Játék

Csapataink hadban állnak, avagy a videojátékos platformok harca

A videojátékok szerelmeseinek mindig egy csomó opciója volt arra, hogy kedvtelésüknek adózzanak. Kezdetben lehetett ez játéktermi masina, a jó öreg kazettás, vagy bármelyik korai konzol, de akár az első PC-k is. Azóta az ipar elég komolyan egységesedett és napjainkra már “csak” három fő platform harcol a kockák kegyeiért, illetve a Nintendo teszi a dolgát amolyan különutas bandaként. Jelen cikkben inkább a “három nagy” harcáról fogok szót ejteni és némi betekintést nyújtani a különböző platformok előnyeibe és hátrányaiba is.

Gamerként még soha nem éltünk ennél jobb korban, hiszen napjainkra az egész videojáték ipar olyan komoly szintre emelkedett, hogy azt már követni is nehéz néha. Persze mondhatnánk, hogy sok esetben ennek hatására pont a “lélek” veszett el a játékokból, de mostani témán nem erről, hanem az egymásnak feszülő eszközökről szól. Szeretném leszögezni, hogy ezzel az írással nem pálcát kívánok törni a platformháború kérdésében és megmondani a tutit arról, melyik eszköz is a legjobb. Sokkal inkább egy általános összefoglalót, illetve saját preferenciák szerinti véleményt kívánok bemutatni nektek, mely alapján akár Ti is el tudjátok dönteni, hogy mely megoldás lehet a legalkalmasabb számotokra.

A XXI. századra a videojátékok piacát három fő, egymástól nem sokban, de mégis jelentős dolgokban eltérő ilyen platform uralja. Ebből kettő a Microsoft birodalma a PC és az Xbox személyében, míg ellenlábasukként ott állja a sarat a Sony nagy üdvöskéje, a PlayStation. Hosszú évekig mindenki számára egyértelmű volt, hogy a számítógépek abszolút felsőbbrendűek és minden más platform felett állnak sokrétűségük, potenciális teljesítményük és praktikusságuk miatt. Nem véletlenül alakult ki a PC Master Race fogalom a 2000-es évek közepén-végén. Ekkor még minden PC játékos magabiztosan állította, hogy kedvencük keresztben lenyeli a szemükben gyermeteg játékokat és/vagy technológiát felvonultató TV-re köthető dobozokat. Még úgy is, hogy utóbbiaknak már ekkor komoly rajongói és vásárlói bázisa volt.

Azonban a konzolok hetedik generációjában (de már a hatodikban is talán) egyre inkább egyértelművé kezdett válni, hogy az erőviszonyok kiegyenlítődőben vannak. A Microsoft és a Sony is azzal próbálta bizonyítani saját eszközeinek minőségét és ösztönözni a vásárlókat, hogy egyre több és egyre komolyabb exkluzív játékot hozott ki ezekre a gépekre. A generációváltás idejére pedig a határok szinte teljesen elmosódtak, a legutóbbi, nyolcadik generációban (PS4, XBox One) pedig egyértelművé vált, hogy a TV-re köthető kis dobozok teljesen felnőttek íróasztali testvéreikhez. Habár azóta már léptünk még egy generációt a PS5 és az Xbox Series X/S megjelenésével, ezek behatását az eszközök háborújára egyelőre csak megjósolni tudjuk. A következőekben menjünk bele kicsit részleteiben is abba, hogy a különböző platformok milyen előnyökkel és hátrányokkal bírnak.

A számítógépek nagy előnye egyértelműen a sokrétűség. Ez nem csak a felhasználói lehetőségeket jelenti (ami jelen cikk szempontjából jelentéktelen is), hanem azt is, hogy egy PC-n ezer és egy módon szabhatjuk testre a játékélményt. Ugyebár maga a masina összetétele is sokat számít és egy asztali számítógépnél végtelen számú kombinációban állíthatjuk össze a konfigunkat attól függően, hogy milyen vastag a pénztárcánk, illetve mi is az igazi célunk vele. A magam részéről nem vagyok egy grafika muki, így nem az a célom, hogy szuperultrán futtassak mindent egy másfél méteres monitoron. De persze pont az a PC szépsége, hogy mindenki megtalálja a számítását. Az is, aki egész egyszerűen csak játszadozni akar és az is, aki egy középkategóriás autó árát is magába nyelő vadállattal akar villogni az internet népe előtt.

