M. Night Shyamalan kezdetekben szárnyaló karrierje összetört, pont úgy, ahogy Kevin személyisége is. Viszont utóbbival ellentétben a rendező úrnak még van lehetősége a javításra. Olyan ominózus hulladékhegyek után mint Az utolsó léghajlító és A Föld után (és a többi) igazából nem csoda, hogy Shyamalan inkább az alacsony költségvetésű filmekhez fordult (vagy kényszerült). Ennek példájára ott a tavalyelőtti Látogatás és ezen cikk alanya, a Széttörve is. Kevin szerepében James McAvoy egy több személyiségre – konkrétan 23-ra – szakadt figurát alakít, hamarosan pedig elérkezik a 24. én ideje is. De ennél talán csak égetőbb kérdés van: Shyamalan képes egy jó filmet letenni az asztalra?
A fal és kerítésépítés nem új keletű jelenség, melyet Donald Trump talált volna ki. Az ókortól kezdve épültek hatalmas és masszív védelmi rendszerek, melyekkel a birodalmak távol tarthatták azokat a számukra nemkívánatos jövevényeket, akik békésen vagy erőszakosan próbáltak maguknak jobb megélhetést és új földeket találni. Róma határait Brittanában Hadrianus fala védte a piktektől, a perzsák a Kaukázusban emeltek szinte bevehetetlen erődítményeket a nomád támadok ellen, Kínában pedig a keleti hunok, majd a mongolok dolgát próbálták megnehezíteni a híres nagy fallal… Legalábbis eddig így hittük. Yimou Zhang, A hős című kínai filmeposz rendezője amerikai koprodukcióban valósította meg a kínai nagy fal legendák ködébe rejtőző történetét, mely több egyszerű látványmozinál. Ez a film olyan morális és erkölcsi kérdéseket feszeget, mint a bevándorlás, a migráció, a birodalmi politika embertelensége, a különböző kultúrák találkozása, valamint a tudomány hadászatban betöltött szerepének etikai kérdései…
A háború őrülete, brutalitása és istentelensége rengeteg írót és filmest ihletett már meg, de a legtöbb ilyen témájú alkotás a harcoló (értsd, gyilkoló) katonát tette meg a cselekmény főhősének. Pedig adná magát a lehetőség, hogy esetleg katonaorvosok, hadifotósok vagy riporterek önfeláldozásáról is készüljenek ilyen mozik, hiszen az ő szemükön keresztül a háború egy teljesen új, ismeretlen oldaláról mutatkozna meg. Az Oscar-díjas Mel Gibson rá is talált Desmond Doss, a II. világháborút megjárt felcser hihetetlen, de igaz történetére, és úgy érezte, Doss hősiessége és az okinawai harcok kegyetlensége nagyvásznú feldolgozásért kiált. A rettenthetetlen direktor tíz év után tért vissza a rendezői székbe, hogy A passió után ismét egy vallásossággal és brutalitással teli mozit készítsen az erre szomjazó nagyérdeműnek.
Az a bizonyos kereskedelmi csatorna csúcsra járatta Kevin McCallister karácsonyi kálváriáját a betörőkkel, mert nem telhet el úgy az ünnep, hogy le ne vetítsék az első két részt. Nosztalgiafaktornak épp megteszi, persze ezen túl biztos vannak olyanok (szerintem mazochisták), akik még ennyi idő után is örömüket lelik az akkor még aranyos Macaulay Culkin arconcsapós jelenetén, vagy az anyja spontán hanyatt vágódásán, amikor ráeszmél, hogy otthon hagyta a fiát. Van más alternatíva is estére, már ha képesek vagyunk kikecmeregni a kajakómából, és megnézhetjük a Grincset, mert valljuk be, valahol a szívünk legmélyén, vagy inkább a karácsonyi roham kellős közepén, amikor az emberek képesek ölre menni a húspultban az utolsó pulykaszárnyért, legszívesebben mi is ellopnánk a karácsonyt. Aztán ott van még az Igazából szerelem, az igazi karácsonyi szívmelengető családi/romantikus film, és nagyjából ezzel le is tudtuk a Szentestét. Ha azonban valami újdonságra várunk, ami elég szókimondó, és annak ellenére, hogy lassan 14 éve készült, mai napig aktuális témákat dolgoz fel, és még szeretnénk egy kicsit a lelkünket is meghempergetni az ünnepi boldogságban, akkor nézzük meg az Egy fiúról c. filmet.
