A ceruzával gyilkoló egyszemélyes hadsereg negyedszerre is visszatér a mozikba, a John Wick: 4. felvonás képében. De vajon van-e még lendület, frissesség és újdonság a Keanu Reeves nevével fémjelzett akciódömpingben?

A ceruzával gyilkoló egyszemélyes hadsereg negyedszerre is visszatér a mozikba, a John Wick: 4. felvonás képében. De vajon van-e még lendület, frissesség és újdonság a Keanu Reeves nevével fémjelzett akciódömpingben?
A kalandos életúttal rendelkező és eleinte nem is a DC égisze alatt hősködő Shazam karaktere legalább egy szempontból igazán rendhagyónak mondható. Eredettörténetét bizonyára ismeritek, igaz ez abban az esetben is, ha legalább az első, nevével fémjelzett mozit láttátok, nem feltétlenül kell hozzá a figura képregényes megjelenéseiben való jártasság. Korai kalandjait még a Fawcett Comics jegyezte, aztán a Marvel Kapitány névvel kapcsolatos pereskedéssel és parkolópályára állítással eltelt két évtized után, pontosítva a dolgot, 1972-ben, a fentebb említett két betűs kiadóóriás leporolta és újragondolta önkéntes jótevőnket. Lássuk azonban közelebbről milyen is lett a mágia hullámaiban mélyebben alámerülni kívánó második filmes nekifutás.
Egyik napon globális szupersztár és önjelölt hős, mire észbe kapunk már leszállt a Holdra és titkos ügynökként dolgozik maga a Király. Így tengeti a mindennapjait Elvis Presley a Netflix vadonatúj sorozatában, az Agent Elvisben. Hogy milyen is lett a kivitelezés, kritikámból kiderül.
Napjaink egyik fontos kérdése a kultúrához kapcsolódó diskurzusban, hogy hogyan viszonyul a nyugati, fehér ember az általa leigázott és kizsákmányolt népek történelméhez, hagyományaihoz és örökségéhez. Ez különösen igaz az amerikai őslakosokra, akiknek a kultúrája szinte teljesen eltűnt a gyarmatosításnak köszönhetően. Éppen ezért figyelemre méltó, hogy egy, az indiánok hiedelemvilágát megelevenítő animációs film az Atlanti-óceán másik oldalán, egész pontosan Magyarországon, a Cinemon stúdióban készült el. Gauder Áron, a díjnyertes Nyócker! rendezője csaknem húsz év kihagyás egy új egészestés animációs filmet készített, a forgatókönyv megírásában pedig segítségére volt „a legmagyarabb indián”, vagyis Cseh Tamás állandó szerzőtársa, Bereményi Géza.
Talán még a Jurassic World háromról szóló kritikában említettem meg azt, hogy a dinoszauruszokkal vagy legalábbis a hozzájuk hasonló lényekkel nemcsak hogy szinte mindent el lehet adni, hanem ilyen az emberek egy jelentős része sokkal elnézőbb is az adott alkotás hibáival szemben. Pláne, hogyha még valami éppen aktuálisan felkapott vagy közkedvelt színész is szerepel benne. Hasonló a helyzet a 65 című alkotással, ami már az előzetesében sem akarta többnek mutatni magát, ami. Vagyis egy scifi akció kaland dinókkal Adam Driver főszereplésével.
A férfiak számára mindig nagy élmény, ha valami olyan alkotással van dolguk, ami valahogy kapcsolódik a történelem egy kisebb vagy nagyobb szeletéhez. Nem véletlen, hogy a Kritikus Töri podcastünk is már a negyedik adásánál tart. A Murena-ra többek között azért is csaptam le, mert Vas megyei lakosként a római történelem is közel áll hozzám. Nem véletlen tehát jelen kritika sem, elvégre azon a helyen, ahol élek korábban jelen történetünk leszármazottai is járhattak.
