Sorozat

Vajon ki lehet az Újjászületett Sárkány? – Az Idő Kereke 1-3. rész kritika

Úgy néz ki az idei ősz számomra a sorozatokról és fantasy, valamint a sci-fi műfajoról szól. Az Alapítvány után következett a Dűne, most pedig Az Idő Kereke világába ugrottam egy hatalmas fejest, amiben nagy segítségemre volt a szerdai betekintőnk, ugyanis még nem olvastam Robert Jordan alkotását. Kíváncsi voltam, hogy vajon mégis miről szólhat ez a történet, mert bár a Trónok harca nagyon csúnyán végződött, de ki vagyok éhezve valami jó kis fantasyre. Idén ugyan kaptunk egy érdekes Shadow and Bone szezont, valamint Az Úr sötét anyagai is igyekszik jól szerepelni, de valahogy azokkal nem voltam elégedett. Bár még nagyon bátor ilyesmit kijelenteni, de úgy néz ki, hogy az Amazon sorozata talán betöltheti ezt az űrt.

Sötét Úr az Újjászületett Sárkány ellen

Talán egy éve jöhetett a hír, hogy a Jeff Bezoshoz tartozó Amazon sorozatot készít Jordan gigantikus regényfolyamából. Sokan azonnal felkapták a fejüket a hírre és már dörzsölték a tenyerüket, hogy vajon milyen széria készül kedvenc történetükből. Érdekes mód a pilot az események közepébe vág és egyáltalán nem rág semmit a laikus néző szájába. Persze kicsit kapunk abból, hogy mi az alapszituáció, de egyszerre bedobnak minket a mélyvízbe. Ezt az sem segíti elő, hogy olyan szokatlan nevekkel és fogalmakkal találkozunk, amit az eddig kiadott három epizód során éppen sikerül megjegyeznünk. Az egyik ilyen az aes sedai, ami olyan embert jelent, akik az Egyetlen Hatalmat használják, amiből már az első részben kapunk egy látványos ízelítőt. Moiraine (Rosamund Pike) például az egyik tagja ennek a csoportnak és olyan hatalommal bír, hogy ahhoz foghatót kevés alkotásban láthatunk. Annyira erős karakter, hogy szájtátva néztem, hogy hogyan teszi el láb alól az ellenségeit.

A világot ugyanis a Sötét Úr fenyegeti, aki át akarja venni a hatalmat az Idő Kereke felett, ehhez pedig akadnak szolgái is. Ilyenek a trallok, akik állat és ember hibridek, de leginkább egy patás, felegyenesedett vaddisznóhoz lehet őket hasonlítani. Kvázi ők a sorozat világának trolljai, ami a fantasyn nevelekedett nézőknek üde színfolt lehet. Feltűnnek még a Szemnélkülinek nevezett lények is, akik lovon közlekednek és ahogy a nevük is mutatja nem rendelkeznek szemgolyóval. Kérdés, hogy így hogyan tudnak tájékozódni mert fülük sincs, viszont a cápákra emlékeztető fogsoruk és a sikolyuk egy elég rémszítő külsőt kölcsönöz nekik.

Vajon ki lehet a keresett hős a négy fiatal közül?

De az eddigi történések során láthatjuk magár a Sötét Urat is, aki egy teljesen fekete, parázsló szempárral rendelkező lény. No, előlük kell elmenekülniük hőseinknek, akik közül az egyikük az Újjászületett Sárkány. Ez a régi legenda egy olyan személyt jelöl, aki anno szembe szállt a gonosszal, aki cserébe elátkozta a Sárkányt, hogy a jövő csak gyilkosként emlékezzen rá. Az újjászületett hősről viszont az a hír járja, hogy ő elődjével szemben pont, hogy megmentheti a világot és végre visszatérhet a béke.No, de vajon ki is lehet ez a megmentő? Jelenleg négy jelölt útját követhetjük nyomon, akik név szerint Rand, Egwene, Matt és Perrin.

A fiatalok mit sem sejtve élik egyszerű életüket, amikor egyik nap feltűnik Moiraine és őrzője, Lan Mandragoran. Egy nappal később pedig a trallok serege dúlja fel a falujukat, hogy az aes sedai-jal elmeneküljenek a Fehér Toronyba. Az út során viszont több veszéllyel is szembe kell nézniük, amik közül a Fehérköpenyek voltak a kedveinceim. Ez a név olyan férfiakat jelöl, akik vadásznak a sedai-okra és kegyetlenül megkínozzák, majd elégetik őket, majd elveszik a gyűrűiket. Akaratlanul is feltűnt pár hasonlóság, hiszen a gyűrűk miatt eleve beugrik A Gyűrűk ura, de a Szemnélkülik is hasonlítanak a nazgulokra, valamint a fiatalok útja is mutat némi kapcsolatot Tolkien történetével. Itt viszont a hasonlóság meg is szakad.

Amit eddig láttunk, az egy roppant ígéretes sorozat. Az első rész nagyon erősen indít, már csak a fentebb említett epizód végi csata miatt is. De a folytatások is szépen, fokozatosan bontják ki a történetet, hogy így ismerjük meg a világot és szereplőket. Az első három rész kicsit lassabb sodrású, de így is kapunk annyi információt, hogy az bőven elég lesz a az előttünk álló útra. Színészek közül egyértelműen Rosamund Pike emelkedik ki, aki egyszerre karizmatikus, erős és erős karaktert kapott. A többiek még bontogatják a szárnyukat, de biztos vagyok benne hogy az évadzáróra ők is beérnek. A fényképezés gyönyörű, ami érthető is mivel a stáb káprázatos tájakon forgatott. Ami számomra meglepő volt az a zene. Korábban már belehallgattam Lorne Balfe albumába, de a sorozatban csak alig-alig lehet észrevenni hogy szól valami.

Nem vagyok egyedül ha azt mondom, hogy tényleg szükség van már egy jó fantasyre. Sajnos ebből a műfajból nem nagyon kaptunk olyan sorozatokat amire úgy igazán rá lehetne függeni. Bár ha ti ismertek ilyet, akkor azt komment formájában bátran osszátok meg velem. Ha marad az eddig látott minőség és még jobban megismerjük ezt a világot, akkor az Amazon tényleg jó fába vágta a fejszéjét. Nagyon az út elején vagyunk, de ez a sötét atmoszféra és benne rejlő potenciál szerintem elég vonzerő ahhoz, hogy megérdemeljen egy esélyt a széria. Bár már lehet sejteni, hogy ki lehet az Újjászületett Sárkány, de ezt direkt nem mondom el. Már csak azért sem mert könnyen lehet, hogy tévedek. Mindenesetre kíváncsian várom, hogy ha tényleg megtalálják ezt a szereplőt, akkor milyen hatással lesz a történetre.