A világűr hatalmas játszótér a filmesek fantáziájának is. Gondolhatunk például a Gravitációra, az Ad Astrára, vagy akár a Mentőexpedícióra. Ez utóbbi film egyébként szintén egy Andy Weir regény adaptációja, és sikere így cikkünk tárgyával kapcsolatban is némi bizakodásra adhat okot.
Időről-időre előkerül Hollywoodban bolygónk földönkívüli erők általi megszállásának ötlete/témája. Ezt aztán alkotók ölthetik drámai formába, mint a mondjuk az Érkezés, vagy humorral megközelítve, mint a Támad a Mars, vagy a Kertvárosi Kommandó. Van aki a misztikumot, horrort választja, mint a Jelek, de talán sokan legtöbben, kőkemény háborús filmként szeretnék megmutatni ezt a témát, mint klasszikus Függetlenség napja, vagy a Föld Inváziója – Csata: Los Angeles. Cikkünk alanya, a Netflix legfrissebb filmje, a War Machine (Ismeretlen támadók)
Az 1. részben szót ejtettem arról, hogy hazánkban manapság már csak elvétve találkozni hóval – minek sem örülök jobban, mint, hogy az idei téli szezon gyönyörűen rám cáfolt. Hosszú évek óta először volt egy olyan telünk, amilyennek a klímánk és az élővilágunk fennmaradása érdekében mindig lennie kellene. Habár a közérzetünkre ez jól hathat, sajnos hosszútávon a pár évenként jelentkező kemény telek nem tudják megállítani a talaj kiszáradását. Az, hogy Magyarország a vizek országa, mai napig ismételt közhely, azonban szembe kell néznünk a ténnyel, hogy ezt a státuszunkat folyamatosan veszítjük el, sőt, a magyar táj és vizeink már most is felismerhetetlenek egykori önmagukhoz képest.
A sportfilmek műfaja ritkán szól csupán a labda pattogtatásáról vagy a gólok számáról. Legtöbbször ezek a történetek az emberi akarat, a felemelkedés és a bukás metaforái. Itt a pálya csupán egy szűkített színpad az élet nagy drámáihoz. A 2025-ben bemutatott Marty Supreme pontosan ebbe a sorba áll be, de közben teljesen ki is forgatja a hagyományos sportéletrajzi filmek sémáit. Josh Safdie rendező munkája nem egy klasszikus sikersztori, hanem egy idegtépő, stílusos és mélyen emberi merülés a megszállottság bugyraiba.
Az AI avagy a mesterséges intelligencia egy olyan technológia, ami újabban egyre inkább kezd elterjedni a minden napi használatban. Ennek persze legalább annyi előnye van, mint amennyi hátránya is. Különösen akkor, ha egy olyan kényes területen kívánják alkalmazni ezt, mint az igazságszolgáltatás. Ezt a témát igyekszik körbe a jelen cikk alanyául szolgáló alkotás is a Mesterséges kegyelem, aminek az eredeti címe az, hogy Mercy vagyis kegyelem. Hmm, kíváncsi lennék, hogy a fordítások során mennyire használják az AI-t.
Amikor egy stúdió egy régen a homályba merült címét veszi elő újra, azt két okból teheti. Eredeti ötlet híján megpróbálja folytatni a rég feledésbe merült produkciót, vagy nosztalgiába révedve feleleveníti azt a történetet, melyet már rég elfeledett a közönség. A 2025-ös Anakonda nem válogat a lehetőségek közül, mindkettőt vegyíti egyszerre.
James Cameron lassan harminc esztendeje csak az Avatar világában bolyongott. Ennek a meglehetősen hosszúra nyúlt utazásnak most a harmadik Avatar mozival, a Tűz és hamuval végleg lezárult egy fejezete, mellyel kapcsolatban már Cameron is bátran mer olyan kijelentéseket tenni, miszerint készen áll végre maga mögött hagyni Pandora csodálatos, ám talán közel sem olyan mély világát. A három évvel ezelőtt debütált A víz útja után jómagam és mozilátogatók millió is joggal voltak lenyűgözve, hiszen Cameron közel tizennégy esztendőnyi munkát ölt bele a folytatás elkészítésébe. Azonban mikor fény derült rá, hogy Tűz és hamu valójában csak a második felvonás, kvázi második feleként értelmezendő, akkor már elindultak bennem erős kételyek azzal kapcsolatban, vajon Cameron papa és két írótársa Rick Jaffa és Amanda Silver valóban annyi ötletet hagytak-e maguk mögött a vágó szoba padlóján, hogy azt mindenféleképp egy újabb három órás film eposzban kelljen a világ elé tárni.
Rian Johnson bűnügyi műfajhoz fűződő viszonya olyan már, mint a diszfunkcionális házasság klasszikus tankönyvi példája: a kezdetek kezdetén a felek remekül megvoltak a másikkal, kiválóan kiegészítették egymást, közös tapasztalataikból rengeteget tanultak önmagukról és a párjukról. Az idő előrehaladtával a fásultság jelei viszont akarva-akaratlanul megmutatkoztak, potenciális szeretők kerültek a képbe és ami a legijesztőbb, lelkük mélyén mindkettőjüknek világossá vált, hogy lassan ideje lenne elengedni a másik kezét. Valamiért azonban mégis ragaszkodnak a másikhoz és ennek a makacssággal párosuló elernyedésnek az egyik leglátványosabb példája a Tőrbe ejtve univerzum harmadik krimije, az Ébredj fel, halott ember.
Aatami Korpi élete már az előző filmben sem volt eseménytelen. Jött, látott, ölt megállíthatatlanul. Abban a felvonásban a nácik próbáltak kiállni ellene. Sikerük természetesen igen kevés volt. Mennyi esélye lehet a szovjet seregnek?
Amerikában nem telhet el év új boxolós mozi nélkül, legyen az fikció vagy életrajzi film. Ebben bizonyosan a sport közérthetősége és képernyővel való kompatibilitása is közrejátszik. No meg tényszerűen sok sikeres film született a ring világából, olyan rendezők tolmácsolásában, mint Scorsese és Eastwood, akik már jócskán learatták a babérokat. Ebből, meg a sportfilm természetes műfaji korlátaiból adódóan nehéz új történetet elmesélni, ami képes megragadni a moziba járó közönség figyelmét. Ez a Christyvel sem sikerült, mely az egyik leghíresebb amerikai női bokszoló, Christy Martin életéről és sportkarrierjéről szól.
