Film

Film

10 európai film, amit látnod kell

Andrea Arnold brit filmrendező első komolyabb rövidfilmjével máris Oscart nyert kategóriájában. A 2003-as Wasp (Darázs) egy egyedülálló édesanyáról szól, aki a régi szerelme felbukkanását követően úgy dönt, egy napra minden gondját és egyúttal gyerekeit is ott hagyja a kocsma bűzlő kukái mellett. A 23 perces kisfilm témája a nő, mint szerető és édesanya attribútumait boncolgatja, és a Wasp-ben megkezdett női sorsok ábrázolása mondhatni a Fish Tank-ben (Akvárium) forr ki igazán, bemutatva azt, hogy a szociokulturális háttér, a töredezett családmodell és a kiüresedett családi kapcsolatok között hogyan formálódott egy 15 éves tinilány személyisége.

(tovább…)

Film

Mindörökké: „Drive”

Sajnos be kell vallanom, hogy amikor Nicolas Winding Refn filmje, a Drive kijött a mozikban, valamiért elkerülte a figyelmemet. Ha láttam is a plakátját vagy az előzetesét talán azt gondoltam; már megint egy újabb üres autós-marhaság. Eltelt egy kis idő és egyre több ismerőstől hallottam meglehetősen vegyes véleményeket. Volt aki ajnározta és volt aki szidta, mint a bokrot, de egy olyan véleményt sem hallottam, hogy „nem rossz”. Amikor pedig úgy 3 éve először tekintettem meg, a Drive egy igazi sportkocsi módjára, más filmeket messze beelőzve került kedvenceim közé. Üljetek be mellém a képzeletbeli anyósülésre és lássuk, miért is!drive-movie-poster-international-01.jpg

(tovább…)

Film

A korai kapitalizmus Lengyelországban – Születésnapi cikk #3

Ezen héten ünnepeljük oldalunk első születésnapját, és ez alkalomból olvasóink dönthettek mely, filmekről szeretnének kritikát látni, olvasni. Idáig két cikkünk látta meg ez alkalomból a napvilágot, A király beszéde és a 9. Mai napon folytatjuk a listát egy lehengerlően őszinte 70-es évekbeli alkotással, ám gyorsan rájövünk majd, hogy a vásznon folyó történések manapság is a szemünk előtt vannak. Jöjjön Az ígéret földje (Ziemia obiecana, 1975)!

azigeret.jpg

(tovább…)

Film

A király be..be…beszéde – Születésnapi cikk #1

Ahogy az Illés együttes slágerében hallhatjuk; „a szó veszélyes fegyver, és van aki fegyvertelen.” VI. György király brit uralkodóra ez fokozottan igaz. György ugyanis olyan súlyos dadogással küszködött, hogy neki valószínűleg nem csupán az útelgázo…útelágazódás szóval gyűlt volna meg a baja (ami, mint tudjuk, „nehéz szó”). A beszédhibás uralkodó szinte képtelen volt nyilvános szónoklatokat tartani, ráadásul a ’30-as években amikor Hitler és Sztálin is aktivizálódott, igencsak elkélt egy tekintélyt parancsoló vezető az Egyesült Királyság élére.
Nézzük meg, hogyan vizsgázik Tom Hooper Oscar-díjas rendezése a történelmi filmek négypontos értékelési kritériuma szerint!kings_speech.jpg

(tovább…)

Film

X-Men filmek – A Főnix lángolása, hanyatlása, majd újjászületése

Egy éve ezen a napon indult útjára a Kritizátor. Születésnapi cikként fogadjátok sok szeretettel új írónk krisfk egyik régebbi írását. Jó olvasást! 