Itt érdemes megemlékezni a mocskos anyagiakról. Egy belépő szintű masinát már 200-250 ezer rossz magyar forintért vásárolhatunk magunknak. Ezek a gépek tényleg csak arra jók, hogy elmenjenek a játékok rajtuk, de extra teljesítményre és részletességre ne számítsunk. Ezeknél talán még a konzolok is jobb teljesítménnyel bírnak, melyek árban is kedvezőbbek (de erről később). Egy középkategóriás gép 4-500 ezer forint környékén mozog, míg egy high-end konfig már inkább hét számjegyű összegre rúg. És akkor ehhez jön hozzá, hogy amennyiben új gépet veszel, akkor a kiadásaink nem állnak meg a „doboz” megvásárlásában. Szükségünk van monitorra, mely igényeink függvényében megint 50 és 500 ezer között bárhol lehet, vagy akár még fölötte is. És az egyéb perifériákra (egér, billentyűzet, füles, hangcucc) is rá tudunk költeni még legalább egy 100-ast. A fenti összegek persze nélkülöznek minden konkrétumot.

Ha a teljesen kedvünkre szabott összetétel és teljesítményi mutatók nem lennének elegek, akkor pedig ott van az a tény is, hogy PC-n, pontosan a sokrétű komponens összetételi opciók miatt, a játékokon belül is finomhangolhatjuk a beállításokat. Egy korrektül elkészített játék esetén a legapróbb részletekig nekünk tetszően állíthatjuk be a megjelenítést, ezzel kicsikarva a számunkra legmegfelelőbb végeredményt. A csak PC-n játszó emberek ezzel le is tudják a kérdést, hogy miért veri kenterbe választottjuk a TV-re köthető cipősdobozokat és kétségtelen, hogy ez hatalmas előny is. Ahogy az is eltagadhatatlan, hogy egy komolyabb számítógép teljesítménye, így az általa megjeleníthető látvány is erőteljesebb tud lenni. Ami persze az erre fogékonyak számára aranyat ér a konzolok fix hardverének korlátaival szemben.

Ajjaj, akkor mégis hogy tud ezzel bármelyik konzol is versenyezni? Azért van fegyver az ő kezükben is. Fontossági sorrend nélkül elsőként megemlíthetjuk a kényelmi faktort. Egyrészről állati klassz dolog a fotelben szétfolyva, vagy a kanapén elterülve, akár fekvő helyzetből, nagyképernyőt bámulva játszani. Ez vitán felül kell álljon. Lehet akármilyen gamer székünk, egy sem lesz olyan kényelmes, mint egy klassz fotel, vagy a „heverő”. Másrészről a konzol felhasználói szempontból is kényelmesebb. Már amennyiben csak a játékra akarunk használni egy masinát. Egy konzolnál nem kell kb. hetente az oprendszer (Windows) frissítésekre várni, a teljesítményoptimalizálás miatt a megfelelő VGA driver után kajtatni, arra figyelni, hogy a béna, ingyenes vírusírtó, vagy egyéb más program összeakad-e a játékkal, vagy épp egymással, ami befolyásolja a teljesítményt és így a játékban tanúsított élményt.

Igen, a legtöbb kockának a fentiek nem jelentenek nagy feladatot. És azért többségünk, ha más nem, de saját kárán már megtanult apróbb „berheléseket” is a rendszerben. De valljuk be, időbe telik, ami a játékból megy el. Az meg nem jó. Egy „kocagamernek” pedig akár idegesítő nyűg is lehet minden egyes ilyen dolog. Nem mindenki power user ugyebár. De van aki csak simán lustaságból nem kíván foglalkozni vele. Sokkal kényelmesebb benyomni a konzolt és elindítani a játékot pikk-pakk, „gondolkodás” nélkül. Persze, a konzolokon is jönnek frissítések a szoftverhez, a játékhoz is, de mégis sokkal kevesebbszer akaszt meg ez minket (főleg az előbbi) és az egyéb, mellékes dolgokra pedig egyáltalán nem kell figyelnünk a fix, zárt rendszerek miatt. Számomra a kényelmi faktor abban is is megmutatkozik, hogy konzolnál „nem gáz” ha csak egy órára tudom benyomni, de a PC-nek nem látom értelmét, ha nem tudok ott ülni legalább 2-3 órát. De ez valószínűleg csak az én hülyeségem.

