A Ne engedd be az erdőt! C.G. Drews első könyve a horror műfajban, magyarul a Könyvmolyképző kiadásában jelent meg idén. Az író úgy nyilatkozik róla, hogy a könyv a „botanikus horrorhoz” tartozik, amivel egy saját műfajt teremtett: ahol az erdők, kertek, de még a kedves szobanövények is rémálommá válnak. 

Korábban Drews csak ifjúsági regényeket írt, de a sikerét a Ne engedd be az erdőt! hozta meg igazán, amivel több díjat is nyert. Ez nem meglepő, mivel az író rendkívül önazonosan mozog a horrorban. Írói stílusára a legjobb kifejezés az atmoszferikus líraiság lehet. Azonnal beszippant a története, tipikusan az a regény, amit könnyen el lehet olvasni, teljesen megfeledkezve minden másról körülöttünk. 

Az elválaszthatatlan hármas

A történet három szereplő köré központosul, akik egy elit bentlakásos gimnázium diákjai: Andrew, akinek a szemszögén keresztül megismerjük a történetet. Ő egy csendes, kirekesztett fiú, aki szürreális tündérmesék írásában tudja kiélni magát. Ezekbe kapunk is bepillantást a történet során, egyes fejezetek végén fekete oldalakon olvashatjuk Andrew fantáziáit. 

Szobatársa és egyetlen barátja Thomas szinte a szöges ellentéte Andrewnak. Sokszor egy vadállathoz hasonlítják, aki folyamatosan kiszökik az iskola mellett álló erdőbe; aki nem fél verekedéseket kezdeményezni, hogy megvédje barátait; akinek valamiért mindig valamilyen folt van iskolai egyenruháján. Thomas az egyetlen, aki tényleg megérti Andrew történeteit, mivel illusztrációkat is készít hozzájuk.

Kettejüket ez a véres, szörnyekkel teli világ tartja össze. Ez a való világhoz képest nagyon elrugaszkodott, de ha a fiúk tehetnék nem foglalkoznának semmi mással. Ebben a zűrzavarban kap szerepet Dove, Andrew ikertestvére. Róla nem tudunk meg túl sokat, csak azt, hogy hármuk közül ő a legracionálisabb, legszervezettebb. A fiúk tanulmányai az ő odaadása és segítsége miatt nem reménytelenek. 

A furcsaság Dove-val az, hogy a könyv kezdetétől fogva (ami egybeesik a tanév elejével is) Andrew elmondása szerint távolságtartó és hideg. Ez a regény egésze alatt bántja a főszereplőt, még a legakciódúsabb jeleneteket is átitatja Andrew rossz érzése Dove-val kapcsolatban – főként azért, mert senkinek sincs elég megnyugtató magyarázata arra, hogy miért változott meg ennyire az ikre. A konfliktus legmélyebb forrásában is ez áll. 

Vérfürdők

Nem lövök le semmilyen poént, ha elárulom azt, hogy a szörnyek először Thomasnál bukkannak elő teljes pusztító valójukban, amivel a fiú (már így is rossz) hírnevét csorbítják. Thomas szüleit éri az első támadás, és a fiúnak nincs semmilyen alibije. A valóságot pedig természetesen nem árulhatja el a detektíveknek: rajzai keltek életre, és ezek a tintából faragott lények rendeznek vérfürdőt Thomas körül. Az iskolába is követik a veszélyesebbnél veszélyesebb szörnyek a fiút. 

Thomas felelősséget vállal a szörnyeknek a megjelenésére, és minden éjszaka maga állítja meg őket az iskola melletti erdőben. Andrewnak hamar feltűnnek szobatársának az éjszakai kimaradásai, és ő is csatlakozik Thomas szörny-ölő akciójához. Mikor már több éjszaka is pihenés helyett a félelmetesebbnél-félelmetesebb lényekkel harcoltak, az erdőben, ami maga is titkokkal pulzál mint egy élőlény, a fiúk nappal élőhalottakként próbálnak létezni. A narráció is követi ezt a lázálomszerű félig ébrenlétet, félig álmodás közötti létet. Andrew megbízhatatlanná válik nem csak az olvasó számára, de saját magának is. 

Valóság vagy közös pszichózis? 

Andrew folytonos szorongása kérdőjeleket vet fel az olvasóban. Vajon mit gondol túl? Vajon mit hallucinál a fáradtság miatt? Vajon mi igaz ebből az egészből? Ahogy a történet halad előre, az erdő misztikussága a szereplőkben is gyökeret vet, de számunkra csak a válaszok iránti szükség nő. 

Az író tudatosan elmossa a határt aközött, hogy a szörnyek valóságosan léteznek-e, vagy csak a két főszereplőnk traumáinak kivetülései. A csapások, amik érik őket a regény során abba az irányba mutatnak, hogy a legnagyobb veszélyt nem a fák között, hanem a fiúk elméjében kell keresni. 

Egy napsugár a sötétségben 

A regény amellett, hogy főként horror, ifjúsági regényre jellemző sajátosságokkal is rendelkezik, például az identitás kérdésével sokat foglalkozik. Andrew talál magának sok évnyi magány után megértő barátokat, akikkel nem olyan kódependens kapcsolatot ápol, mint Thomassal. A könyvben többféle reprezentáció van, mind mentális egészséget illetően, mind szexualitások szempontjából, amit az író egyértelmű törődéssel kezel. 

Olvasás közben azok a részek, ahol emlékeztetve vagyunk arra, hogy a főszereplők tulajdonképpen gyerekek, egyszerre lélegzünk fel, mert a nyomasztó szörnyvadászat így szünetelve van, és egyszerre kezdünk el értük még jobban aggódni. 

A botanikus horror további hajtásai 

C.G. Drews következő könyvében ugyanez a világ jelenik meg, más karakterekkel, hasonló hangulatban. Egy kis easter egg is található benne: ugyanabba az iskolába járnak a szereplők a két könyvben. Remélhetőleg a Hazelthorn is megjelenik hamarosan magyar fordításban. 

A Ne engedd be az erdőt! könyvhöz az író egy kis novellát is írt Thomas szemszögéből, ami angolul az író Patreonján elérhető itt. Egy további előzménytörténet a regényhez a Hazelthorn karaktereivel együtt pedig ingyenesen is elérhető.

A regény azoknak az olvasóknak biztosan tetszeni fog, akik szerették V.E. Schwab Gallant című könyvének a gótikus, árnyakkal teli hangulatát (ahol szintén hangsúlyos egy titkokkal teli kert), vagy a Viszályból ismert pattanásig feszülő kötelékeket a szereplők között. Akik A betegben a pszichológiai játékokat élvezték a legjobban, azok is szeretni fogják a Ne engedd be az erdőt! manipulatív cselekményvezetését.