Játék

És Te mit kérsz Karácsonyra? – 8 játék amit nagyon várunk még idén

Az év úgy nevezett “ünnepi időszaka” nem csak azért eseményekben mozgalmas, mert rengeteg valódi ünnep foglalja le az időnket, hanem a szórakoztatóipar is igyekszik ilyenkor megbombázni minket. A videojáték kiadóknak is ez a kedvenc időszaka, hiszen ilyenkor frankón lehet bevételt generálni a “karácsonyi pénz” játékokra való elverésével. És így megy ez már sok-sok éve. Idén ugyanakkor a korábbi évekkel összehasonlítva igazi dömpingre számíthatunk. Mi pedig úgy döntöttünk, hogy segítünk nektek kicsit a választásban.

Az alábbiakban kiválogattunk 8 olyan címet, amit mi a magunk részéről nagyon-nagyon várunk és úgy véljük, hogy számotokra is izgalmas választások lehetnek az év végi lustulások közepette. Szeretnénk kiemelni, hogy erősen szubjektív a lista, így ha valakinek a kedvence nem került bele, annak több oka is lehet. De ne csüggedjetek, a poszt vagy a cikk alatt kommentben nyugodtan mehet a diskurzus arról, hogy mivel lehet érdemes játszani. Szempont volt az is, hogy az adott játéknak már legyen fix megjelenési dátuma, tehát biztosan tudjuk, hogy idén ősszel-télen érkezik. Emellett fontosnak tartottuk, hogy csak olyan játék kerüljön fel a listára ami teljesen új megjelenés…tehát az nem számít ha mondjuk PS-re már kijött, de PC-re csak most érkezik. Bocsi. De aggodalomra semmi ok, van miből csemegézni.

STARFIELD – Szeptember 6
Kezdjünk mindjárt az egyik legnagyobb durranással, a Bethesda új, saját gyártású AAA mamutszerepjátékával, a Starfielddel. Valószínűleg senkinek nem kell ezt a játékot bemutatni. Az űr-Skyrim, a játék, aminek a No Man’s Sky-nak kellett volna lennie, kapott már ezer jelzőt ez a játék. De ami igazán izgalmassá teszi, hogy a Bethesda elő saját gyártású új IP-je 25 év után. Ám mivel korábbi címeikkel, a Fallouttal és a The Elder Scrolls-szal bizonyítottak (bár az utóbbi években csorbult a tekintély), igen komoly várakozással tekint mindenki a játékra. És mit ígér e Bethesda? Epikus történetet, melyet nagy mértékben tudunk alakítani, egy teljes galaxis felfedezését magunk által épített űrhajóval, több mint ezer, véletlenszerűen generált bolygót és egyéb égi “ojjektumot”, túlélő elemeket…egy szóval mindent. És már csak néhányat kell aludni.

MORTAL KOMBAT 1 – Szeptember 16
Mivel az 1992 óta futó Mortal Kombat sorozat idővonalát már senki em tudja követni, lehet maga a sorozat felett aktuálisan gyámkodó NetherRealm sem, ezért úgy döntöttek, hogy az idén érkező új epizóddal félig-meddig folytatva a korábbiakat, de rebootlják a szériát és előröl kezdenek mindent. Ez már önmagában érdekes ötlet, ráadásul rengeteg szabadságot biztosít a készítőknek mind a történet, mind a játékmenet átértelmezésében. Pedig ők pontosan ezt ígérik. Na jó, azért nem lesz egy open-world RPG a játékból, de úgy fest áramvonalasítani fogják a rendszert és még egy új játékfunkciót, a Kameo harcosok rendszerét, ami lényegében annyit tesz, hogy harc közben meg lehet őket idézni, némi segítségért. Na meg persze minden eddiginél naturálisabb és erőszakosabb lesz a harcrendszer, ahogy az minden új rész esetén megszokott. Kíváncsian várjuk az eredményt.