Oké-oké, a kanapé kényelmes, egy informatikában kevésbé jártas embernek könnyebb is kezelni a konzolt. De kit érdekel ez, gamerek vagyunk, mi értünk hozzá, nem? Egyrészről nem, hiszen ahogy fentebb is írtam, az „alkalmi” vagy talán még jobb kifejezéssel élve nem hardcore gamerek nem biztos, hogy értenek ezekhez. Másrészről, ha értenek is sem feltétlenül szeretnek ezzel foglalkozni. De ha ez nem elég, akkor a konzol kényelméhez hozzátartozik az is, hogy nem kell azon vacillálnunk, hogy az eszközünk bele alkalmas-e a játék futtatására. Biztosak lehetünk abban, hogy amennyiben a játék megjelent az adott konzolra, akkor az képes lesz futtatni. Persze, hibák mindig előfordulnak és rosszul, hibásan futó játékok mindig lesznek (legutóbb ugye nagy port kavart a Cyberpunk ezzel), de ezek kevésbé gyakoriak és általában könnyebb a problémákat javítani, hiszen egy fix hardver esetén a fejlesztők sokkal jobban tudnak optimalizálni.

Való igaz, hogy a fix hardver viszont csak egy adott, fix teljesítményt tud nyújtani. Ez korábban valóban látványosan gyengébb volt, mint egy PC-é, hiszen régen nem lehetett egy olyan pici keretbe komolyabb erőt belepréselni. De a modernebb konzolok már bőven tudnak olyan látványt nyújtani, mint egy erős középkategóriás asztali gép, pláne, ha az egészet összekombózzuk egy 4K és HDR képes TV-vel, ami manapság már szinte a legolcsóbb készülékekre is igaz. Persze valakiknek ez biztos nem elegendő, de azt is valljuk be, a többségnek úgysincs lehetősége, vagy ingerenciája egy középkategóriás gépnél erősebbet venni. Ehhez hozzáadva az alaposabb optimalizálás lehetőségét a különbség végül igazából nem számottevő mértékű. Teszi ezt bármelyik konzol úgy, hogy árban jóval emberbarátabb egy decens gamer PC-nél.

Ilyenkor lehetne azzal érvelni a PC mellett, hogy egy konzol átlagos életciklusa alatt (ez az előző generációnál 7 év volt) igencsak ki tud öregedni, míg egy PC-t kedvünkre frissíthetünk. Igaz. De akkor az már ismételten plusz költség, ami jelen felsorolásunkban nem mint előny szerepel. Ezt a problémát a konzolgyártók az utolsó generációban úgy oldották meg, hogy félúton kihoztak egy fejlesztett, erősebb verziót a gépükből. Ha összeszámoljuk, akkor persze így már árnyaltabb az árverseny. De ha PC komponensek, kiváltképp a videokártyák árait nézzük (amik gyakran magukban kerülnek annyiba, mint egy konzol), akkor még mindig olcsóbb két konzolt megvenni, mint folyamatosan PC-t frissíteni. Bár tény, hogy nem sokkal. És akkor még itt is megemlíthetjük a fix hardverre történő egyszerűbb optimalizálást. Hiába öregszik a hardver, ha sokkal egyszerűbb úgy összehozni rá egy játékot, hogy az az utolsó cseppet is kisajtolja belőle.

