Ha a cyberpunk műfajnak vannak alapvetései, akkor az a Szárnyas fejvadász film és a Neuromancer regény mellett minden bizonnyal a Ghost in the Shell. Shirow Masamune 1989 és 1991 között futó képregénye és Oshii Mamoru 1995-ös adaptációja nyugati olvasók és nézők millióit vezette be a mangák és animék világába. A Fumax kiadónak hála pedig most már magyarul is olvashatjuk az Őrnagy és a 9-es osztag kalandjait.
Amikor az Adult Swim zöld utat adott két YouTube-animátor, Michael Cusack és Zach Hadel szerelemprojektjének, valószínűleg nem is sejtették, hogy miféle szellemet szabadítanak ki a palackból. A Smiling Friends rövid idő alatt a csatorna egyik legnépszerűbb sorozatává vált, a kritikusok és a nézők is odáig voltak érte, így hát nem meglepő, hogy egészen az ötödik évadig megrendelték a folytatást. A harmadik évad után mégis úgy döntöttek az alkotók, hogy nem folytatják tovább. Vajon mi állhatott a döntésük mögött?
Az egyszeri mozilátogató az elmúlt évek moziműsora alapján joggal hiheti azt, hogy Amerikán és Japánon kívül nem is nagyon készülnek animációs filmek. Holott Európában is van élet, a kézzel rajzolt animációk egyik igazi fellegvára pedig Franciaország, ami Az idő uraitól kezdve a Belleville randevúig számtalan emlékezetes alkotással örvendeztetett már meg minket. A korábban rövidfilmeket rendező Ugo Bienvenu első egész estés filmjével is ezt a sort erősíti: az Arco – Fiú a jövőből megjárta a legrangosabb filmfesztiválokat és egészen az Oscar-jelölésig sikerült eljutnia. Március 29-től kezdve már a magyar közönség is láthatja az időutazó fiú kalandjait.
Az animáció médiumának legtöbb rajongója valószínűleg egyetért abban, hogy az utóbbi évek egyik meghatározó sorozata a Primal volt Genndy Tartakovsky-tól. Az ősember és a dinó valószínűtlen párosának kalandjai a nézők mellett a kritikusokat is lenyűgözték, így a díjeső sem maradhatott el. A második évad drámai lezárása után viszont felmerült a kérdés, hogy merre tovább? Mi újat lehet még kihozni ebből a prehisztorikus hőseposzból?
Három évvel ezelőtt a Netflix véghez vitte a lehetetlent: nem egyszerűen elfogadható, hanem méltó élőszereplős adaptációt tudtak készíteni minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású mangájából, a One Piece-ből. Külön érdeme volt a sorozatnak, hogy nem csak a hardcore rajongóknak nyújtott szórakozást, hanem az olyan laikus nézőknek is, akik soha egyetlen oldalt sem olvastak el Oda Eiichiro remekművéből, vagy egy epizódot sem láttak az animéből. Most végre megérkezett a folytatás, így megtudhatjuk, hogy az első évad csak a véletlennek köszönhetően lett nagyszerű, vagy a készítők képesek voltak-e tartani a magas színvonalat?
Legyünk őszinték: A tűz és jég dala franchise látott már szebb napokat is. Az olvasók már gyakorlatilag feladták a reményt, hogy George R. R. Martin valaha befejezi a hatodik kötetet, a Trónok harca a célegyenesben hasalt el, amivel lerombolt mindent, amit az előző hét évadban felépített, a Sárkányok háza pedig mintha elveszítette volna az irányt a második évaddal. Ilyen közegben nem véletlen, hogy sokan minimum szkepticizmussal viszonyul egy újabb spinoffhoz. A Hét Királyság lovagja alapjául szolgáló „Dunk és Egg” kisregények alapvetően más irányt képviselnek, kérdés, hogy mindez elég lesz-e a nézők érdeklődésének fenntartásához? Spoilermentes kritikánkból kiderül.
2024-ben a Fallout sorozat egy atombomba erejével robbant be a köztudatba, és egy csapásra a legjobb videojáték-adaptációk közé került, amit egyaránt tudtak élvezni a laikusok és a játékok rajongói is. Az Amazon nem ült sokáig a babérokon, rögtön megrendelték a második évadot. De vajon sikerült-e Jonathan Nolannek és Lisa Joy-nak, szerencsejátékos szófordulattal élve, tizenkilencre lapot húzni és nyerni? Spoilermentes kritikánkból kiderül.
Mary Shelley 1818-as regénye, a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz nem csak a gótikus horrorirodalom egyik igazi remekműve, hanem a legelső science-fiction regény is, a világirodalom kánonjában betöltött szerepe vitathatatlan. Nem meglepő hát, hogy egészen a némafilmekig nyúlik vissza a Frankenstein-adaptációk listája, és joggal hihetjük azt, hogy erről a szörnyetegről már minden létező bőrt lenyúztak. De amikor egy olyan rendező, mint Guillermo del Toro vállalkozik rá, hogy újra elmesélje ezt a történetet, arra nem lehet nem odafigyelni. A premier előtt kiadott képek és előzetesek is azt sugallták, hogy ez is egy olyan tökéletes kombináció lesz, mint Robert Eggers és a Nosferatu párosítása. Kritikánkból kiderül, hogy megelőlegezett volt-e a horrorrajongók bizalma, vagy a mexikói rendező kezd már belefáradni a gótikus rémtörténetekbe?
Az utóbbi évek Star Wars projektjei közül az Andor mellett kétségtelenül a 2021-ben indult Visions antológia volt a legérdekesebb próbálkozás, ami az animék vizuális nyelvével és a hivatalos kánon elengedésével olyan oldalát tudta megmutatni a messzi-messzi galaxisnak, amit eddig még nem láthattunk. A 2023-as második évad már nemzetközi vizekre evezett, ezzel még inkább színesítve a palettát. A most bemutatott harmadik szezon viszont ismét japán animációs stúdiók munkáit vonultatja fel, akik között olyan igazi nagy ágyúkat találunk, mint a Production I.G (Ghost in the Shell), a Trigger (Cyberpunk Edgerunners), a Wit Studio (Attack on Titan) és a David Production (JoJo’s Bizarre Adventure).
Három év kihagyás után visszatért a Netflix díjnyertes animációs antológiája, a Love, Death & Robots. A legutóbbi évad óta eltelt időben a legtöbb streaming szolgáltató is felzárkózott, és kis túlzással már mindenkinek van egy hasonló koncepciójú sorozata (gondoljunk csak a Star Wars: Visions-re a Disney+-on, vagy a Secret Level-re és a The Boys: Diabolical-ra a Prime Video-n). Kérdés tehát, hogy tud-e még újat mutatni David Fincher és Tim Miller forradalmi animációs projektje?
