Netflix, Sorozat

A küzdelem folytatódik – Cobra Kai 5. évad kritika

Sok olyan alkotás van, amelyet a kelleténél jóval tovább szoktak nyújtani. Persze sokszor nehéz meghatározni azt, hogy egy alkotás meddig tartson. Valamint olykor rajongói nyomásra is folytathatnak valamit. Viszont amíg az adott alkotásban érdemi tartalom van, addig olyan különösebben nagy baj nem lehet. Valami hasonló a helyzet a Cobra Kai című sorozattal is, ami ugyan még mindig kellően érdekes és izgalmas tud lenni. Azonban már kissé látszódik, hogy az ötlet, ami miatt eredetileg létrejött kezd kifulladni. Mivel korábban már két cikk is készült erről az alkotásról, így az abban foglaltakra most külön nem térnék ki. Aki esetleg kíváncsi rá vagy csak szeretne egy teljesebb képet kapni erről a sorozatról, az az alábbi linken megteheti, itt és itt.

A történet jelenlegi állása szerint Terry Silver (Thomas Ian Griffith) miután koholt vádak alapján börtönbe jutatta egykori társát és barátját John Kresse-t (Martin Kove) átvette a Cobra Kai irányítását és látványos terjeszkedésbe kezdett. Ezt persze Daniel (Ralph Macchio) nem nézi jó szemmel és segítségül hívja egykori riválisából lett barátját Chozen-t (Yuji Okumoto), hogy megakadályozzák Silver tervét. Eközben Johnny Lawrence (William Zabka) az apja után kutató Miguel (Xolo Mariduena) nyomába ered fia Roby (Tanner Buchanan) társaságában. Ennél részletesebben már spoileres lenne belemenni a dolgokba, mert a történet minden kliséje és kiszámíthatósága ellenére azért helyenként tartalmaz érdekes fordulatokat.

A szereplő gárdára továbbra sem lehet panasz. Különösen igaz ez a Silver-t alakító Thomas Ian Griffith-re. Ugyan vannak bizonyos főbb karakterek, akik az előző évadokhoz képest némileg háttérbe lettek szorítva, de ez valahol érthető is. Cserébe viszont nem csakhogy behoztak néhány új érdekes karaktert. Illetve kifejtettek néhány eddig jobbára mellékszereplőnek számító figurát. Valamint visszahoztak néhány újabb korábbi szereplőt a franchise-ból, méghozzá nem is akármilyen módon. Konkrétan az egész évad legviccesebb jelenetei ezekhez a karakterekhez köthetőek.

Az akció jelenetek továbbra is zseniálisan vannak kivitelezve. Kivéve talán a fináléban látható egyik jelenet, aminél érződik hogy valami nagyon nagy szabású dolgot akartak villantani, ami egyébként nagyrészt sikerült is. Egyszerűen annyi különböző statisztát akartak mozgatni a háttérben, hogy emiatt olykor röhejesen veszi ki magát, hogy látványosan csak összevissza futkároznak látszólag mindenfajta különösebb koordináció nélkül. Ám ahogyan azt talán valamelyik korábbi cikkben is említésre került, ez a sorozat képes megszerettetni az emberrel a karatét és feltehetően sokan emiatt az alkotás miatt kezdik majd el ezt a sportot.

Ugyanakkor a Cobra Kai sorozatnak van egy mindentátható és meglehetősen érdekes témája, ami sok esetben több karakteren keresztül is kimondásra kerül az egész alkotásban. Ez pedig nem más, mint az örökség kérdése, vagyis hogy egy adott személy mit hagy vagy legalábbis mit szeretne maga után hagyni a világban. Ezenfelül persze a sorozat múltunkkal és az önmagunkkal való szembenézés témáját is sokat fejtegeti. Ugyanis az sem véletlen, hogy a Cobra Kai legtöbb karaktere valamilyen szinten igazából hasonlít egymásra.

https://www.youtube.com/watch?v=sUR9PYwlNaA

VÉGSZÓ
Habár a Cobra Kai még mindig egy minőségi sorozatnak számít és bár nem titok, hogy én személy szerint kifejezetten szeretem. Azonban bevallom nem igazán tudom elképzelni, hogy még egy évadnyi tartalomnál több mindent ki lehetne hozni ebből az alkotásból.