A nyolc évvel ezelőtti oslói és utoyai vérengzésnek mára már minden részlete tökéletesen ismert: egy harminckét éves norvég szélsőséges nacionalista férfi, Anders Behring Breivik bombamerényletet követett el Oslo kormányzati negyedében, majd két órával később Utoya szigetén rendőrnek öltözve nyitott tüzet a Norvég Munkáspárt tizenéves nyári táborozóira. A két merényletben nyolc, illetve hatvankilenc ember lelte halálát.
Hamlet, Bambi, Az oroszlánkirály. Mind egy száműzött trónörökös sorsát és visszatérését mutatja be, de a legnagyobb sikert talán mégis a legutóbbi remekmű futotta be, legalábbis az ifjúság és a gyerekek körében. A Disney pedig úgy gondolta, hogy ideje leporolni a szavannák királydrámáját és a legmodernebb technológiával új lelket öntött Az oroszlánkirályba. De milyen lelket?
Guillaume Canet nyolc évvel az Apró kis hazugságok után újra „elővette” a már ismert baráti társaságot (aminek tagja többek között Marion Cotillard és Francois Cluzet), hogy bemutassa: az egyes életekkel járó bonyodalmak nem szűntek meg, viszont átalakultak.
Ugyan a Bosszúállók: Végjátékkal lezárult egy hatalmas fejezet az MCU történetében, de a 3. fázist Peter Parker legújabb kalandjával zárták le a fejesek. A legfontosabb kérdés, hogy van-e élet a Végjáték után, vagy csúnyán elhasal-e a film. A válasz pedig az, hogy van. 
Életrajzi filmet készíteni alapesetben piszkosan egyszerű feladatnak tűnik, elvégre a film történetének alapjai szinte már készen várnak arra, hogy a filmesek a maguk vízióját hozzáadva, tető alá hozzák azt. Persze, ha mindössze ennyiből állna egy igazán remek biopic elkészítése, akkor vajon miért nem találkozunk manapság olyan remekművekkel, mint amilyen a Rocketman?
Videojáték adaptációk…Sokunknak egy igazán ismerős szitokszó, hiszen Hollywood bármennyire is próbálkozik a videojátékok filmes adaptációival, az esetek 90 százalékában a stúdiók rendre belebuknak a dologba. Márpedig az álomgyár a rengeteg videojátékok alapján készült mozi mellett, már jó néhány olyan filmet is letett már az asztalra, amelyek, noha nem képezik feltétlenül a filmművészet legmagasabb fokát, mégis nyugodt szívvel hivatkozhatunk rájuk olyan korrekt iparos munkákként, amik minden gamer és nem gamer ember számára egyaránt képesek kellemes, netalántán maradandó kikapcsolódást nyújtani. 
Lassan egy évtizede már annak, hogy a Tim Burton dirigálta Alice csodaországban megnyitotta az utat a további élőszereplős Disney mesék előtt. Így csak idő kérdése volt, hogy vajon az ezeregyéjszaka meséin alapuló Aladdin, – amely egyébként a 90-es évek egyik legjobb Disney meséje Az oroszlánkirály mellett – vajon mikor kapja meg a maga „remakejét.” Remakeről beszélni viszont kissé talán erős túlzásnak hangzik, hiszen ilyenkor nagyjából mindent szóról-szóra mondanak fel újra. Azonban a legtöbb élőszereplősített Disney rajzfilmben, ahogy itt is, inkább afféle adaptációról beszélhetünk, ami jó pár helyen bizony nem csak hogy kiegészíti, de felül is múlja a rajzolt eredetijét.
John Wick nevét a világában mindenki ismeri és hajdanán még féltek is Tőle. Hisz Ő volt az az ember, kinek gúnyneve a Rémkirály, profi a profik közt, kíméletlen vadász, aki a kitűzött célt bármi áron eléri. Lényegtelen, hogy mennyi emberéletbe kerül az akció. Természetesen sohasem hibázik. Most a saját élete a tét, a vadászból lett üldözött vadnak megoldást kell találnia, hogy a globális méreteket öltött hajtóvadászat elől megmeneküljön.
Ruha teszi az embert, tartja a mondás és ez a Der Hauptmann című filmre abszolút igaz. Willi Herold története a tökéletes példa arra, mivé változhat az ember akkor, ha teljhatalmat kap a kezébe, mindenféle kontroll nélkül.
A 2018-as Bosszúállók: Végtelen háború egyértelműen az utóbbi évek egyik legnagyobb dobása volt a szuperhősös filmek téren, aminek a gyomorba vágó befejezése sokáig velünk maradt. Egy ilyen óriási méretű siker után csak annyi volt a kérdés, hogy a Russo-testvérek hogyan lesznek képesek még ezt is felülmúlni a folytatásban, ami a Marvel filmes univerzum eddigi korszakát hivatott lezárni? Spoilermentes kritikánkból kiderül.
