2024-ben a Fallout sorozat egy atombomba erejével robbant be a köztudatba, és egy csapásra a legjobb videojáték-adaptációk közé került, amit egyaránt tudtak élvezni a laikusok és a játékok rajongói is. Az Amazon nem ült sokáig a babérokon, rögtön megrendelték a második évadot. De vajon sikerült-e Jonathan Nolannek és Lisa Joy-nak, szerencsejátékos szófordulattal élve, tizenkilencre lapot húzni és nyerni? Spoilermentes kritikánkból kiderül.
Mary Shelley 1818-as regénye, a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz nem csak a gótikus horrorirodalom egyik igazi remekműve, hanem a legelső science-fiction regény is, a világirodalom kánonjában betöltött szerepe vitathatatlan. Nem meglepő hát, hogy egészen a némafilmekig nyúlik vissza a Frankenstein-adaptációk listája, és joggal hihetjük azt, hogy erről a szörnyetegről már minden létező bőrt lenyúztak. De amikor egy olyan rendező, mint Guillermo del Toro vállalkozik rá, hogy újra elmesélje ezt a történetet, arra nem lehet nem odafigyelni. A premier előtt kiadott képek és előzetesek is azt sugallták, hogy ez is egy olyan tökéletes kombináció lesz, mint Robert Eggers és a Nosferatu párosítása. Kritikánkból kiderül, hogy megelőlegezett volt-e a horrorrajongók bizalma, vagy a mexikói rendező kezd már belefáradni a gótikus rémtörténetekbe?
Az utóbbi évek Star Wars projektjei közül az Andor mellett kétségtelenül a 2021-ben indult Visions antológia volt a legérdekesebb próbálkozás, ami az animék vizuális nyelvével és a hivatalos kánon elengedésével olyan oldalát tudta megmutatni a messzi-messzi galaxisnak, amit eddig még nem láthattunk. A 2023-as második évad már nemzetközi vizekre evezett, ezzel még inkább színesítve a palettát. A most bemutatott harmadik szezon viszont ismét japán animációs stúdiók munkáit vonultatja fel, akik között olyan igazi nagy ágyúkat találunk, mint a Production I.G (Ghost in the Shell), a Trigger (Cyberpunk Edgerunners), a Wit Studio (Attack on Titan) és a David Production (JoJo’s Bizarre Adventure).
Három év kihagyás után visszatért a Netflix díjnyertes animációs antológiája, a Love, Death & Robots. A legutóbbi évad óta eltelt időben a legtöbb streaming szolgáltató is felzárkózott, és kis túlzással már mindenkinek van egy hasonló koncepciójú sorozata (gondoljunk csak a Star Wars: Visions-re a Disney+-on, vagy a Secret Level-re és a The Boys: Diabolical-ra a Prime Video-n). Kérdés tehát, hogy tud-e még újat mutatni David Fincher és Tim Miller forradalmi animációs projektje?
Az egészség mulandó dolog, az emberek pedig hajlandóak bármekkora árat megfizetni azért, hogy egészségesek maradjanak. Nem meglepő hát, hogy ez az egyik legjövedelmezőbb üzlet a világon, a gyógyszergyártók és a biztosítók felfoghatatlan mennyiségű pénzt keresnek ezzel. De mi lenne, ha létezne egy csodaszer, ami majdnem minden betegséget meg tudna gyógyítani, vagy akár a halálból is vissza tudná hozni azt, aki elfogyasztja? Hogyan hatna mindez a világunkra: egy tökéletes világot teremtene, vagy fenekestül forgatna fel minden létező rendszert? Az Adult Swim új animációs sorozata, amin a méltatlanul hamar elkaszált Scavengers Reign alkotói is dolgoztak, egy politikai thrillerbe oltott dramedy, ami már most az év egyik igazi meglepetése.
Talán nincs még egy olyan hányattatott sorsú fantasy franchise, mint a Netflix Witcher-sorozata. A 2019-ben indult szériát a kezdetektől fogva azért kritizálták, mert a showrunner és a forgatókönyvírók nem a kellő tisztelettel nyúltak Andrzej Sapkowski írásaihoz, és sokszor a saját szájuk íze szerint írták át őket. Állítólag a legnagyobb kritikus a főszereplőt, Ríviai Geraltot játszó Henry Cavill volt, aki a harmadik évad után vállára kötötte a kardjait, és otthagyta a sorozatot.
Aki hosszabb ideje figyelemmel követi a két legrangosabb amerikai filmes díjátadót, a Golden Globe-ot és az Oscart, azt tudhatja, hogy melyik az a kategória, ahol szinte minden évben borítékolható az eredmény: az egészestés animációs filmeké. Talán az akadémiai tagok és újságírók elfogultságával lehet magyarázni (vagy azzal, hogy sokan arra sem veszik a fáradságot, hogy megnézzék az összes jelöltet, és az alapján szavaznak, hogy a gyerekeiknek melyik film tetszett a legjobban), de a Disney és a Pixar aktuális nagyágyúi gyakorlatilag helyzeti előnyből indulnak, míg más stúdióknak, különösen a külföldieknek esélyük sincs a győzelemre.
Senki nincs könnyű helyzetben, amikor az élet útvesztőjében kell eligazodni, de ha az ember más, mint a többiek, és emiatt kirekesztik, az minden szempontból egy nehezített pályát jelent. Éppen ezért mindennél jobban meg kell becsülnünk azokat az embereket, akik minden valós vagy képzelt tökéletlenségünk ellenére elfogadnak és támogatnak minket. Az Oscar-díjas Adam Elliot, a Mary és Max rendezője tizenöt év után egy újabb egészestés gyurmafilmmel jelentkezett, ami könnyfacsaróan, de mégis humorosan mesél az élet nehézségeiről és szépségeiről.
Ki ne ismerné a sajtimádó feltalálót, Wallace-t, és hűséges négylábú társát, Gromitot? Nick Park és az Aardman stúdió gyurmafigurái a rengeteg elismerés és díj besöprése mellett rengeteg néző szívébe is belopták magukat az elmúlt harminc évben. De az animáció, különösen annak stop-motion ága rendkívül időigényes, ezért csak ritkán láthatjuk kedvenceinket: legutóbbi filmes kalandjukat, Az elvetemült veteménylényt pont húsz évvel ezelőtt mutatták be. Már csak ezért is örömteli hír, hogy még ha nem is a mozivásznon, de legalább a Netflixen visszatért Wallace és Gromit, ráadásul a sorozat ikonikus főgonosza is újra felbukkan.
A Love, Death & Robots kritikai és közönségsikere után borítékolható volt, hogy más streaming-szolgáltatók szeretnének maguknak valamilyen animációs antológiát. De míg a Netflix sorozata híres sci-fi és fantasy szerzők novelláit dolgozta fel, addig a Disney (nem túl meglepő módon) maradt a már jól bejáratott „fejőstehén” franchise-oknál: így született a Marveles What If…? és a Star Wars: Visions.