Kifejezetten kedvelem a szuperhősfilmeket, s mi lenne ennek a műfajnak tökéletesebb megtestesítője, mint a legrégebb óta jelenlevő szuperhősös franchise, az X-Men, amely nem elég, hogy 2000-ben kezdődött és még ma is tart, de ma is ugyanazok a színészek alakítják a szereplőket (többé-kevésbé) és a mára hat (lassan hét) filmet számláló sorozat  sorakoztatta fel eddig a legtöbb szuperhőst, köztük az ikonikus Farkast (Hugh Jackman), X professzort (Patrick Stewart, James McAvoy), valamint az antihős Magnetót (Ian McKellen, Michael Fassbender).

Az X-Men széria tökéletes allegóriája a történetben is számottevő jelentőségű főnixnek (melyet a telekinetikus Jean Gray testesít meg), hiszen a főnix megszületik, felcseperedik, meggyullad, meghal, majd hamvaiból újjáéled és az egész kezdődik elölről. Ez amúgy a legtöbb műfajra jellemző, alapul véve Thomas Schatz a műfajok életéről alkotott elméletét (Hollywood Genres, 1981.), de most tekintsük csak az X-Men filmek sorát.

(tovább…)

Film

Szandál és kard IV. – Gladiátor

Réges-régen, vagy kétezer évvel a Hunger Games és a Battle Royal előtt a rómaiak a valóságban rendezték meg mindazt, amit mi, mai emberek csupán a mozivásznon láthatunk; hús-vér emberek egymás elleni élet-halál harcát, a gladiátorjátékokat, a valóságshow-k netovábbját (ahol valószí­nűleg nem Alekosz nyert volna). Ridley Scott filmklasszikusa (mely sok kritikus szerint a XXI. század Ben Hurja) ebbe a korszakba utaztatja vissza nézőt. Nos ez az alkotás talán nem véletlen kapta ezt a jelzőt. Rám is a mai napig elképesztő hatással van minden megtekintés alkalmával. De hogyan lett a Gladiátor ennyire kiemelkedő a műfajban?

(tovább…)
Film

Szandál és kard III.-Ben Hur

Amikor valaki kiejti a Ben Hur címét, az emberek többségének valószínűleg egy jelenet jut elsőre az eszébe; a Forma 1-es versennyel felérő kocsiverseny, mely mai napig az egyik legnagyobb teljesítmény a mozgóképipar világában.

Vessünk először egy pillantást William Wyler klasszikusának keletkezésére.

benhur11420139.png

(tovább…)

Film

Plüssmackó kontra állam

A Ted első részének 2012-es debütálása után három évet kellett várni arra, hogy a Villámtesók visszatérjenek a mozivászonra. Az élő plüssmackó és John Bennett története tehát újra folytatódik, de kérdés, hogy megérte-e a várakozást? Nos, tekintsük meg! Jöjjön a Ted 2 (2015)!

ted2cov.jpg

(tovább…)

Film

Szandál és kard II.-Trója

„Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is.”– Nem, ezt nem az Európai Unióban mondták Alexisz Ciprászról, hanem Laokoón, a trójai pap figyelmeztetett így, mikor a görögök hátrahagyták azt a bizonyos falovat. Szókimondását az istenek nem nézték jó szemmel, így tengeri kígyókkal kényszerítették őt örök hallgatásra…legalábbis a görög mítoszok szerint.brad-pitt-troy-wallpaper-4.jpg

(tovább…)

Film

„Minden, amit tettem, a futball érdekében volt”

Sokszor elhangzott már az a mondás, miszerint Magyarországon nem él olyan ember, aki ne értene a focihoz, vagy legalábbis ne lenne valamilyen véleménye a sportágról. Ez napjainkban, mikor a „stadionépítések korát” éljük, még hatványozottabban is igaz. A közös szenvedély című francia filmet az MTVA naponta 25 alkalommal reklámozta (s teszi ezt még most is, hiszen a múlt héten jött ki a film dvd-n), de hallhattuk is a film reklámját, középpontban az általam címként felhasznált kulcsmondattal. Ilyen feltételek mellet akár még sikeres is lehetett volna a film, de nem lett az, nagyon nem!

(tovább…)