CYBERPUNK 2077: PHANTOM LIBERTY – Szeptember 26
Mint látjátok a már szeptemberben keményen kapni fogjuk a játszanivalókat. A hónap végére még becsúszik a CDPR legutóbbi játékának várva várt DLC-je. Habár a Cyberpunk 2077 nem indított túl szépen 2020-as megjelenésekor, időközben a lengyel stúdió nagyon sokat dolgozott rajta és az 1.5-1.6 foltokkal átalakított Cyberpunk már elég pozitív visszajelzéseket kap. Így belefért természetesen egy nagyobb szabású sztori DLC is, amibe igyekeznek minél többet belepakolni az alkotók. Az ígéret szerint egy vérbeli kémsztorit fogunk kapni, melyben továbbra is V-é és A Keanu Reeves által alakított Johnny Silverhandé lesz a főszerep, de csatlakozik hozzájuk még egy hollywoodi nagyágyú, Idris Elba, Solomon Reed szerepében. Valahogy persze a DLC sem tudja elkerülni a balhét, ugyanis a CDPR bejelentette, hogy a kieggel masszívan megemeli a PC-s gépigényt, ezzel sokakat potenciálisan kizárva a DLC, de még az alapjáték újabb végégjátszásából is. Hát…nem túl vevőbarát megoldás az biztos, de majd meglátjuk mennyire lesz tragikus.

ASSASSIN’S CREED: MIRAGE – Október 5
Októberben sem lassítunk és fogunk unatkozni, ugyanis a hónap elején már bele is ugorhatunk az egy héttel előbbre hozott Assassin’s Creed: Mirage-ba, melyben a Valhalla egyik fontos mellékszereplőjének, Basimnak ismerhetjük meg az előtörténetét, hogy hogyan vált egyszerű utcai tolvajból a Rejtőzködők (állítólag ez a hivatalos magyar neve a Hidden Ones rendnek) prominens tagjává a IX. század Bagdadjának utcáin. Nagy teher nehezedik a címre és így a Ubisoftra is, hiszen azt ígérik, ezzel a játékkal visszatérnek a sorozat klasszikus, kompaktabb, történetalapú, lopakodós, valóban a célpontok kiiktatására koncentráló stílushoz az utóbbi évek dagályos, nyílt világú fantasy RPG megoldásai helyett. Személy szerint én üdvözlöm a döntést, de nyugtával dicsérjük majd a napot. Mindenesetre úgy fest a sorozat “sorsa” áll vagy bukik most ezen a játékon. Hiszen ahogy szerepel az majd igazolás lesz vagy az egyik, agy a másik stílust támogató tábornak.

ALAN WAKE II – Október 17
A finn Remedy Entertainment az egyedi hangulatú, művészien kidolgozott és roppant erős történettel rendelkező játékairól híres. Nagyon régen, 13 évvel ezelőtt, a Max Payne széria sikere után kiadtak egy olyan horror játékot, ami azóta is beszélgetések tárgyát képezi a játékosok körében. Ez volt az Alan Wake, amelyben az azonos nevű, híres horrorírónak a saját, valóra vált kreálmányai köt kell felgöngyölítenie Bright Falls rejtélyeit és megtalálni elrabolt feleségét. A rajongók azóta várták a folytatást és ez idén végre megvalósul. A folytatásban Alan és a kedves kis városka még nagyobb szirupban van, mint korábban. Alan a saját sötét világának a rabja, Bright Falls-t gyilkosságok tartják rettegésben, a megoldás pedig ismét a meggyötört íróra vár. Ám ezúttal segítséget is kap Saga Anderson FBI-ügynök személyében. A játékban felváltva fogjuk kettejüket irányítani és nagyon úgy fest, hogy egy igen sötét sztorit élhetünk majd át a szemükön keresztül. Gyere Alan, már nagyon várunk!

