A Flash forgatása közben Dominic Purcell és Wentworth Miller arról cseverésztek, hogy milyen volt a négy évadon át tartó közös munkájuk a kultsorozattá vált Prison Break (A szökés) alatt, és arról, hogy milyen sikeres utóélete van, hisz a mai napig nagyon sokan nézik az újravetítéseket. Ekkor ötlött fel bennük, hogy esetleg folytatni kellene a történetet, majd el is mentek a FOX-hoz, hogy eléjük tárják az ötletüket. A csatorna pedig vevő volt rá.
Cápákról szóló film annyi van Hollywoodban, mint égen a csillag. A cápa, mint a teremtés egy igen csodálatos példánya, remek alapanyag a horror- és katasztrófafilmeknek, hiszen ez a ragadozó állat kivívta az emberek félelmét. A legnagyobb baj mégis az, hogy a filmek nagy többsége inkább szánalmas, mintsem izgalmas és látványos. Mai filmünk még arra is méltatlan, hogy katasztrófafilmnek nevezzük, bár ami benne van, tényleg kész katasztrófa.
Amikor 2012-ben útjára indult a Once upon a time (Egyszer volt, hol nem volt) című sorozat, nem az volt a kérdés, hogy van-e létjogosultsága egy Disney-, Andersen-és Grimm-mesékre alapozó televíziós parafrázisnak, hanem az, hogy milyen aspektusból képes újraértelmezni a mese morfológiáját, vagyis a mesék alkotóelemeinek, valamint ezek egymáshoz és az egészhez való viszonyát. A Once upon a time egy jó kezdeményezésnek indult, bár sokszor átlendült a ló túloldalára, mégis ez tekinthető az úttörőnek, ami megágyazott a mesék élőszereplős adaptációjának, köztük a Szépség és a szörnyetegnek.
Hollywood már régóta fel akarta dolgozni a klasszikus sci-fi animét, a Ghost in the Shell-t. Most végre megérkezett, de vajon ugyanolyan csúfos bukás lett, mint a korábbi próbálkozások, vagy végre-valahára megkaptuk az első épkézláb amerikai anime-adaptációt?
Az 1995-ös Ghost in the Shell átütő sikere után egyértelmű volt, hogy valamikor folytatódni fog a 9-es Szekció tagjainak története. Erre egészen 2004-ig kellett várni. Vajon a folytatás utoléri az elődöt zsenialitásában, vagy csupán lemaradva tőle kullog a nyomában?
A Netflix Marvel-sorozatai közül talán az Iron Fist volt az, amit a legkevésbé vártam. A képregényekben is elég közömbös számomra a karakter, ráadásul az előzetesek nem pörgettek fel a startra. Arról nem is beszélve, hogy a főszereplő már első látásra kimondottan antipatikus volt a számomra.
Hamarosan bemutatják a mozikban a Ghost in the Shell élőszereplős adaptációját, Scarlett Johanssonnal a főszerepben. Ennek alkalmából egy cikksorozat keretein belül bemutatjuk a franchise ismertebb darabjait, a filmektől kezdve a sorozatokig. Elsőként ismerkedjünk meg az 1995-ös mozifilmmel, ami annak idején egy egész generációval ismertette meg az animék világát.
Rengeteg regény és film készült már a meggyőződés erejéről, és arról, mekkora erővel képes felruházni az embert az Istenbe vetett hit. Az utóbbi évek talán leginkább kiemelendő két teológiai jellegű alkotása a Pi élete, illetve A fegyvertelen katona is egyaránt a hívő ember diadalmaskodásáról szóltak. Kevesen veszik viszont a bátorságot ahhoz, hogy rákérdezzenek; valóban annyira jó dolog hinni? Valóban annyira megingathatatlan a hit? Tényleg megéri érte vállalni a legszörnyűbb testi-lelki kínokat is? A most következő cikk nem valódi kritika. Sokkalta inkább tekinthető ez egy, magát keresztyénnek valló, mégis a hitben folyton folyvást megbicsakló, de megújulást kereső fiatal véleményének egy filmről, ami felkavaró és bátor kérdéseket mer feltenni Isten és ember felé egyaránt.
Körülbelül fél éve vetette fel Zsutti (akinek a borítóképeink és a fantasztikus dizájnunk köszönhetjük), hogy van egy ex-slammer ismerőse, akit a magyar slam poetry közösség ÖcSiként ismer, és neki múlt évben, 2015-ben jelent meg egy verseskötete. Mivel lassan 2 éve aktívan fellépek a helyi klub estjein, azonnal felkeltette Zsutti az érdeklődésem, és rákerestem ÖcSire (ezentúl kis s-sel). Konkrétan leesett az állam, mivel fantasztikusan bánik a szavakkal, a ritmussal, ugyanakkor a kemény témáktól sem riad vissza írásaiban. Ez az ötletesség az, amit én az ismertebb slammerektől hiányolok. Pár hét után ráírtam Öcsire, hogy szeretném megrendelni a kötetét, és egyúttal dedikálná-e nekem, néhány órán belül pedig válaszolt, és egész jól összehaverkodtam vele. Ezt a gyorsaságot tetézi, hogy az első beszélgetés után másfél héten belül már elkezdtem falni a kötet oldalait. Figyelem, rendhagyó kritika következik!
Számtalan regény, film és egyéb alkotás született már a gyermeki ártatlanságról és arról a fajta tisztaságról, amit a gyermekek képviselnek a felnőttek által uralt romlott világban. Sokkal relevánsabb, mégis megosztó és megbotránkoztató kérdés azonban, hogy vajon tényleg olyan ártatlanok-e a gyermekek? Valóban csak a kegyetlen felnőtt világ rontja meg őket, vagy a bennük rejlő hatalmas képzelőerőnek létezik egy sötét oldala?