Na persze a konzol mellé is el tudjuk költeni a világ összes pénzét. Ezekhez is vehetünk csilli-villi kontrollereket, headseteket, hűtő-tároló állványokat, kontroller dokkolókat meg a kiskutya fülét is. Szóval itt is el tudnak szállni a számjegyek. Plusz a játékok is drágábbak, de ezzel a kérdéssel már foglalkoztunk egy külön cikkben. Ráadásul ha nagyon brutálban akarod tolni akkor vehetsz egy csúcskategóriás TV-t az egész mellé. De egyrészről ez nem létszükséglet, másrészről szerintem az átlag játékos nem fog 5-700 rugóért TV-t venni. Pláne, hogy kb. minden háztartásban eleve van legalább egy. Szóval ha az átlagfelhasználót vesszük alapul, akkor a konzol egy költséghatékonyabb, kényelmesebb és praktikusabb megoldás, ha továbbra is csak a játék aspektusát vesszük a témának.

Mert hát ugye a PC esetén, a fent említett erősségek mellett igen komoly fegyvertény az is, hogy egy komplex, sokrétű eszközt kapunk, melyen lényegében bármilyen igényünknek eleget tehetünk. És habár napjainkra ezek mindegyike megoldható, vagy elérhető konzolon, de még mindig egy PC-n lehet a legtöbb dolgot, a legjobb minőségben megtenni. Gondoljunk itt csak a képszerkesztésre, a video- és audiovágásra, de olyan bagatell dolgokra is, mint a zenehallgatás, a videók nézése és persze az internetezés. Részben mert szoftverek széles skáláját sorakoztatja fel, részben pedig azért, mert hardveresen sokkal alkalmasabb erre. És ha már hardver – azért a lövöldözős játékoknál nagy előny az egér. Bár az újonnan elindult generáció gépei (PS5 és Xbox Series X/S) már azt ígérik, hogy rajtuk is alapból használható lesz ez a módi is a kontroller mellett. Bár ezt majd csak akkor fogjuk megtudni, ha rendesen elkezdenek megjelenni a játékok rájuk.

Na persze mi most elsődlegesen játék szempontból vizsgáljuk a különböző platformokat. De ettől függetlenül nem árt figyelembe venni az olyan (nem) mellékes dolgokat is, hogy az adott eszköz mennyire sokrétű. Ahogy fentebb is írom, a konzolok is egyre jobbak ilyen téren, hiszen az előző és a jelenlegi generáció masináin is már alapnak számít a Youtube, a Spotify, a Netflix és az összes többi hasonszőrű alkalmazás. Mindemellett a modern konzolok mindegyike (legalábbis az olvasóval ellátott változatok) képesek a Blu-Ray vagy DVD lemezek olvasására is. Kiváltképp a Microsoft üdvöskéje kíván egy komplex otthoni „szórakoztató center” képében díszelegni (hozzáteszem sikerrel), míg a Sony masináin ez inkább amolyan mellékes extraként jelenik meg.

Oh, igen. Nem elég, hogy a konzolok ellenlábasai a PC-nek, de még egymással szemben is harcolnak. Ami azért így, ebben a formában erős túlzás, ugyanis a cégek köszönik szépen, nagyon jól megvannak egymás mellett, hiszen mindannyiuk tökéletesen megél a piacon elfoglalt pozíciójából. A platformok közti háború sokkal inkább a véresszájú fanboyok háborúja, akik természetesen képtelenek elfogadni, hogy attól függetlenül, hogy nekik a saját eszközük a sztár, más igényeinek lehet, hogy egy másik felel meg. Vagy van akinek akár mindhárom megfelel, csak épp más célra. Ez ugyan nem éppen egy témába vágó kérdéskör, de a legbrutálisabb háború nem a piacon, hanem az internetes fórumokon folyik a platformok szemellenzős rajongói között. Számomra teljesen érthetetlen módon. Mindegy is, ez egy másik cikk témája.

Az előző bekezdés első sorai azonban nagyon is fontosak itt és most is, olyan szempontból, hogy a szerencsétlen gamernek valahogy el kell döntenie, hogy melyik cuccra is verje el a nehezen megkeresett pénzét. Ilyen szempontból persze valóban van harc, vagyis inkább verseny a gyártók között. A korábbiakban már szó esett a konzolok általános jellemzőiről, de mindenképp szeretnék szót ejteni a PlayStation és az Xbox közti különbségekről, ugyanis ezek legalább ugyanakkora jelentőségűek, mintha összehasonlítanánk őket a PC-vel. Ugyanis mindkét konzol alapvetően más célközönség igényeinek kielégítését célozza meg és ezen múlik leginkább ki melyiket fogja választani és talán ennek köszönhető is az elmúlt évek elég egyértelmű erőeloszlása a kettő között.

