A 2025 Budapest Comic Con kánikulával és emlékezetes pillanatokkal izzasztotta meg a résztvevőket. Giancarlo Esposito panelbeszélgetése mellett, a Board Game Expo forgalmas asztalai, valamint a látványos LEGO-kiállítás várta a kilátogató vendégeket, akik szinte egy másik univerzumba csöppentek a számos geek programnak köszönhetően. A rendezvény évről évre fejlődik, de idén már szinte elérte a nyugati nagy testvéreinek a színvonalát – bár néhány szervezési gyermekbetegsége még mindig akad.
Talán kevesen tudják, de a mesék között óriási nagy a versengés. Egyfelől a gyerekek figyelmét nem könnyű feladat felkelteni, másfelől pedig egy gyerek általában olyan tizennégy-tizenöt éves koráig nem egyedül jár moziba. Így értelemszerűen valamelyik szülő is vele kell hogy tartson, ami persze többlet bevételt is jelent. És akkor ott van még az a végtelen mennyiségű merch, amit ezekkel a mesékkel adnak el. Speciel én a moziba menet is pont láttam egy kislányt, aki egy hatalmas plüss Stich-et szorongatott. Részben emiatt és mert hogy ne kelljen új dolgokat kitalálnia, a Disney nem régiben elkezdte a régi, közismert és sikeres meséit élőszereplős formában is adaptálni. Változó eredménnyel. Erre pedig válaszul a rivális Dreamworks szintén hozzálátott, hogy élőszereplős formába öntse a saját sikeres meséit. Amelynek első állomása a 2010-es Így neveld a sárkányodat című mese lett.
PS: Ja igen. Mivel ez a mese is egyike az olyan alkotásoknak, amiket csakis eredeti nyelven vagyok hajlandó megnézni, így a szereplőknek az eredeti nevét fogom használni.
2014-es indulása óta a John Wick univerzum egyre csak bővül. Négy mozifilm és egy spin-off sorozat után idén ismét egy, az univerzum részét képező, mégis különálló történettel állhatunk szemben. Ezúttal a vérbosszú egy fiatal hölgyet választott, hogy revansot vegyen apja haláláért, miközben kicsit jobban megismerjük a klánok funkcióját a John Wick világában.
Tudjátok az a helyzet, hogy elég sok olyan alkotást nézek per olvasok, amelyek olykor bizony elgondolkodtatnak. Viszont a munkámból adódóan ezeket a gondolatokat sokszor meg is kell hogy fogalmazzam, így pedig lehetőségem van bizonyos dolgokról egy sokkal árnyaltabb és részletesebb képet alkotni, mint úgy általában tenném vagy tenné bárki. Hasonló a helyzet a mostani cikk alanyául szolgáló Predator: Gyilkosok gyilkosa című alkotással is, amire a cikk további részében egyszerűen csak GyGy-ként fogok hivatkozni. Ugyanis ez az alkotás egy olyan gondolatmenetet indított el bennem, amit bevallom elsőre nem hittem volna, hogy ez az alkotás fog majd megtenni.
Sokan a mai napig nagyon szeretnek Uno-t (vagy Solo-t) játszani. A modern társasjátékipar viszont sokkal többet tud ajánlani ennél. Ezért 7 társasjáték sorozatunk harmadik részében (első, második) az Uno kedvelőinek ajánlunk 7 kártyajátékot. Ezek közös tulajdonsága annyi lesz, hogy könnyen tanulható és gyorsan lejátszható játékok. Nem mellesleg pedig szállíthatóságuk is kiváló, hiszen csak egy pakli kártyáról van szó minden esetben.
Amikor a Hamupipőke nevet kiejtjük a szánkon, természetesen mindenkinek Disney klasszikusa jut eszébe. Főleg az internetnek hála manapság a közönség java része tudja, hogy a megható tündérmese eredeti verziója korántsem olyan rózsaszín köddel telített, mint az amerikai stúdió gyermekbarát verziója. A Grimm testvérek által összegyűjtött népmesék közül Hamupipőke története talán a legismertebb, de a mese igazi mivoltát nagyon ritkán láthattuk eddig képernyőn feldolgozva. A csúf mostohatestvér című testhorror ugyanezt az eredeti sztorit kívánja bemutatni, egy más szemszögből tálalva.
A szebb napjain álomgyárként is emlegetett Hollywood sosem volt egy makulátlan csoda. Mindig is ott rejlett benne az a gonosz kapzsiság, ami minket embereket is nagyon könnyen el tud téríteni, hogy aztán ördögi tervét véghezvíve kéjes mosollyal az arcán learassa a babérokat. Vagy legalábbis pénzre váltsa amit lehet. Az egykor a szórakoztatóipar megkerülhetetlen Mekkájaként számon tartott Hollywood az elmúlt fél évtized során szinte a feje tetejére állt, amelynek néhány komolyabb visszhangot eleresztő mozzanata annyira abszurd volt, hogy azt nehéz volt kibírni röhögés nélkül.
Az elmúlt években a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, aminek következtében sorra jelennek meg az újabbnál újabb AI-szoftverek. Az állandó, versenyszerű innovációnak hála az átlagfelhasználók számára is számos új lehetőség nyílt meg – a szöveg- és képalkotástól kezdve a zene- és játékkészítésig. Ugyanakkor egyre több etikai és biztonsági kérdés is felmerül: mennyire veszélyes a mesterséges intelligencia használata, és vajon mikor fordulhat ellenünk?
(tovább…)Tartozom egy vallomással. Olykor úgy érzem, hogy bizonyos cikkeknél elhasználok olyan címeket, amelyek később sokkal jobban jönnének. Valami hasonló a helyzet ezzel a mostani cikkel is, amihez szerintem a megfelelő címet még annak idején a Godzilla, vagyis hát a Monarch sorozat kapcsán használtam. Persze valahol jogos lehet az az elvárás is, hogy ha már egyszer úgymond kreatív munkát végzek, akkor legyek már én is valamennyire kreatív. CSAKHOGY, amikor olyan alkotással találkozik az ember, mint a Karakte kölyök: Legendák, akkor valahogy a kreativitás, mint kifejezés megszűnik létezni a számára.
Két évet kellett várni, míg az első után megérkezett a The Last of Us második évadja. A hét epizódból álló szezon pozitív pillanatai mellett számos negatívummal rendelkezik, mely elsősorban az alapműnek számító videojáték félreértelmezéséből és a félresikerült castingból ered. Pilot-kritikánk után most végre itt a teljes évadelemzés.
