A Netflix kínálatában több helyen már elérhető a Gunpowder Milkshake, amivel hamarosan a magyar mozikban is találkozhatunk Lőpor turmix címen. Ez a találkozás viszont jó szívvel talán csak azoknak ajánlható, akik lelkesen elfogyasztanák a címben előkerülő, igen extrémnek nevezhető kotyvalékot.
A halál vége Cixin Liu Háromtest-trilógiájának befejező darabja. A könyv 2010-ben jelent meg Kínában, angol fordítását Ken Liu készítette 2016-ban. A regény 2017-ben nyerte el a Locus magazin legjobb sci-fi könyvnek járó díját. Magyarországon 2019-ben jelent meg az Európa Kiadó égisze alatt Dranka Anita fordításában. Érdekesség, hogy az első kötetet Pék Zoltán fordította. Nem érezni olyan nagy különbséget a két könyv nyelvezete között, de mindkét szakember előtt földig hajolok virtuálisan: nem lehetett egyszerű feladatuk!
Még a Képregényterasz 2021 egyik interjúja kapcsán került elő az a kérdés, hogy hazánk miért is áll ilyen visszafogottan a kisebb gyermekeknek szóló rajzolt füzetek mennyiségét tekintve? Így amikor lehetőségem adódott, hogy írjak a Marvel, éppen ezt a korosztályt megcélozni kívánó, itthon jelenleg is kiadás alatt lévő sorozatának első három gyűjteményes darabjáról, kapva kaptam az alkalmon, kíváncsiságomtól hajtva. Feltétlenül látni szerettem volna miként interpretálják a frissen belépő olvasók felé Stan Lee és Steve Ditko közös szellemi örökségét, hiszen a ma már nyomtatott sajtóterméket csak elvétve olvasó ifjoncokat megfogni nem egyszerű feladat, akkor sem, ha a felvázolni kívánt karakter olyan gigászi méreteket öltött hérosz, mint Pókember.
A Marvel Studios kreatívjai már a Loki sorozat előzeteseiben sem csináltak túlzottan nagy titkot abból, hogy a csínytevés istenére koncentráló önálló hat epizódot számláló széria jóval túlmutat majd Loki karakterén, és a különböző idővonalakon való kalandozásoknak hála bizony erősen ki fog hatni az MCU elkövetkezendő néhány esztendejére. A finálé után nem is kérdéses, hogy az ígéretük maximálisan valóra vált, viszont a két másik korábbi Marvel Studios sorozathoz, a WandaVision-höz és a Sólyom és a Tél Katonájához hasonlatosan ezúttal sem úsztuk meg egy kisebb-nagyobb blöff nélkül, ami a képregényeket behatóbban ismerő nézők számára sajnos az évad felétől kezdve túlontúl kiszámíthatóvá tette, az amúgy eleinte kiszámíthatatlannak tűnő történetet.
Bibliai metaforák és párhuzamok nem csupán az irodalomban, a festészetben vagy a filmművészetben találhatók, hanem videójátékokban is. A The Last of Us-széria egyszerre megváltástörténet, valláskritika és tanmese a krisztusi kegyelemről és megbocsátásról. SPOILERES elemzés következik!
Nem is oly rég bemutattuk nektek az Assassin’s Creed sorozat legújabb epizódját, a Valhallát és annak első kiegészítőjét, Wrath of the Druids-ot is, ráadásul még egy listát is hoztunk nektek, hogy mi milyen témájú epizódnak örülnénk ezek után. És ezen a listán előkelő helyet foglalt el a japán sztori, amiért a rajongók maguk is körülbelül az Ezio-saga lezárulta óta könyörögnek. Vagy talán még annál is hosszabb ideje. De miért is fontos ez? Mert a Ubisoft addig-ddig húzta az időt, míg a Sony, határtalan bölcsességében úgy döntött, hogy elhappolja a témát és megcsinálja a japán Assassin’s Creed-et ami nem a francia stúdió szériájának a része. A munkát pedig a Washington állambeli (ahol amúgy rengeteg videojátékos cég székel) Sucker Punch-ra bízta, ami az utóbbi időben az InFamous játékokkal került fel a játékosok radarképére, joggal. Na de sikerült-e megugrani a kihívással járó feladatot? Nézzük meg.
Mikor játszottatok utoljára valamivel, ami percenként újra és újra meglep valamivel? Legyen az egy teljesen ismeretlen mechanika, a gyönyörű látvány vagy az élesen megírt történetmesélés. Az It Takes Two alig enged egy percre levegőt venni számotokra – mert igen, a játék nem mellesleg az utóbbi évek egyik legjobb kooperációs játéka is.
Szaúd-Arábia, Szíria, Irán után egy izraeli filmmel folytatom a Kelet gyöngyszemei című cikksorozatomat. Izrael egy olyan ország, ami kulturálisan mélyen elüt a Közel-Kelet környező államaitól, azonban mégis mutat hasonlóságokat. A második világháború borzalmai után, 1948-ra datáljuk a zsidó állam megalakulását, ami azóta is a legfőbb színhelye a zsidók és leszármazottaik emigrációjának szerte a világon. Ebből kifolyólag az ország kifejezetten multikulturális, és van egy pezsgő kulturális élete, amibe beletartozik Izrael filmművészete is. Ennek ékes példája, hogy a közel-keleti országok közül izraeli alkotást jelölt legtöbbször az Akadémia a legjobb idegennyelvű film Oscarjára. A választott filmem ugyan nem tartozik ezen művek közé, azonban minőségét és témáját tekintve is érdemes arra, hogy górcső alá vegyük.
Fényesebb korukat élik a videójátékok, mint valaha. Az iparban, a szórakoztatásban és a művészetekben is vannak bizonyos korszakok, melyeknek megvannak a maga sajátosságai. A játékok is hasonló cipőben járnak jelenleg, mint a filmek. Sok régi nagy név kerül mostanában elő felújítva, next-gen stílussal a mostani generáció elé. A kortárs játékosok saját igényeikhez mérten részesülhetnek azokban az élményekben, amelyeket mi 90-es születésű boomerek is átélhettünk. A Capcom nagysikerű videójáték franchise-za, a Resident Evil ezúttal a Netflix gondozásában kerül feldolgozásra. A négy részes animációs sorozat a játékok idővonalának köztes eseményeibe ékelődik bele.
Rebecca F. Kuang 1996-ban született Kínában, négy éves korában családjával az Amerikai Egyesült Államok területére költöztek. Egyetemista évei alatt született meg első regénye, a Mákháború, melyet tizenkilenc évesen kezdett írni egy Kínában töltött év alatt. Kuang kínai filozófiát, történelmet tanult, tanulmányait jelenleg is folytatja. Több interjúban is nyilatkozta, hogy nem tervezett kizárólag írással foglalkozni, ennek ellenére rangos díjakat nyert és számos díjra jelölték, első könyve, a Mákháború, 2018-ban a Nebula-díjra jelölt legjobb regények közt szerepelt.
(tovább…)