Wes Craven 1996-ban elindította rögös útján a kezdetben sikeresnek bizonyuló, de pár évre rá nagyon hamar önismétlővé és felszínessé váló posztmodern, populáris, de mindenekelőtt horrorfilmes hullámot. A kezdeti filmek – élükön a Sikollyal – viselték az önreflexivitás, az intertextualitás, a műfaji hibridizáció (ami ebben az esetben a horror és a vígjáték volt) és az irónia meghatározó és eklatáns jegyeit, miközben képesek voltak arra, hogy szórakoztatóak tudjanak maradni, eredetinek hassanak és a kikacsintások mellett sima slasher-ként is tudjanak működni. A Scream – a rendező személye által – ezeket a jellemzőket még meg tudta fejelni valóban feszült és ijesztő jelenetekkel (a film eleji telefonbeszélgetés ilyen szempontból az egész széria csúcspontjának tekinthető), továbbá sugárzott belőle Craven kettős és önellentmondásokban gazdag viszonya a horror zsáneréhez. A folytatás a tipikus második filmeknek állított szobrot, a harmadik rész a komor trilógiák lezárásaként és az emberiség lobotómiát követelő eszközeként értelmezte saját magát. 2011-ben a Sikoly 4 sikeresen beverte az utolsó szöget a remake-k koporsójába és sokáig úgy tűnt, hogy Ghostface végleg leadta az álarcot Freddy Krueger kesztyűje és Jason Voorhees hokimaszkja mellé. Mint derült égből a villámcsapás, olyan nem várt, elsöprő erővel csilingelt a pénztáraknál, illetve vált a kritika kedvencévé az angol címén csak szimplán Scream-re keresztelt, az elmúlt években divatossá vált legacyquel-ek paródiájaként funkcionáló ötödik epizód (2022). Nem is kellett sokat várni ahhoz, hogy a hatodik alkalommal csörögjön az a bizonyos telefon.
A magyar történelem bővelkedik olyan dicső vagy éppen szégyenteljes eseményekben, melyekért a legkreatívabb hollywoodi forgatókönyvírók ölre mennének. Ezek közül is az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszaka mind a mai napig fontos identitásképző erővel bír. Nagy alakjai, mint Petőfi, Kossuth, Görgei, Bem vagy Széchenyi örökre beírták nevüket a nemzet történelmébe. Az eseményeket a hazai filmesek is igyekeztek megörökíteni, ki több, ki kevesebb sikerrel. A Kritizátor töritudorai meghívott vendégükkel, Hermann Róbert történésszel magyar történelmi mozgóképes alkotásokat vizsgálnak. A március 15-ei ünnepkör filmjei mellett nem mennek el a közelmúltban kedélyeket borzoló Aranybulla mellett sem.
Vannak olyan alkotások, amikről az ember úgy érzi, hogy mindenképpen beszélnie kell. Ilyen volt nálam például a Lányok Dubajban című film is, amiről bővebben az alábbi linken olvashattok. Hasonló a helyzet az Édes tini élet című könyv, vagyis hát könyvekkel is, amikről szintén muszáj vagy legalábbis érdemes lenne beszélni, mert olyan dolgok vannak benne, amik mellett nem lehet csak úgy elmenni. Ezt azonban újfent olyan módon kell megtenni, ami egyesek számára kellemetlen, felkavaró vagy akár egyenesen visszataszító is lehet. Szóval ismét egy tabumentes cikk következik.
A zombiapokalipszis, zombivírus téma örökzöldnek számít nem csak Hollywoodban, de a videojátékiparban is. Sőt, ott népszerű csak igazán. Ha csak az elmúlt évek termését vesszük egy rakás játékot lehetne felsorolni. Days Gone, State of Decay játékok, a Resident Evil remake-ek és új epizódok meg persze a The Last of Us mindkét része is valahol ide sorolható. Olyannyira népszerű a téma, hogy vannak stúdiók, akik szinte csak ilyen játékokra álltak rá. Az egyik ilyen a lengyel Techland, akik talán a Chrome, a Call of Juarez és a Dead Island játékokról híresek. A zombis-vakációs Dead Island után pedig igyekeztek még nagyobbat húzni és a lefektetett alapokra építve egy nagyobb, egyedibb élményt kínálni új sorozatukkal, mely a Dying Light beszédes címet kapta.