A PlayStation most már hosszú évek óta arról híres, hogy sorra hozza ki a saját kézben lévő stúdióin keresztül, a jobbnál jobb, rendre év játéka díjas, sztorivezérelt, karakterközpontú exkluzív játékait. Ezek a játékok általában a videojátékgyártás csúcsát képviselik. Gondoljunk csak az olyan címekre, mint az Uncharted széria (cikkeink itt, itt, itt és itt), a The Last of Us, a Horizon, a Days Gone, a Ghost of Tsushima, God of War, Death Stranding, vagy éppen a Marvel’s Sider-Man és Miles Morales. A Sony ezzel alaposan fején ütötte a szeget és elnyerte a játékosok támogatását, hiszen masinájuk már hosszú évek óta uralja a konzolpiacot. És habár az utóbbi időben elkezdték bizonyos játékaikat megjelentetni PC-re is, nem túl valószínű, hogy csakhamar feladják termékük exkluzívokban rejlő vonzerejét.

Sokan már csak ezek miatt a zseniális játékok miatt is hajlandóak beruházni egy PS-re. Bevallom én is köztük vagyok. De a Sony természetesen igyekszik többet ígérni kiváló játékoknál…na nem mintha az nem lenne elég. A játékok mellett azonban természetesen igyekszik minden generációban valami egyedi technológiai újdonsággal is szolgálni. És nem csak teljesítmény terén, hanem játékélményt befolyásoló megoldások terén is. Gondoljunk csak bele a PS4 kontrollerének „tapipadjára”, vagy az új gép adaptív ravaszaira és a haptikus visszajelzésekre. Mindegyik apróság, de mégis kikerekedett mindenki szeme, mikor először próbálta. És akkor arról ne is beszéljünk, hogy a Sony a VR technológia egyik úttörője a saját virtuális valóság rendszere által.

Ezzel szemben a Microsoft egy teljesen más irányvonalat képvisel. A zöld-fekete konzol nem a brutális exkluzívokkal domborít. Habár van a redmondiaknak is jó pár stúdiója és jelentetnek meg csak a saját felületükre írt játékokat, mint pl. a Halo széria, a Gears of War, a Ryse, a State of Decay, vagy épp a Forza Motorsport. És habár ezek a maguk nemében igenis jó, sőt, az első két cím esetén játékvilág szempontjából kiemelkedő alkotások. De szintén az első két széria kivételével a Microsoft exkluzívai nem ütnek akkorát, mint a Sony hasonszőrű címei. Ezen nincs mit tagadni, hiszen a számok magukért beszélnek. Szerencsére a Microsoft ezt nagyon megérezte és újabban egyre több, igen komoly repertoárral rendelkező stúdiót vásárolt fel, többek közt nemrégiben a Bethesdát. Így számolhatunk azzal, hogy a jövőben sokkal kiélezettebb lesz majd az exkluzív verseny. Ami nekünk csak jó lesz.

Persze nem kezdjük temetni az Xboxot, ugyanis Phil Spencerék eltérő üzletpolitikája sem rossz. Ők sokkal inkább a felhasználóbarát szemléletre és a széleskörű szolgáltatásokra építenek. Ennek egyik jeles képviselője a méltán népszerű visszafelé kompatibilitási rendszer, melynek köszönhetően régi, akár XBox Classic-os játékainkat is futtathatjuk az új gépeken, sokszor felskálázott grafikával. Másrészről ott van a Game Pass nevű előfizetéses rendszer, mely olyan számú játékot tartalmaz „ingyenes” eléréssel, sokszor a megjelenés napjától, hogy az szinte már rablás az előfizető részéről. A lista pedig egyre bővül. Ezzel simán kenterbe veri a Sony PS Plus rendszerét. És ha ez nem lenne elég, a Microsoft annyira jó fej, hogy a saját játékaikat elég csak egyszer megvenned és mindkét általuk dominált platformon játszhatod őket. Mi ez ha nem jó üzlet?

