a Licorice Pizza. A kritika minimális spoilert tartalmaz!
2006-ban megjelent egy zseniális játék a 2K és a Human Head Studios jóvoltából. Ez volt a Prey. Egy fantasztikus sci-fi, amiben egy cseroki bajkeverő, Tommy bőrébe bújva kellett meglépnünk a megszálló idegenek hajójáról. Nem sokkal később el is kezdték a melót a folytatáson, ami aztán egyszer csak eltűnt. Közben a szerzői jogok a Bethesdához kerültek és kerek 10 évvel az eredeti játék után újra feltűnt a Prey cím. Ez azonban már egy teljesen más történetet elmesélő és stílusában is nagyon különböző játék volt, ami 2017 májusában már meg is jelent. De meg is érte várni az új Prey-re? Nos, azt kell mondjam, nagyon is. De alább részletezem is.
Ryan Reynolds a Free Guy után ismét sci-fi készítésébe fogott. A Free Guy rendezője, Shawn Levy jegyzi ezt a mozit is, és több más kedvelt név is felbukkan a szereplőgárdában. Mi kell még egy jó filmhez?
Németország idei Oscar-nevezettje, az Én vagyok a te embered (Ich bin dein Mensch) elgondolkodtató, érzékeny és szellemes módon tárja elénk az emberek egyik legősibb vágyának, a pártalálásnak és az elmúlt néhány év egyre égetőbb kérdésének, a mesterséges intelligencia térhódításának fúzióját. Maria Schrader filmje szórakoztat és elgondolkodtat, mindezt egy meghatóan szép, ember és humanoid robot között kibontakozó kapcsolaton keresztül.
Amikor az Eric Kripke nevével fémjelzett, erőteljesen társadalomkritikus szemlélettel ellátott, ha úgy tetszik az elidegenedett és közönyössé vált, profitorientált berendezkedésnek görbe tükröt tartó, élőszereplős The Boys széria elstartolt, sokan legbelül talán joggal kételkedtek. Valószínűleg senki nem gondolta, hogy a Garth Ennis és Darick Robertson képregényéből készített adaptáció ekkora durranásként írja be magát a szuperhős tematikát feldolgozó sorozatok történetébe. Tehette mindezt talán azért, mert olyan témakörökkel is merészelt foglalkozni, amelyekkel korábban kevés kivételt leszámítva, senki sem. Megmutatta, hogy a hősöknek ezernyi árnyoldala lehet, hogy az ilyesfajta hatalom igenis durva jellemtorzuláshoz vezethet és amennyiben egy megakorporáció a saját termékként tenyésztett szupereket médiamanipulációval, rengeteg kenőpénzzel és akár emberek eltüntetésével is fedezi a haszon oltárán áldozva fel mindent, kevesen állhatnak az útjukba. De lássuk milyen lett a Billy Butcher és bajtársai kalandjaihoz lazán kapcsolódó, amolyan jutalomjátékként elkészített, kiegészítő animációs futam.
Mondják, hogy a gyanútlan olvasó sokszor a borító miatt nyúl először a könyvekhez. Azt hiszem, valahogy én is így lehettem ezzel, amikor még 2021 nyarán megakadt a szememA csütörtöki nyomozóklub angolosan elegáns piros borítóján. A szép keménytáblás könyv valamelyik áruház könyvtornyán várakozott a krimi kategória alatt. Bevallom, szokatlanul szépre sikerült a kiadás, a fülszöveg ígéretes volt, az első mondatot is teljesen a helyén találtam. Megvettem. Két hét múlva már egy strandon fetrengtem a röhögéstől és három nap alatt elolvastam Richard Osman első könyvét. Pontosan azt adta, ami akkor kellett. Egy jó történetet, amit csak úgy fel lehet kapni, kifeküdni vele egy nyugágyba és teljes mértékben ki tudott kapcsolni. Nem kellett túlbonyolítani, de pont ez volt benne a jó. Valahogy az élmény mégis velem maradt és alig vártam, hogy újra átélhessem.
Az elmúlt években egyre több helyről lehetett hallani, hogy a Pixarból kezd eltűnni a varázs. Bár a nagyobb díjakat rendszerint besöprik, a filmjeikből mintha már hiányozna az a bizonyos szikra, ami annak idején megkülönböztette őket más stúdiók munkáitól (néhány üdítő kivételt leszámítva, mint például a Lelki ismeretek). Szerencsére a legújabb egészestés filmjük, a Pirula panda megtekintése után kijelenthetem, hogy bőven maradt még puskapor a „lámpás” cégben.
We use technologies like cookies to store and/or access device information. We do this to improve browsing experience and to show (non-) personalized ads. Consenting to these technologies will allow us to process data such as browsing behavior or unique IDs on this site. Not consenting or withdrawing consent, may adversely affect certain features and functions.
Funkcionális
Always active
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami szigorúan szükséges ahhoz a legitim célhoz, hogy a felhasználó az általa kért funkciókat használni tudja, vagy lehetővé tegye az oldalról történő információ kommunikációját. Például az oldalra történő bejelentkezés és bejelentkezve maradás.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami kizárólag statisztikai céllal történik.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
Olyan hozzáférés vagy tárolás ami szükséges a marketing célú felhasználói profilok küldéséhez, vagy akár a felhasználó követéséhez több weboldalon keresztül. Például a beágyazott YouTube videók ilyen sütiket használnak.