Karácsony környékén mindig befut néhány olyan film a mozikba, amik arra hivatottak, hogy kielégítsék azon nézők igényeit, akik valami romantikus komédiát szeretnének nézni, de már kívülről fújják az Igazából szerelemet. Az egyik ilyen filmet idén Spanyolország szállította nekünk.
Az I. világháború alapvetően nem tartozik a filmesek kedvenc témái közé, Magyarországon pedig ez fokozottan igaz. Bár az Osztrák-Magyar Monarchia színeiben harcoló magyar katonák iszonyatos véráldozatot és veszteséget szenvedtek, emléküket mégsem őrizte játékfilm… Ezidáig! Kovács István rendező úgy érezte, hogy változtat ezen és Köbli Norbert forgatókönyvíróval közösen belevetették magukat a „nagy háború” poklába. A végeredmény sajnos viszont felemásra sikeredett…
Végre megérkezett a sokak által várt Zsivány Egyes, az új Csillagok háborúja film. Ezúttal nem a széria részeként, hanem mint egyedülálló történet próbál beilleszkedni és megállni a helyét egy sokak életét meghatározó science- fantasy világban. A Star Wars univerzumban központi szerepet játszanak az erőhasználók (a filmekben jedik, sith-ek) és az egész történet köréjük van felépítve, éppen ezért furcsa lehet számunkra a Zsivány Egyes, mert ezúttal nem közvetlenül az Erő körül forog minden, és a hangsúlyt a világ többi elemére helyezik. Nézzük, mennyire sikerült a szívünkbe lopnia magát a filmnek!
Nincs azzal baj, ha a horror világába belevisznek az alkotók valami újat, valami egészen merészet, ám ebben az esetben joggal lehetnek elvárásaink, még ha totálisan furcsának tűnik is az ötlet. De amit mai alanyunk nyújt, az enyhén szólva is máglyára való. Ideje megetetni a jó öreg szemetesládánkat, csak nehogy cukorbeteg legyen a végén. Jöjjön hát a The Gingerdead Man! (2005)
Mads Mikkelsen 20 éves karrierje jó példa arra, hogyan kell ingázni az európai és a hollywoodi filmgyártás között. A dán születésű színész első komolyabb szerepét 31 évesen kapta attól a Nicolas Winding Refn-től, aki többek között a Bronson (2008), a Drive – Gázt! (2011) és a Neon démon (2016) filmeket is jegyzi. Sokáig hazája filmrendezőivel dolgozott, filmográfiája egyik mérföldkövének azonban a 2000-es évek számítanak, amikor megismerkedett Anders Thomas Jensennel. Munkakapcsolatuk gyümölcsözőnek bizonyult, érdekes karakterek eljátszására kérte fel, akik megszemélyesítéséhez nemcsak lelkiekben, de külsőleg is át kellett lényegülnie. Szerintem ő az a rendező, aki a legtöbbet volt képes kihozni belőle, ugyanakkor Susanne Bier jó barátja és örökös forgatókönyvírójaként a drámai, őszinte színészi jelenlétet követelő főszerepeivel is mindig Mikkelsent találta meg. 2004-ben szerepelt az első nagy hollywoodi produkcióban, az Artúr királyban, bár itt kisebb szerep jutott neki, majd elérkezünk 2006-hoz, a James Bond-filmek új érájához. A Casino Royale sikere egyben az ő belépője is volt Hollywoodba, és egyszerre mindenki el/megismerte a dán színészt, akinek karakteres arcára és széles színészi eszköztárára megéri nagy költségvetésű produkciót építeni. A harmadik legfontosabb állomás az életében a Hannibal sorozat volt, ahol Bryan Fullerrel karöltve új életet leheltek a kannibál doktor történetébe. 1996 óta nagyot fordult vele a világ, idén még a cannes-i zsűri tagjai közé is beválasztották, de talán az idei év a Zsivány Egyes miatt lesz a legemlékezetesebb, amiben nem kisebb karaktert kelt életre, mint Galen Erso tudóst, aki megalkotta a Halálcsillagot, a Birodalom szuperfegyverét. Az új különálló Star Wars-film kapcsán pedig összeszedtem a tíz legjobb filmjét, amit ha még nem láttatok, érdemes pótolnotok.
A februári Oscar-gálán a Mustang c. török filmnek komoly esélyei voltak arra, hogy megnyerje a „Legjobb idegen nyelvű film” elismerését, de végül a Saul fia készítői vihették haza az aranyszobrocskát. Idén Törökország a Hideg hegyeket jelölte a díjra. Vajon ezúttal sikerül a bravúr, és egy török filmet fog kitüntetni az Akadémia?