Talán a Tenet körül kialakult érdeklődés annak a jele, hogy sokan szeretik az olyan filmeket, amik megpróbálják megdolgoztatni a nézők agytekervényeit. Ebben a cikkben olyan alkotások szerepelnek, amik megegyeznek Nolan művével abban, hogy a cselekményt meglehetősen nehéz bennük követni, de ennek ellenére valamiért mégis élvezet őket nézni, sokak számára pedig még nagyobb élvezet lehet a megtekintés után is tovább merengeni a látottakon.
Tavaly év elején éppen a Heti Dörgés Villám Gézával ment a Comedy Centralon, amikor egy érdekes képregényt mutattak. Azonnal ott ragadtam a tévé előtt, mivel mindig is imádtam a Magyar Népmeséket, és kíváncsi voltam arra, hogy vajon mi is lehet ez a képregény. Ekkor találkoztam először Az Utolsó Előtti Huszár című magyar képregénnyel. Amikor pedig felfigyeltem arra, hogy hamarosan megjelenik a kiadvány, azonnal írtam a comic oldalának, hogyan szerezhetnék egy saját példányt. Ők pedig voltak olyan jó fejek, hogy az üzenetváltás után nem sokkal kézbe vehettem a Fekete Mentések első kalandját.
A horror műfaján belül ma már igen nehéz újat mutatni. Jobb ötlet híján az alkotók a régen bevált, de egyre gyengébben ható eszközökhöz nyúlnak, esetleg egy-egy nagyobb nevet szerződtetnek a film érdekében, hogy legalább ezzel felkeltsék a műfaj rajongóinak figyelmét, azonban a várt hatás vagy nem jön el, vagy csak nagyon gyenge impulzusokat kapunk, amitől nem válik az alkotás emlékezetessé. A filmművészet eme kórjára remek gyógyírt szolgáltat az idén debütált Kinek a háza? című film.
(tovább…)Kevesebb, mint egy évet kellett várnunk, hogy megkapjuk Az Úr sötét anyagai legújabb epizódjait. Az HBO és BBC szövetség malmai gyorsan őrölnek, hogy ilyen hamar legyártottak egy újabb szezont. A mostani évadhoz pedig bőven kellett munka, mert az előzetesek egy olyan sztorit ígértek, ami látványban lekörözi az előző részeket. Vajon a folytatás hozza azt a színvonalat, amit eddig kaptunk? Az eddig kiadott két rész alapján örömmel jelentem, hogy igen. Sőt, még egy kicsit többet is. A kritika enyhe spoilereket tartalmaz az új szezon első két részéből.
Scott Frank (többek között a Logan írója) új műve, a magyarul Vezércsel névre hallgató minisorozat – ami október 23-án landolt a Netflixen – Beth Harmon felnövéstörténete, rögös útjának bemutatása, avagy hogyan lesz egy ismeretlen, Kentuckyban élő tizenéves lányból a sakk első királynője.
Beth (Anya Taylor-Joy) nem átlagos lány: 9 évesen, édesanyja autóbalesete után lett árva, és került gyermekotthonba. Kissé csöndesen viselkedett, visszahúzódó volt és introvertált. Az őt körülvevő világ iránt többnyire hideg közönnyel viseltetett, egészen addig, amíg egyik nap azt a feladatot nem kapja tanóra közben, hogy menjen le a pincébe leporolni a szivacsot. Ez pedig egy sorsfordító pillanat volt számára: meglátott ugyanis egy fáradt, bajszos öregembert, amint egyedül játszik egy számára ismeretlen játékot.
A legkönnyebb azokról a dolgokról írni, amikről tudom, hogy az általam kedvelt műfajokba tartoznak, és egyértelműen vagy rosszak vagy nagyon jók. Abban az esetben, ha ki kell lépnem a komfortzónámból, jóval kritikusabban tudok csak az adott dologra nézni. Az Egyetemre mentem kötetét a Panel Kalandor kiadótól kaptuk meg, és már a borítónál és a címnél éreztem, hogy ez komfortzónán kívüli utazás lesz. Hogy kellemes vagy sem, ez a cikkből kiderül.
A beszéd egy elképesztően fantáziadús és szokatlan színfolt a vígjáték-dömpingben, ami semmilyen más komédiához nem hasonlítható. Ennek fő oka az eredeti poénjai és az ezekhez alkalmazott szokatlan eszközök tárháza, amelyekből mind a képi világot illetően, mind monológjait és párbeszédeit tekintve rengeteget bevet. Ezt pedig idén Cannes-ban is díjazták.
Őszinte leszek. Tamsyn Muir Gideon, a Kilencedik című könyvének felütése olyan sztorit ígért, ami nagyon nem az én asztalom. Óvatosan válogatom a fantasy sztorikat minden műfajban, azokból is a fogyaszthatóakra teszem a voksom. Sci-fi? Könnyed űroperákig elmegyek. Szóval mikor kiderült, hogy leszbikus halott mágusokról kell olvasnom az űrben, azt mondtam: kösz, de kösz nem! Aztán a szerkesztői akarat győzött, és elém került a könyv. Kit érdekel ez az egész? A könyv nagyon be akarta bizonyítani, hogy tévedek. Én pedig makacs vagyok. Mire megírom a cikket, kiderül a verdikt.
A videojátékokban gyakran találkozhatunk a rendet és törvényt betartani vágyó testületek képviselőivel, ám többnyire a játékvilág rendőrei inkább csak elszenvedői áldásos, vagy éppen kevésbé áldásos tevékenységünknek. A magam részéről egyébként mindig furcsának is tartottam, hogy a fejlesztők nem kívánják jobban kiaknázni a törvény innenső oldalán állók munkájának megjelenítését, miközben katonás játékok pedig hegyekben állnak. Szerencsére azért vannak játékok, melyekben találkozhatunk jelvényesekkel. A következő cikk pedig pontosan ezeket fogja számba venni. Ráadásul máris két szempontból. A cikk első felében 5 kiemelkedő, kifejezetten rendőri munkát feldolgozó játékról lesz szó, míg a második szegmens 5 ikonikus videojátékos rendőrről fog szólni. Vágjunk bele!
Nem tagadom, hogy azért figyeltem fel a magyarul valószínűleg Izzadság címre keresztelt filmre, mert a X. Mozinet Filmnapok keretében Szirmai Gergővel beszélthette ki a közönség a látottakat. A svéd-lengyel koprodukcióban készült Sweat ugyanis kendőzetlenül mutatja be az influenszer élet árnyoldalait. Ezzel pedig egy olyan egyre aktuálisabb problémát tűz a zászlajára, ami főleg az internetes tartalomgyártókat érinti. A kérdés csak az, hogy a forgatókönyvért és a rendezésért felelős Magnus von Horn milyen alaposan mutatja be ezt a jelenséget. A kritika enyhe spoilereket tartalmazhat.
