Legújabb rendezésében Kevin Costner a rá jellemző magabiztossággal idézi fel a western műfaj sarokpontjainak tekinthető elemeket, hogy aztán egy filmen belül a mítoszépítés mellett megmutassa annak az árnyoldalait is.
A „Kelet lovagjai” a szamurájok régóta megmozgatják a filmesek képzeletét. Harci tudásuk és elveik tiszteletet ébresztenek bennünk, de egyben olyan mai szemmel különös szokásaik, mint például a rituális öngyilkosság. Mostani adásunkban szamurájfilmeket vizsgálunk meg a történelmi hitelesség szemüvegén keresztül. A hét mesterlövész, A sógun című regény feldolgozásai, A szürkület harcosa vagy Az utolsó szamuráj méltán nyerték el a nézők kegyeit, de pontosan adják vissza a mára letűnt feudális Japán viszonyait?
Ígéretemhez hűen folytatom a Gyerekkorunk kedvenc meséi cikksorozatomat. Az utóbbi, közel két hónapban ugyanis olyan jótékony hatással van a mindennapjaimra a nosztalgia, hogy idén gyereknap során úgy döntöttem, elindítom ezt a több éve érlelgetett ötletemet. Az, hogy jelenleg kik vagyunk, ugyanis főleg a gyerekkorunkban gyökerezik. Az akkori élmények, történetek és konkrétan minden, ami akkor történt velünk alkotják azt, akik a jelenben vagyunk. Ezúttal újabb öt kedvencemet hoztam el, hogy a következő hónap utolsó vasárnapján már áttérjek kollégáim kedvenceire.
Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen,
Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején.”
Valószínűleg minden fantasy rajongó ember találkozott már valamilyen formában a fenti idézettel, vagy a könyvek lapjain, vagy pedig a mozik vásznain. Azonban A Gyűrűk Ura világa nem csak a könyvek és a mozgóképes alkotások világát hódította meg, hanem a videójátékok és társasjátékok univerzumát is.
Az emberiség bolygónkat romboló hatásáról szóló könyvek okkal divatosak manapság. A témakör természetesen a fikciós műfajokat is elérte, legjobb példa erre az A jövő minisztériuma. Ray Nayler: Az óceán szeme című könyve hasonlóan érdekes és égető kérdéseket boncolgató regény.
Bevallom amikor annak idején elhatároztam, hogy bizonyos cikkeimnél bevezetem ezt az úgynevezett tabumentes jelzőt, nem hittem volna hogy ezt majd ennyiszer és ilyen sűrűn fogom majd alkalmazni. A tabumentes jelzőt általában olyan alkotások esetében szoktam használni, amelyek valamilyen szexuális jellegű tartalommal rendelkeznek. Illetve ha valamilyen társadalmilag érzékeny dologgal foglalkoznak. Ezért lett például tabumentes cikk A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi és az új Kishableány film is.
Természetesen az ilyen tabumentes cikkeknél mindig sokkal szabadabban fogalmazok, mint amúgy, így ezekben a cikkekben sok olyan kifejezés található, ami egyesek számára esetleg visszatetszést válthat ki. Szóval mindenki tudhatja, hogy mire számítson. Bevallom sokat gondolkoztam azon, hogy miként kezdjek neki ennek a cikknek. Ugyanis a jelenlegi írás alanyául szolgáló alkotás, nevezetesen a Lloyd, a belső szörnyeteg, amire a továbbiakban csak, mint Lloyd fogok hivatkozni, olyan dolgokat tartalmaz, amik úgy érzem ismét megérdemlik azt a bizonyos tabumentes jelzőt.
Ha már úgyis lemaradtam arról, hogy azért szidjam a játékot, mert nincs benne rendes térkép, jó lesz szétboncolni, hogy mi az, ami miatt a Starfield mint játékuniverzum alulmarad a többi naggyal szemben, spoilerekkel.
Több, mint tizennégy évvel ezelőtt robbant be Antoine Bauza alkotása a 7 Csoda társasjátékok piacára, amivel aztán Bauza egy életre beírta magát a társasjátékok történelemkönyvébe. Ugyanis a játéka gyors, szórakoztató, illetve könnyen tanulható, ráadásul remek marketinget épített köré. Na, de lássuk milyen is maga a játék!
A Far Cry a Ubisoft egyik legrégebben futó, jelenleg is folyamatosan aktív sorozata. És habár voltak hullámzások a széria sikerében, de messze nem osztotta meg soha annyira a közönséget, mint a kiadó más címei alatt futó játékai és nagyjából sikerült stabilan hoznia ugyanazt a relatív vállalható szintet. A magam részéről én már az első rész óta nagyon szeretem a Far Cry játékokat és habár soha nem ragadott magával annyira, mint mondjuk a szintén Ubisoftos Assassin’s Creed, de mindig szívesen ültem le elé. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a negyedik résznél már megjelentek a repedések a szérián, az ötödik epizód pedig már egyértelműen mutatta a Ubisoft formula kifáradásának jeleit, amit már annyi helyen, annyiszor tárgyalt mindenki. Éppen ezért esett nekem ki a Far Cry hatodik része, amit csak most, két és fél év után vettem elő. Na de igazam volt-e vajon, hogy nem rohantam azonnal végigjátszani?
A Hit Man három szóval összefoglalható: szerelem, gyilkosság, Richard Linklater. A Sráckor és a Mielőtt-trilógia rendezője ezúttal a bérgyilkosság témájához nyúl. Linklater az érdekes és tőle talán kicsit rendhagyó alapkoncepcióhoz a valóságból merít inspirációt, amit humorral tálal a közönségnek. Mit tud ebből kihozni a Netflix felületén?