De nem csak extra szolgáltatások terén, hanem teljesítményben is a Microsoft masinája szokott az erősebb lenni. Napjainkra már várható, hogy az éppen aktuális Xbox hardveresen megelőzi japán gyártású ellenfelét. Az amerikai gyártó pedig már presztízskérdésként is kezeli, hogy elmondhassák, az ő konzoljaik a legerősebbek a piacon. És valóban. Na nem mintha a PlayStation gyenge lenne, sőt. De ha csak a teljesítményt tartod szem előtt, ha a lehető legcsillivillibb élményre vágysz, de nem akarod a vesédet is eladni egy gamer PC-ért cserébe, illetve nem hatnak meg a Sony-féle dramaturgiai csodák és csak multiplatform címekkel, netalántán csak sportjátékokkal játszanál (bár csak az utóbbit miért tennéd bármely eszköz tulajdonában), akkor az Xbox nem fog csalódást okozni.

Nagyjából ennyiben lehetne összegezni a jelenleg versenyben lévő nagy platformokat. De mi ennek a lényege, tehetitek fel a kérdést. Én mondhatnám azt, hogy egy kis összegző, hogy segítsen dönteni. De hazudnék. Természetesen kívánok levonni valamiféle konkluziót, de ez baromi nehéz. Mindannyiunk más céllal vásárol eszközt magának, más anyagi kerettel és más játékbéli preferenciákkal. Így hát, mint a világon szinte bármilyen tekintetben, nem létezik univerzális igazság, mely eldönthetné melyik platform a legjobb és veri le a többieket. Mindegyikük másban jó és más miatt jó és talán a legjobb megoldás, ha mindegyikből pakolunk egyet a lakásba. De persze ez gyakran nem megoldható.

Akkor mégis mi az én véleményem? Nos, először kicsit kitérő válaszként azt mondom, hogy amennyiben egy multifunkciós eszközt akarsz, melyen egy rakás dolgot művelhetsz és a pénztárca nem szab különösebb gátat a projekt elé, akkor a legjobb választás számodra egy asztali PC, vagy egy komolyabb laptop. Amennyiben a kiadások mértéke fontos szempont, de szeretnél egy továbbra is komplex masinát, amin egy csillió játékot érhetsz el havi párezres ráfordítással, akkor nosza, emelj le a polcról egy Xboxot. Ugyanakkor ha továbbra is költséghatékonyan, egy játékra kihegyezett, játéktörténeti mérföldkőnek is betudható játékokat és újító technológiákat felvonultató masinát szeretnél, a te választásod a PlayStation kell legyen.

Oké, nem kerülgetem tovább a kását, elmondom a saját, személyes véleményemet is. Habár továbbra is úgy gondolom a legjbb mindhármat birtokolni, de amennyiben ki akarunk emelni egyet a három nagy közül, akkor szerintem az „ultimate” választás a PlayStation, legalábbis az eddig megjelent generációkban. Viszonylag baráti áron kapsz magadnak egy remek konzolt, ami habár lehet nem viszi el teljesítményben a versenyt, de hacsak nem vagy erre a témára ráfeszülve (meg igazából akkor is, ha igen), akkor egy teljesen tökéletes játékélményt nyújtó masinát vásárolsz magadnak. Egy masinát, amin minden multiplatform címet PLUSZ a Sony saját gyártású mesterműveit is játszani tudod. Amennyiben csak játszani szeretnél és szeretnéd ezt minőségi játékokkal tenni, akkor ennél jobb választás nincs. Szerintem.

Remélem ez a „kis” iromány hasznos infókkal tudott szolgálni számotokra is és talán sikerült egy kicsit besegíteni a döntésbe, amennyiben hezitálnátok a vásárlás terén (na nem mintha az új generáció konzoljait lehetne épp kapni). Természetesen ez egy kicsit rendhagyó cikk volt, mind témájában, mind stílusában. Nem titkolt célom az is lenne, hogy elindítsak köztetek, az olvasók közt egy kis párbeszédet a dologról. Amennyiben lenne hozzáfűznivalótok, véleményetek, további szempontokat tudnátok hozzáadni a kérdéshez, akkor ne legyetek rest és kommentben meséljetek nekünk ezekről.