MARVEL’S SPIDER-MAN 2 – Október 20
Elérkeztünk talán a lista legjobban várt címéhez. 2018-ban a Sony és az Insomniac videojátéktörténeti atombombát robbantott minden idők egyik, ha nem legjobb szuperhősös játékával. A Marvel’s Spider-Man és a Miles Morales DLC/mellékszál elsöprő sikerei után egyértelmű volt, hogy jönni fog a számozott második rész. És hamarosan el is jön a nap. Elég bőven ismertették már velünk a játékot, szóval tudjuk, hogy ugyanazt várhatjuk tőle, mint az előző résztől, csak minden szebb, több, nagyobb, jobb lesz benne. Felváltva tolhatjuk majd Peterrel vagy Miles-szal, ráadásul Pete ezúttal a szimbióta erejét is magáénak tudhatja, és színre lép egy rakás klasszikus gonosz is, mint pl Kraven, a Gyík, vagyis Curt Connors, és persze nem lehet teljes a szimbióta sztorivonal a közönségkedvenc Venom nélkül. Persze nem szabad előre inni a medve bőrére, de úgy fest ezúttal is elsőosztályú mókában lesz részünk.

CALL OF DUTY: MODERN WARFARE 3 – November 10
Kivételes dolog történik a Call of Duty történetében, ugyanis mindössze egy évvel az újjáélesztett Modern Warfare második része után már érkezik is a sorozatot trilógiává duzzasztó epizód. Nagy meglepetés azért nincs, hiszen a 2019-es Modern Warfare minden idők egyik legjobb katonai lövöldéjeként írta be magát a történelembe és a tavalyi folytatás is nagyon szépen muzsikált. Na meg persze ott van a Warzone is, de azt most engedjük el. Ráadásul idén 20 éves a franchise, szóval illik nagyod durrantani. Az új epizód természetesen folytatni fogja a Price százados és csapatának történetét, és most már azt is tudjuk, hogy a jó öreg Vlad “No Russian” Makarov is visszatér. Ezek mellett természetesen adrenalinpumpáló akciót, pompás látványt és megreformált irányítást, valamint a játékoshoz igazodó, nyitottabb játékmenetet ígér a Sledgehammer. Ha ennek csak a fele valósul meg már jók vagyunk.

AVATAR: FRONTIERS OF PANDORA – December 7
Karácsony előtt még lesz ideje bedurranni a Ubisoft évek óta hegesztett, licencelt játékának, a Frontiers of Pandorának. Ráadásul ez a második játékuk a listán, szóval a francia kiadó idén tényleg nem lacafacázik. A játékot a Division-ért és a Star Wars: Outlaws kalapálásáért is felelős Massive fejleszti. Nagyon sokat nem tudunk róla, csak azt, hogy természetesen a James Cameron filmjei által bemutatott Pandora nevű bolygó ismeretlen területein fog játszódni, a főszereplő egy na’vi lesz és, hogy egy nyílt világú FPS-re kell számítsunk…kvázi egy űr-Far Cry játékmenettel. Ez egyben áldás és átok is lehet, szóval nagy a teher a svéd fejlesztőkön. Ráadásul a Ubisoft az utóbbi időkben nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a játékosok megbízzanak a kiadóban. Az azonban biztos, hogy sokan már tűkön ülve várják, hogy Pandora földjét tapodhassák. Decemberben pedig minden kiderül.

Íme hát 8 olyan cím, amire szerintünk érdemes lesz odafigyelni az év végi dömping során. Persze ennél sokkal több játék fog érkezni a nagy ünnepi időszakban, de hát valahol meg kell húzni a határt, különben a világ minden ideje és a világ összes pénze sem lesz elég. 2023 nagyon jó év már most minden Gamernek, de az év vége tökéletes megkoronázása lesz az egésznek. Ti melyik játékokat várjátok legjobban? Melyikekkel terveztek majd játszani a borús és hideg napok során?